It Ends with Us-Velünk véget ér

El sem akarom hinni, hogy ennek az embernek egy darabja
itt növekszik bennem. Azt pedig végképp nem akarom elhinni,
hogy ezt egy nap majd be kell vallanom neki.

---

Huszonnyolcadik fejezet
HA MÁK RYLE OTTHAGYTA NEKEM A KULCSOKAT,
fontolóra vettem, hogy visszamenjek-e az új lakásunkba. Még el
is mentem odáig egy taxival, de aztán nem tudtam rászánni
magam, hogy kiszálljak a kocsiból. Tudtam, hogyha hazamegyek,
előbb-utóbb elkerülhetetlenül találkoznom kellene Allysával.
Egyelőre nem állok rá készen, hogy megmagyarázzam neki az
öltéseket a homlokomon. Nem állok rá készen, hogy betegyem a
lábamat a konyhába, ahol Ryle nyers szavai belém hasítottak.
Nem állok rá készen, hogy betegyem a lábam a hálószobába, ahol
teljesen megsemmisített.
Ahelyett hát, hogy hazamennék, Atlas házához vitetem
magam a taxival. Úgy érzem, jelenleg csak nála lehetek
biztonságban. Amíg ott bujkálok, nem kell szembenéznem
semmivel.
Atlas már kétszer is rám írt ma, hogy megkérdezze, hol
vagyok, úgyhogy amikor este hét előtt pár perccel megint
üzenetet kapok, feltételezem, hogy ezt is ő küldte. Pedig nem ő
volt az, hanem Allysa.
Allysa: Hazaértél már a melóból? Gyere fel, látogass meg
bennünket! Máris unatkozom.
A maradék életkedvem is elmegy, amikor meglátom az
üzenetét. Gőze sincs, mi történt köztem és Ryle között. A bátyja
talán még azt sem mondta meg neki, hogy délután elutazott
Angliába. A hüvelykujjaim gépelnek, aztán törölnek, aztán
megint gépelnek, ahogy igyekszem előállni valamiféle tűrhető
kifogással, hogy miért nem vagyok máris ott.

---

Én: Nem lehet. A balesetin vagyok. Bevertem a fejem abba a
polcba a raktárban. Össze kell ölteni a sebet.
Szörnyű érzés, hogy hazudtam neki, de így nem kell majd
megmagyaráznom a sebet, és azt sem, hogy miért nem vagyok
most otthon.
Allysa: Jaj, ne! Egyedül vagy? Marshall bemehet hozzád így,
hogy Ryle nincs itthon.
Oké, ezek szerint tudja, hogy Ryle elutazott Angliába. Ez jó. És
azt hiszi, hogy minden rendben van közöttünk. Ez is jó. Így van
legalább három hónapom, mielőtt muszáj lesz elmondanom neki
az igazságot.
Ezt kapjátok ki, a szőnyeg alá söpröm a szart, pont mint az
anyám!
 
Én: Nem, elvagyok. Úgyis végzek, mire Marshall egyáltalán
ideérne. Holnap munka után benézek. Adj egy puszit Ryleenak
a nevemben!
Lezárom a képernyőt, és az ágyra teszem a telefont. Odakint
már sötét van, úgyhogy azonnal megpillantom a fényszórókat,
amikor valaki a kocsifelhajtóra kanyarodik. Azonnal tudom, hogy
nem Atlas az, mert ő a ház mellett lévő másik utat használja, és a
garázsban parkol. Hevesen kalapálni kezd a szívem, belém
markol a félelem. Ryle lenne az? Kiderítette, hol lakik Atlas?
Pillanatokkal később hangosan kopogtatnak a bejárati ajtón.
Vagyis ez már inkább dörömbölés. Közben megszólal a csengő is.
Lábujjhegyen lopakodom az ablakhoz, és éppen csak annyira
húzom félre a függönyt, hogy kileshessek. Nem látom, ki akar
ennyire bejutni, de egy furgon áll a kocsifelhajtón. Nem Ryle-é.
Lehet, hogy Atlas barátnője? Cassie?
Fogom a telefonomat, és végigsietek a folyosón a nappali felé.
A dörömbölés és a csengetés továbbra is párhuzamosan
folytatódik. Akárki is áll az ajtóban, röhejesen türelmetlen. Ha

