általában arra vágyom, hogy a lehető legtöbb időt mélyen a
testemben töltse.
Nem panaszkodik.
Talál egy pontot a nyakamon, kisajátítja magának, olyan
hevesen csókolja, hogy már fáj.
– Juj!
Rám nehezedik, és a bőrömbe mormogja.
– Most pedig kiszívom a nyakadat. Ne mozdulj!
Nevetek, de engedem neki. Van elég hosszú hozzá a hajam,
hogy eltakarjam a foltot, és különben sem szívták még ki soha a
nyakamat. Az ajka ugyanarra a pontra tapad, szívja, csókolja,
amíg már nyoma sem marad a fájdalomnak. Nekem feszül,
érzem, ahogy duzzad az orvosi nadrágja.
Fogom magam, és
letolom róla, éppen csak annyira, hogy belém hatolhasson.
Tovább csókolja a nyakamat, miközben ott helyben a kanapén
magáévá tesz.
Ő zuhanyozott le előbb, és amint kimászott a kádból, én máris
váltottam a fürdőszobában. Közöltem vele, hogy le kell mosnunk
magunkról a szexszagot, mielőtt elmegyünk vacsorázni Allysával
és Marshall-lal.
Allysa pár héten belül szülni fog, ezért arra kényszerít
bennünket, hogy a lehető legtöbb időt töltsük együtt. Tart tőle,
hogy ha megjön a baba, majd nem akarjuk többet meglátogatni
őket, ami nyilvánvaló hülyeség.
Pont hogy gyakrabban fogunk
eljárni hozzájuk. Máris jobban imádom az unokahúgomat, mint
bárki mást a társaságból.
Na jó, nem biztos. De azért nem is erős túlzás.
Igyekszem a lehető legkevésbé összevizezni a hajamat, mert
máris késésben vagyunk. Fogom a borotvámat, és éppen a
hónom alá illesztem, amikor csörömpölést hallok. Mozdulatlanná
merevedek.
– Ryle?
Semmi.
Befejezem a borotválkozást, aztán lemosom a szappant. Újabb
csörömpölés.
– Ryle!
Miért nem dobtam el azt a számot?
Kinyitom az ajtót, és utánafutok. Kettesével szedi a
lépcsőfokokat, és végül a második emeleti lépcsőfordulóban
érem utol. Elévágok, két kézzel megmarkolom az ingét.
– Ryle, kérlek! Hadd magyarázzam meg!
Elkapja a csuklómat, és ellök magától.
***
– Ne mozogj!
Érzem magamon a kezét. Gyengéd. Határozott.
Folynak a könnyeim, és nem tudom, miért, de csípnek.
– Lily, ne mozogj! Kérlek.
Nyugtatni próbál. Fáj a fejem.
– Ryle?
Szeretném kinyitni a szememet, de túl erős a fény. Valami ég
a szemem sarkában, és elfintorodom. Felülnék, de Ryle a
vállamnál fogva visszanyom.
– Nem szabad mozognod, amíg nem végzek, Lily.
Megint kinyitom a szememet, és ezúttal felnézek a plafonra. A
hálószobánk plafonját látom.
– Mivel végzel?
Fáj a szám, ahogy beszélek, úgyhogy ráteszem a kezemet.
– Elestél a lépcsőn – mondja. – Megsebesültél.
A tekintetem találkozik az övével. Aggodalmat látok benne, de
sértődöttséget is. Dühöt. Benne mindenféle érzések dúlnak, én
meg egyszerűen össze vagyok zavarodva.
Megint becsukom a szememet, és próbálok visszaemlékezni,
miért dühös. Hogy miért sértődött meg ennyire.
A telefonom.
Atlas száma.
A lépcsőház.
Megfogtam az ingét.
Ellökött.
Do'stlaringiz bilan baham: