|
kapcsolatokba. Akkoriban még nem ismertem fel, hogy én
magam is bántalmazó kapcsolatban élek, és a statisztikát
látva ostobának gondoltam ezeket a nőket. Azt hittem,
egyszerűen csak gyengék. Gyakran a saját anyámról sem
voltam jobb véleménnyel.
Néha azonban ezek a nők egyszerűen azért mennek
vissza, mert szerelmesek. Szeretem a férjemet, Ellen. Annyi
mindent szeretek benne. Szeretném, ha olyan egyszerű
lenne elvágni az érzelmi köteléket, ami az engem
bántalmazó férfihoz fűz, mint korábban hittem. Valójában
sokkal nehezebb ráparancsolni a szívünkre, hogy ne
bocsásson meg valakinek, akit szeretünk, mint egyszerűen
megbocsátani az illetőnek.
Statisztikai adat lettem. Ha kiderül, mi történt velem,
ezentúl mások fogják ugyanazokat gondolni rólam, mint
amiket én gondoltam a hozzám hasonló helyzetbe került
nőkről.
„Hogyan szeretheti az után, amit vele tett? Hogyan jut
egyáltalán eszébe, hogy visszafogadja?”
Szomorú, hogy erre gondolunk először, amikor
meghalljuk, hogy valakit bántalmaztak. Nem inkább a
bántalmazóra kellene ferde szemmel néznünk azok helyett,
akik továbbra is szeretik a bántalmazókat?
Arra a rengeteg emberre gondolok, akik voltak már
ebben a helyzetben. Meg azokra, akik lesznek még ebben a
helyzetben. Vajon mindannyian ugyanazokat a szavakat
ismételgetjük magunkban, miután éppen az az ember
bántott bennünket, aki szeret?
„Kitartok melletted jóban-rosszban, egészségben-
betegségben, gazdagságban-szegénységben, szeretni és
tisztelni foglak, míg a halál el nem választ. ”
Talán az eskü szövegét nem is kell annyira szó szerint
venni, mint némelyik házastárs gondolja.
Jóban-rosszban?
Hát ne bassza már!
Lily
Huszonhatodik fejezet
ATLAS VENDÉGÁGYÁN FEKSZEM, és a mennyezetet
bámulom. Hétköznapi ágy. Ami azt illeti, nagyon kényelmes.
Mégis olyan, mintha vízágyon feküdnék. Vagy talán a tengeren
sodródó tutajon. Hatalmas hullámokat lovagolok meg, mindegyik
mást hoz magával. Némelyik szomorúságot. Némelyik haragot.
Némelyik mély álmot.
Néha a hasamra fektetem a kezemet, és a szeretet apró
hulláma érkezik. Fogalmam sincs, hogy szerethetek máris
ennyire valakit, de szeretem. Azon gondolkodom, hogy fiú lesz-e
vagy lány, és milyen nevet adok majd neki. Jó lenne tudni, hogy
Ryle-ra vagy rám hasonlít-e majd inkább. Aztán újból a harag
hulláma érkezik, és már el is fojtja a szeretethullámot.
Úgy érzem, megfosztottak attól a boldogságtól, amit egy
anyának kellene éreznie, amikor megtudja, hogy terhes. Ryle ezt
vette el tőlem tegnap este, újabb okot szolgáltatva rá, hogy
gyűlöljem.
A gyűlölet kimerítő.
Nagy nehezen feltápászkodom az ágyról, és bemászom a
zuhany alá. A nap java részét a szobámban töltöttem. Atlas
órákkal ezelőtt hazaért, egyszer még rám is nézett, de amikor
hallottam, hogy nyitja az ajtót, úgy tettem, mintha aludnék.
Furcsa érzés itt lenni. Ryle éppen Atlas miatt vesztette el a
fejét tegnap este, én pedig mégis hozzá rohanok segítségért?
Lelkifurdalásom van, amiért ide menekültem. Talán szégyellem
is magamat kicsit, mintha azzal, hogy felhívtam Atlast, igazoltam
volna Ryle haragját. Csakhogy jelenleg szó szerint sehová sem
mehetek. Szükségem van pár napra, hogy feldolgozzam
magamban, ami történt, és ha egy szállodába mennék, Ryle le
tudná nyomozni a hitelkártyatranzakciót, és megtalálna.
Anyámnál ugyanúgy a nyomomra akadna. Allysánál is.
Lucynál is. Még Devinnel is találkozott párszor, szóval több mint
valószínű, hogy nála is keresne.
Azt viszont nem igazán tudom elképzelni, hogy Atlast is
lenyomozza. Most még. Biztos vagyok benne, hogy ha egy hét
múlva sem venném fel neki a telefont, és nem válaszolnék az
üzeneteire, mindent felforgatna, hogy megtaláljon. Egyelőre
azonban nem hinném, hogy fel fog bukkanni.
Talán ezért is jöttem ide. Nagyobb biztonságban érzem
magam itt, mint bárhol máshol, ahová mehetnék. És Atlasnak
riasztója is van, ez szintén mellette szól.
Az éjjeliszekrényre pillantok, ahová a telefonomat tettem.
Átpörgetem Ryle üzeneteit, és megnyitom azt, amelyiket
Allysától kaptam.
Allysa: Szia, Lily néni! Ma este hazazavarnak bennünket. Várjuk
a látogatásod holnap, miután végeztél a munkával.
Küldött egy képet magáról és Ryleeról. Ránézek, és
elmosolyodom. Aztán sírok. Menjenek a búsba a hülye
érzelmeim!
Várok, amíg megint száraz lesz a szemem, és kimegyek a
nappaliba. Atlas a konyhaasztalnál ül, és a laptopján dolgozik.
Amikor felnéz rám, elmosolyodik, és lecsukja a gépet.
– Szia!
Kipréselek magamból egy mosolyt, aztán körülnézek a
konyhában.
– Van itthon valami kaja?
Atlas felugrik a székről.
– Persze. Gyere, ülj le! Összedobok neked valamit.
Letelepedek a kanapéra, miközben ő a konyhában kezd
sürgölődni. A tévében megy valami, de le van némítva. Hangot
adok rá, és megnyomom a felvételek gombját. Rögzített pár
műsort, de azonnal az
Do'stlaringiz bilan baham: |