---

Cassie az, máris borzasztó idegesítő egy nőnek találom.
– Atlas! – kiáltja egy férfihang. – Nyisd már ki az ajtót,
baszkikám!
Újabb hang – ez is egy férfihoz tartozik – csatlakozik hozzá.
– Lefagy a tököm! Már csak két mazsola maradt belőle,
ecsém. Nyisd ki!
Mielőtt kinyitnám az ajtót, és közölném velük, hogy Atlas
nincs itthon, írok egy sms-t, hátha már itt van a sarkon, és maga
intézi el a dolgot.
Én: Hol vagy? Két férfi dörömböl az ajtón, és fogalmam sincs,
hogy beengedhetem-e őket.
Várok a dörömbölés meg a csöngetések közepette, de Atlas
nem válaszol azonnal. Végül közelebb lépek, beakasztva hagyom
a láncot, de elhúzom a reteszt, és résnyire nyitom az ajtót.
Az egyik férfi magas, lehet úgy száznyolcvanöt centi. Fiatalos
arca ellenére a haja már mákos. A fekete fürtökbe ősz szálak
vegyülnek. A másik jó pár centivel alacsonyabb, szőkésbarna
hajához babaarc tartozik. Mindketten a húszas éveik végén,
legfeljebb a harmincas éveik elején járhatnak.
A magasabbiknak elkerekedik a szeme, zavartan néz rám.
– Te meg ki vagy? – kérdezi, ahogy beles az ajtón.
– Lily. És ti?
Az alacsonyabbik a magas elé furakodik.
– Atlas itthon van?
Nem akarom elárulni, hogy nincs, mert akkor kiderül, hogy
egyedül vagyok idebent. Ezen a héten nem feltétlenül töretlen a
bizalmam a hímnemű populációban.
Megszólal a kezemben a telefon. Mind a hárman
hátrahőkölünk, annyira váratlanul ér bennünket a hirtelen éles
hang. Atlas az. Elhúzom az ujjamat a képernyőn, és a fülemhez
emelem a telefont.
– Halló?
– Semmi gond, Lily, csak a barátaim. Elfelejtettem, milyen
nap van ma. Péntekenként mindig pókerezünk. Felhívom őket,

---

és szólok, hogy menjenek el.
Megint a két férfira pillantok. Rossz érzés, hogy Atlas azt
hiszi, le kell mondania a programját, csak azért, mert nála
húztam meg magam. Becsukom az ajtót, majd miután
kiakasztom a láncot, szélesre tárom, és intek a vendégeknek,
hogy jöjjenek be.
– Dehogyis, Atlas, ne küldd el a vendégeidet! Amúgy is éppen
készültem lefeküdni.
– Nem, máris hazafelé tartok. Elküldöm őket.
Amikor a két férfi belép a nappaliba, még a fülemnél tartom a
telefont.
– Akkor hamarosan találkozunk – mondom Atlasnak, és
kinyomom a hívást.
A következő pár pillanat elég kínosan telik, ahogy a két férfi
végigmér, én pedig végigmérem őket.
– Hogy hívnak benneteket?
– Darin vagyok – feleli a magas.
– Brad – mondja az alacsonyabb.
– Lily – mutatkozom be én is, bár az imént már elárultam
nekik a nevemet. – Atlas hamarosan hazaér.
Az ajtóhoz lépek, és becsukom, mire láthatólag mindketten
megnyugszanak kicsit. Darin bevonul a konyhába, és kiszolgálja
magát Atlas hűtőszekrényéből.
Brad leveszi a kabátját, és a fogasra akasztja.
– Tudsz pókerezni, Lily?
Széttárom a karomat.
– Hát eltelt azóta pár év, de sokat játszottam a barátaimmal
az egyetemen.
Mindketten az étkezőasztal felé veszik az irányt.
– Mi történt a fejeddel? – kérdezi Darin, ahogy leül.
Olyan ártatlanul érdeklődik, mint akiben fel sem merül, hogy
érzékeny lehet a téma. Nem tudom, miért érzem úgy, hogy elő
kell állnom a kendőzetlen igazsággal. Talán csak kíváncsi vagyok,
hogyan reagál valaki, ha megtudja, hogy a férjem tette ezt
velem.
– A férjem történt vele. Tegnapelőtt összevesztünk, és

---

lefejelt. Atlas vitt be a sürgősségire. Hat öltéssel varrták össze,
és közölték velem, hogy terhes vagyok. Most itt bujkálok, amíg
kigondolom, mit tegyek.
Szegény Darin lefagy a szék fölött, valahol félúton az álló meg
az ülő testhelyzet között. Az arckifejezéséből ítélve valószínűleg
szent meggyőződése, hogy elment az eszem.
Brad kihúzza a székét, leül, és rám mutat.
– Venned kéne egy adag Forever Livinget! Az aloe verás
géljük csodát művel az ilyen sebekkel.
Önkéntelenül is felnevetek a hétköznapi válaszon. Fene tudja,
miért.
– Jesszusom, Brad! – szól rá a barátjára Darin. – Rosszabb
vagy, mint a feleséged ezzel a szar direkt értékesítéssel.
Tisztára, mintha a televíziós vásárlást nyomnád le élőben.
Brad védekezőleg emeli fel a kezét.
– De most mi a baj? – kérdezi ártatlanul. – Nem akarok
rásózni semmit, csak őszinte vagyok. Működik a cucc. Tudnád,
ha használnád a szutyok pattanásaidra.
– Kapd be! – mordul rá Darin.
– Olyan, mintha örök kamasz akarnál maradni – dörmögi
Brad. – A pattanás harmincévesen már nem menő.
Brad kihúzza a mellette lévő széket, Darin pedig nekifog, hogy
megkeverjen egy pakli kártyát.
– Ülj le, Lily! Az egyik barátunk a múlt héten úgy döntött,
hülye lesz, és megnősül, most pedig a felesége nem engedi el
pókerezni. Beugorhatsz helyette, amíg el nem válik.
Ma estére az egyetlen vágyam az volt, hogy meghúzhassam
magam a szobámban, de képtelenség csak úgy itt hagyni ezt a
két fazont. Leülök hát Brad mellé, és átnyúlok az asztal fölött.
– Add azt ide! – mondom Darinnek, aki úgy keveri a paklit,
mint egy félkarú csecsemő.
Felhúzza a szemöldökét, de odalöki elém a lapokat. A
kártyajátékokról nem sokat tudok, de keverni baromira tudok.
Két kupacra osztom a paklit, aztán összetolom őket a
hüvelykujjaimmal, és figyelem, ahogy a lapok gyönyörűen
egymás közé csúsznak. Darin és Brad a paklira merednek,

