It Ends with Us-Velünk véget ér

Ez meg miről beszél?
Ösztönösen a hasamhoz kapok, mert az jut eszembe, hogy
talán észrevette, de nem követi a kezemet a tekintetével, inkább
tesz egy lépést előre, és az ujjával a mellkasomra bök.
– Nincs is metró Cambridge-ben, te szerencsétlen!
– Mi? – Egy szót sem értek.
– Úgy találtam ki – mondja. – Valami már jó ideje nincs
rendben veletek. A legjobb barátom vagy, Lily. És ismerem a
bátyámat. Minden héten beszélek vele, és nem olyan, mint volt.
Valami történt közöttetek, és most azonnal tudni akarom, hogy
micsoda.
Baszki! Végül is előbb-utóbb el kellett jönnie ennek a
pillanatnak is.
Lassan a számhoz emelem a kezem, nem is tudom, mit
mondjak neki. Hogy mennyit meséljek el. Eddig a pillanatig nem
is érzékeltem, mennyire elemésztett, hogy nem mondhattam el
neki az egészet. Szinte megkönnyebbülök, amiért ennyire jól
kiismeri magát rajtam.
Az ágyhoz lépek, és lehuppanok rá.
– Allysa! – suttogom. – Ülj le!
Tudom, hogy ez neki is majdnem annyira fog fájni, mint
amennyire nekem fájt. Odasiet hozzám, letelepszik mellém, és az
ölébe húzza a kezemet.
– Azt sem tudom, hol kezdjem.

---

Megszorítja a kezemet, de nem szól. A következő
negyedórában beszámolok neki mindenről. Elmesélem a
veszekedést. Elmesélem, hogy Atlas jött értem. Mesélek a
kórházról. Mesélek a terhességemről.
Azt is elmondom, hogy az elmúlt hat hétben minden este úgy
sírom álomba magam, mert még soha nem éreztem magam ilyen
egyedül, és soha nem féltem ennyire.
Mire a végére érek, mind a ketten sírunk. Miközben
beszéltem, nem szólt semmit egy-egy közbevetett „Ó, Lily!”-n
kívül.
De nem is várom el tőle, hogy bármit mondjon. Ryle a bátyja.
Tudom, hogy szeretné, ha tekintettel lennék a múltjára, éppen,
mint legutóbb, amikor ez történt. Tudom, hogy azt szeretné, ha
kibékülnék Ryle-lal, mert mégiscsak testvérek. Egyetlen nagy,
boldog családként kellene élnünk. Pontosan tudom, mi jár a
fejében.
Sokáig néma marad, miközben küszködik, hogy feldolgozza
mindazt, amit hallott tőlem. Végül a szemembe néz, és
megszorítja a kezemet.
– A bátyám szeret téged, Lily. Nagyon-nagyon szeret.
Megváltoztattad az egész életét, olyan ember lett belőle
melletted, amilyenné sosem hittem volna, hogy válhat. A
húgaként mindennél jobban szeretném, ha megtalálnád a
módját, hogy megbocsáss neki. De a legjobb barátodként azt kell
mondanom, hogy ha visszafogadod, soha többé nem állok szóba
veled.
Beletelik pár pillanatba, mire a szavai eljutnak a tudatomig, de
amikor végül felfogom, mit mondott, elbőgöm magam.
Allysa is elbőgi magát.
Átkarol, és együtt sírunk, mert mind a ketten annyira
szeretjük Ryle-t. És együtt sírunk, mert jelen pillanatban mind a
ketten annyira gyűlöljük őt.
Jó pár perce zokogunk szánalmasan az ágyon, amikor Allysa
végül kibontakozik az ölelésből, és az éjjeliszekrényhez lép egy
doboz pézséért.
Mind a ketten a szemünket törölgetve szipogunk, amikor

---

végül sikerül megszólalnom.
– Életemben nem volt ilyen jó barátom, mint te vagy.
– Tudom – bólint. – Én meg a legjobb nagynéni leszek. –
Megtörli az orrát, és tovább szipog, de most már mosolyog
közben. – Lily! Gyereked lesz! – Izgatott a hangja, és most
először érzem úgy, hogy meg tudom osztani a baba jelentette
örömet valakivel. – Nem szívesen mondom, de feltűnt, hogy
magadra szedtél valamennyit. Azt hittem, csak depressziós
vagy, és sokat eszel, amióta Ryle elment. – Bevonul a gardróbba,
és 
elkezd 
mindenféle 
holmikat 
összeszedni. 
– 
Annyi
kismamaruhám van, amit átpasszolhatok neked.
Turkál egy sort a polcokon, aztán elővesz egy bőröndöt és
kinyitja. Addig hajigálja bele a ruhákat, amíg már nem fér bele
semmi.
– Ezeket én fel nem veszem – mondom, és felmutatok egy
blúzt, amin még rajta van az árcédula. – Mind átkozottul márkás
holmik. Csak összekoszolnám őket.
Nevetve dob még pár cuccot a már csordultig telt bőrönd
tetejére.
– Nem kérem vissza őket. Ha megint teherbe esem, csak
vetetek újakat az emberemmel. – Levesz egy pólót egy vállfáról,
és a kezembe nyomja. – Tessék, ezt próbáld fel!
Leveszem a blúzomat, aztán belebújok a terhespólóba.
Amikor a helyére kerül, belenézek a tükörbe.
Nos... terhes nőnek látszom. Mármint