It Ends with Us-Velünk véget ér

A picsába!
A
pincér mosolyogva próbálja menteni a kínos helyzet Atlas
sietős távozása után, de a feltétlenül szükségesnél jóval több
fogát villantja ki.
– Jó étvágyat a desszerthez! – mondja, és ő is visszacsoszog a
konyhába.
– Na bakker – jegyzi meg Allysa –, találunk egy új kedvenc
éttermet, és kiderül, hogy a séf seggfej.
Ryle elneveti magát.
– Hát ja, de nem a seggfejek a legjobbak? Gordon Ramsay
például?
– Ebben van valami – bólint Marshall.
Ryle karjára teszem a kezem.

---

– Mosdó – mondom neki.
Bólint, és miközben kikászálódom a bokszból, Marshall
folytatja a témát.
– De vegyük például Wolfgang Puckot. Szerinted ő is seggfej?
A fejemet leszegve, gyors léptekkel szelem át az éttermet.
Amikor belépek az ismerős folyosóra, sietek tovább. Bevágódom
a női mosdóba, megfordulok, és magamra zárom az ajtót.
A picsába! A picsába! A picsába!
A tekintete. A dühe, ahogy összeszorította a száját.
Megkönnyebbültem, amikor elment, de félig-meddig biztos
vagyok benne, hogy amikor elmegyünk, odakint fog várni ránk
az utcán, készen, hogy kibelezze Ryle-t.
Az orromon szívom be a levegőt, a számon fújom ki.
Megmosom a kezemet, újra meg újra mély lélegzetet veszek.
Amikor megnyugszom kicsit, megtörlöm a kezemet.
Visszamegyek a többiekhez, és azt mondom Ryle-nak, hogy
nem érzem jól magam. Lelépünk, és soha többé nem jövünk
vissza. Mind seggfejnek hiszik a séfet, úgyhogy ez jó ürügyként
szolgál majd.
Elfordítom a reteszt, de nem nyitom ki az ajtót. Viszont
megindul befelé a túloldalról, úgyhogy riadtan húzódom hátra.
Atlas lép be mellém a mosdóba, és megint rázárja a reteszt.
Hátát az ajtónak vetve néz rám, tekintete a szemem mellett lévő
vágásra fókuszál.
– Mi történt? – kérdezi.
A fejemet rázom.
– Semmi.
Összehúzza a szemét – továbbra is égszínkék, mégis ég benne
a tűz.
– Hazudsz, Lily!
Összeszedek hozzá elég erőt, hogy elmosolyodjak.
– Véletlen volt.
Atlas nevet, de az arcán mégsem látszik vidámság.
– Hagyd el!
Hagyjam el?
Jesszusom, valami teljesen mást képzel arról, ami történt.

---

Előrelépek, és most már határozottan rázom a fejemet.
– Ő nem olyan, Atlas. Egyáltalán semmi rossz nem történt.
Ryle jó ember.
Félrebillenti a fejét, és egy egészen kicsit elmosolyodik.
– Vicces. Anyukád és éppen ilyeneket mondott.
Fájnak a szavai. Azonnal a kilincs felé nyúlok a háta mögött,
de elkapja a csuklómat.
– Hagyd el, Lily!
Elrántom a kezemet, hátat fordítok neki, és mélyen beszívom
a levegőt. Lassan fújom ki, ahogy újra visszafordulok felé.
– Ha egyáltalán van értelme az ilyen hasonlítgatásnak, most
jobban félek tőled, mint tőle valaha is.
Ettől Atlas egy pillanatra mozdulatlanná merevedik. Aztán
bólint, bár lassan kezdi a mozdulatot, és csak utána lesz
határozottabb.
– Semmi esetre sem állt szándékomban feszélyezni. – Az
ajtóra mutat. – Csak igyekszem viszonozni a törődést, amit tőled
kaptam annak idején.
Egy darabig némán bámulom, nem tudom, hogyan fogadjam a
szavait. Biztos vagyok benne, hogy belül továbbra is forrong,
kívülről mégis nyugodtnak és összeszedettnek tűnik. Kienged a
mosdóból. Kinyújtom a kezemet, elfordítom a reteszt, kinyitom
az ajtót.
Bennem szakad a levegő, amikor a tekintetem találkozik
Ryle-éval. Gyorsan hátrapillantok a vállam fölött, és látom,
amint Atlas a sarkamban lép ki a mosdóból.
Ryle zavartan kapkodja ide-oda a tekintetét kettőnk között.
– Mi a kisfaszom van, Lily?
– Ryle!
Reszket a hangom. Édes istenem, hogy ez mennyivel