---

amikor újra kopogtatnak. Ezúttal azonban azonnal ki is vágódik
az ajtó, és egy első ránézésre nagyon drága tweedzakót viselő
férfi vonul be rajta, hogy egy szempillantással később már neki is
lásson lefejteni magáról a nyakára tekert sálat. Miközben a
konyha felé tart, felém biccent.
– Te meg ki vagy?
Idősebb, mint a másik kettő, ránézésre a negyvenes évei
közepén jár.
Atlas érdekes baráti társaságot válogatott össze magának, az
egyszer fix.
– Ő Lily – mutat be Brad. – Egy seggfej a férje, és most derült
ki, hogy terhes a seggfej gyerekével. Lily, ő itt Jimmy. Nagyképű
és öntelt alak.
– A nagyképű meg az öntelt az ugyanaz, te barom – közli
Jimmy. Kihúzza a Darin melletti széket, és a kezemben pörgő
kártyákra bök. – Atlas azért hívott ide, hogy megszívasson
bennünket? Milyen átlagember az, aki így meg tud keverni egy
pakli kártyát?
Mosolyogva látok hozzá, hogy kiosszam a lapokat.
– Hát majd elválik, ha játszunk egy-két kört.
Harmadszorra megyünk körbe a tétekkel, amikor végre
megérkezik Atlas. Becsukja maga mögött az ajtót, és végignéz
négyünkön. Brad közvetlenül azelőtt mondott valami vicceset,
hogy Atlas belépett volna, és éppen harsányan röhögök, amikor
találkozik a tekintetünk. A konyha irányába int az állával, és el is
indul arrafelé.
– Bedobom – mondom, majd színükkel lefelé az asztalra
fektetem a lapjaimat, és felállok, hogy csatlakozzam Atlashoz.
Amikor a konyhába érek, Atlas úgy helyezkedik, hogy az
asztalnál ülők ne láthassák. Odaballagok hozzá, és a pultnak
támaszkodom.
– Kérjem meg őket, hogy menjenek el? – kérdezi.
A fejemet rázom.
– Ne, még véletlenül se. Ami azt illeti, jól érzem magam.
Elterelik a figyelmemet a dolgaimról.

---

Atlas bólint. Fűszerek illatát érzem rajta. Leginkább
rozmaringét. Ettől hirtelen feltámad bennem a vágy, hogy
lássam munka közben az éttermében.
– Éhes vagy?
– Nem igazán. Nemrég megettem a maradék tésztát.
A kezem a pultot támasztja a két oldalamon. Atlas közelebb
lép, az egyik kezét az enyémre teszi, és simogatni kezdi a
hüvelykujjával. Tudom, hogy csak vigasztaló gesztusnak szánja,
de amikor hozzám ért, sokkal többnek érződik annál. Melegség
tölti el a mellkasomat, és a tekintetem azonnal a kezeinkre ugrik.
Atlas egy pillanatra mozdulatlanná dermed, mintha ő is érezné,
amit én. Elkapja a kezét, és hátrál egy lépést.
– Bocs – mormogja, majd a hűtő felé fordul, mintha keresne
valamit. Nyilvánvaló, hogy csak a kínos pillanatoktól akar
megkímélni.
Visszasétálok az asztalhoz, és felveszem a frissen kiosztott
lapjaimat. Pár perccel később megérkezik Atlas is, és leül
mellém. Ezúttal Jimmyre kerül a sor, hogy mindenkinek osszon.
– Na szóval, Atlas, honnan ismeritek egymást Lilyvel?
Atlas egyesével veszi fel az asztalról a lapjait.
– Gyerekkorunkban Lily megmentette az életemet – mondja
tárgyilagosan.
Rám néz, kacsint, engem meg majd megfojt a lelkiismeret-
furdalás azért, amilyen érzéseket ez a kacsintás kivált belőlem.
Főleg ezekben a napokban.