Jóságos ég!
Széthúzza a lábamat, aztán már bennem is vannak az ujjai.
Nyöszörögve keresek valamit, amibe kapaszkodhatok. Elkapom
a csapot, éppen abban a pillanatban, amikor Ryle varázsolni
kezd.
Aztán, akár egy valódi mágus, eltünteti a kezét.
Hallom, ahogy kisétál a konyhából. Figyelem, miközben
elhalad a pult előtt. Rám kacsint, felhajtja a bor maradékát.
– Gyorsan lezuhanyozom – mondja.
Ez aztán tudja húzni az embert.
– Seggfej vagy! – kiáltom utána.
– Nem seggfej vagyok – feleli már a hálószobából –, hanem jól
képzett idegsebész!
Nevetek, és töltök magamnak még egy pohár bort.
Majd én megmutatom neki, ki húz kicsodát.
A harmadik pohár boromat iszom, amikor előkerül a
szobámból.
Éppen anyámmal beszélek telefonon, és a kanapéról figyelem,
ahogy bevonul a konyhába, és tölt magának még egy adagot.
Baromi jó ez a bor.
– Mit csinálsz ma este? – kérdezi anyám.
Ki van hangosítva. Ryle a falnak dőlve figyeli, ahogy beszélek.
– Nem sokat. Segítek Ryle-nak tanulni.
– Hát ez... nem hangzik valami érdekesen.
Ryle rám kacsint.
– Ami azt illeti, épphogy nagyon érdekes – mondom. – Sokat
segítek neki tanulni. Leginkább a keze finommotorikus
mozgásával foglalkozunk. Ami azt illeti, feltehetőleg egész éjjel
gyakorolni fogunk.
A három pohár bortól kikapós lettem. El sem akarom hinni,
hogy Ryle-lal flörtölök, mialatt anyámmal telefonálok.
Pfuj!
– Le kell tennem – mondom. – Holnap este Allysával és
Marshall-lal vacsorázunk, de hétfőn hívlak.
– Ó, és hol vacsoráztok?
A szememet forgatom. Ez a nő képtelen venni a lapot.
– Fogalmam sincs. Ryle, hová megyünk vacsorázni?
– Arra a helyre, ahol legutóbb anyukáddal voltunk – feleli. –
Bak, vagy hogy hívják. Hat órára foglaltam asztalt.
Hirtelen elszorul a gyomrom.
– Á, jó választás! – állapítja meg anyám.
– Ja, ha az ember szereti a száraz kenyeret. Szia, anya! –
Leteszem, és Ryle-ra nézek. – Nem akarok visszamenni oda.
Nem tetszett. Próbáljunk ki valami újat.
Azt nem árulom el, igazából miért nem akarok visszamenni.
Hogyan adhatnám elő a vadonatúj pasimnak, hogy az első
szerelmemet igyekszem elkerülni?
Ryle eltolja magát a faltól.
– Nem lesz vele bajod – mondja. – Allysa alig várja, hogy ott
ehessen, amióta meséltem neki róla.
Talán mázlim lesz, és Atlas nem dolgozik.
– A kajáról jut eszembe – folytatja Ryle –, éhen pusztulok.
A ragu!
– A rohadt életbe! – mondom nevetve.
Ryle berohan a konyhába, én pedig felállok, és követem.
Amikor utolérem, éppen a sütő ajtaját nyitja ki, és legyezve
hessegeti el a füstöt.
Ennek annyi.
Hirtelen megszédülök, amiért túl gyorsan álltam fel három
pohár bor után. Elkapom a pultot, hogy visszanyerjem az
egyensúlyomat, ő pedig benyúl a sütőbe, hogy kihúzza az elégett
ragut.
– Ryle! Kelleni fog egy...
– A picsába! – üvölti.
– ...sütőkesztyű.
A tál kiesik a kezéből, és a földön landol. Felemelem a
lábamat, hogy elkerüljem a törött üvegdarabokat, meg a
szétfröccsent gombás-csirkés ragut. Felnevetek, amikor eljut a
tudatomig, hogy magától eszébe sem jutott a sütőkesztyű.
Biztosan az alkohol teszi.
Mocskosul erős ez a bor.
Becsapja a sütő ajtaját, a csaphoz lép, és miközben hideg vizet
folyat a kezére, dörmögve káromkodik. Igyekszem elfojtani a
nevetésemet, de a bor meg az elmúlt pár pillanat eseményeinek
hatása alatt nem megy könnyen. Lenézek a padlóra – a káoszra,
amit fel kell takarítanunk –, és minden küzdelem hiába, feltör
belőlem a kacaj. Továbbra is nevetve hajolok közelebb, hogy
megnézzem
Ryle
kezét.
Remélem,
nem
sérült
meg
komolyabban.
Aztán egy pillanattal később már nem nevetek. A földön ülök,
a kezemet a szemem sarkának szorítom. Ryle keze a semmiből
került elő, telibe talált, és hátralökött – elég erővel ahhoz, hogy
elveszítsem az egyensúlyomat. Megcsúsztam, és ahogy elestem,
még az arcomat is beütöttem a konyhaszekrény egyik ajtajának
fogantyújába.
Fájdalom hasít a szemem sarkába, közvetlenül a halántékom
előtt.
Aztán megérzem az egésznek a súlyát.
Valami minden porcikámra ránehezedik. Iszonyatos erő
préseli össze az érzéseimet. Minden darabokra törik.
A könnyeim, a szívem, a nevetésem, a lelkem. Összetörtek,
mint az üvegtál, és darabokban hullanak le rám. A karom mögé
rejtem a fejem, és a pokolba kívánom az elmúlt tíz másodpercet.
– Az isten verje meg, Lily! – hallom Ryle hangját. – Nem
vicces! Ez a kéz jelenti az egész kibaszott karrieremet!
Nem nézek fel rá. A hangja ezúttal nem vibrál az egész
testemben. Inkább olyan, mintha ledöfne – a szavai éles
kardokként támadnak rám.
Aztán ott van mellettem, az átkozott kezét érzem a hátamon.
Simogat.
– Lily! – mondja. – Édes istenem, Lily!
Megpróbálja lefejteni a karomat a fejemről, de nem hagyom
magam. A fejemet rázom, minden vágyam, hogy az elmúlt
tizenöt másodpercet meg nem történtté tegyem.
Do'stlaringiz bilan baham: |