|
Így lehet egy csodás estét elszúrni egyetlen egyszerű
kérdéssel. Szerencsére Marshall profin tereli el a beszélgetést.
Az est hátralévő része azzal telik, hogy történeteket hallgatok
arról, milyenek voltak, amíg felnőttek. Nem tudom, nevettem-e
valaha is egyetlen este alatt annyit, mint ma.
Amikor a meccsnek vége, mind visszasétálunk a bolthoz az
autóinkért. Ryle Uberrel jött idáig, úgyhogy beül mellém. Mielőtt
elbúcsúznánk Allysától és Marshalltól, szólok nekik, hogy
várjanak egy kicsit. Beszaladok a boltba, kihozom a steampunk
csokrot, és odaszaladok vele a kocsijukhoz. Allysa arca felderül,
amikor a kezébe nyomom.
– Örülök a terhességednek, de nem ezért kapod a virágokat.
Csak szeretném, ha nálad lennének. Mert te vagy a legjobb
barátom.
Allysa magához ölel, és a fülembe súgja:
– Remélem, feleségül vesz egyszer. Nővéreknek még jobbak
lennénk.
Beül a kocsiba, elhajtanak, én meg csak nézek utánuk, mert
nem tudom, volt-e valaha hozzá fogható barátom egész
életemben.
Talán a bor teszi. Nem tudom, de imádom a mai napot. Az
egészet, úgy, ahogy van. Különösen imádom azt, ahogy Ryle
nekidől a kocsimnak, és engem néz.
– Gyönyörű tudsz lenni, ha boldog vagy.
Huh! Nahát ez a nap! Egyszerűen tökéletes!
A
lépcsőn tartunk felfelé a lakásomba, amikor Ryle elkapja a
derekamat, és a falhoz nyom. Elkezd csókolni, ott helyben, a
lépcsőházban.
– De türelmetlen vagy! – mormogom.
Elneveti magát, és két kézzel megragadja a fenekemet.
– Nem. A pizsi teszi. Fontolóra kellene venned, hogy ebben
járj dolgozni.
Megint megcsókol, és abba sem hagyja, amíg valaki meg nem
jelenik a lépcsőfordulóban.
– Jó rucik – mormogja a fazon, ahogy lefelé tartva eloldalazik
mellettünk. – Győzött a Bruins?
– Három-egyre – feleli Ryle anélkül, hogy felnézne.
– Klassz – mondja az idegen.
Miután eltűnik, távolabb húzódom Ryle-tól.
– Mi ez az izé a kezeslábassal? Minden bostoni férfi tud róla?
Elneveti magát.
– Ingyensör, Lily! Ingyensör!
Felvonszol magával a lépcsőn, és amikor belépünk, Lucyt
találjuk a konyhaasztalnál, amint éppen egy, a cuccaival
megpakolt dobozt ragaszt le szigetelőszalaggal. Egy másik még
nyitva várakozik mellette, és meg mernék esküdni, hogy egy
olyan tál kandikál ki belőle, amit még én vettem valamelyik
lakberendezési boltban. Azt mondta, a jövő hétre elviszi minden
cuccát, de az a benyomásom, hogy ügyesen kicsempész ezt-azt
az én dolgaim közül is.
– Te meg ki vagy? – kérdezi, ahogy tetőtől talpig végigméri
Ryle-t.
– Ryle Kincaid. Lily barátja.
Lily barátja.
Hallottátok?
A barátja.
Most először mondta ki, méghozzá mindenféle bizonytalanság
nélkül.
– A barátom, mi?
Besétálok a konyhába, fogok egy üveg bort meg két poharat
hozzá.
Ryle mögém lép, miközben töltök, és átkarolja a derekamat.
– Aha. A barátod.
A kezébe adom a borát.
– Ezek szerint én meg a barátnőd vagyok?
Felemeli a poharát, és az enyémnek koccintja.
– A próbaidőszak végére és a bizonyosság kezdetére.
Mind a ketten mosolyogva iszunk.
Lucy egymás tetejére teszi a dobozokat, és elindul kifelé.
– A jelek szerint éppen időben lépek le – mondja.
Amikor az ajtó becsukódik mögötte, Ryle felhúzza a
szemöldökét.
– Azt hiszem, a lakótársadnak nem tetszem különösebben.
– Meglepődnél. Én is azt hittem, hogy nem tetszem neki, erre
tegnap megkért, hogy legyek koszorúslány az esküvőjén.
Mondjuk szerintem csak ingyenvirágokat akar. Nem nagyon
vannak gátlásai a csajnak.
Ryle nevetve dől neki a hűtőszekrénynek. A tekintete a
„Boston” feliratú mágnesre téved. Leveszi a hűtő ajtajáról, és
felhúzza a szemöldökét.
– Soha nem fogsz továbblépni a bostoni purgatóriumból, ha
szuveníreket tartasz a frigódon, mint valami turista.
Kiveszem a kezéből a mágnest, és visszanyomom a hűtő
ajtajára. Tetszik, hogy ennyire emlékszik az első találkozásunk
éjszakájára.
– Ajándékba kaptam. Csak akkor számít turistásnak, ha én
veszem magamnak.
Odalép hozzám, kiveszi a bort a kezemből. Mindkettőnk
poharát a pultra helyezi, aztán mélyen, szenvedélyesen,
részegen megcsókol. Érzem a nyelvén a bor gyümölcsösségét.
Tetszik. A keze a pizsim cipzárját keresi.
– Na, hámozzuk csak ezt le rólad szépen.
A hálószoba felé vonszol, és folyamatosan csókol, miközben
mind a ketten esetlenül igyekszünk megszabadulni a ruháinktól.
Mire eljutunk az ágyig, már csak melltartó és bugyi van rajtam.
Az ajtónak taszít, amitől a lélegzetem is eláll, annyira
váratlanul ér.
– Ne mozdulj! – mondja.
A mellemhez szorítja az ajkát, aztán lassan csókolni kezd,
lefelé haladva a testemen.
Do'stlaringiz bilan baham: |
