Allysa a kezébe temeti az arcát.
– Jesszusom! – Rám néz. – Részeg. Mind a ketten részegek.
Kérlek, ne ítélkezz felettem, csak mert a bátyám seggfej.
Mosolyogva hessegetem el a dolgot.
– Nem gáz, Allysa. Sokan meg akarnak dugni. – Visszanézek
Ryle-ra, aki továbbra is nyugodtan simogatja a talpamat. – A
bátyád legalább őszinte.
Nem sokan vannak, akik elég bátrak
hozzá, hogy kimondják, amit gondolnak.
Ryle rám kacsint, aztán gondosan leemeli a bokámat az öléből.
– Lássuk, rá tudsz-e valamennyire nehezedni.
Marshallal talpra segítenek. Ryle a falhoz tolt asztalra mutat,
úgy kétméternyire tőlünk.
– Próbáljunk meg odáig eljutni, hogy bekötözhessem.
A karjával a derekamat tartja, és
szorosan fogja a karomat,
nehogy elessek.
Marshall nagyjából-egészéből csak mellettem áll, hogy
támogasson. Egy kicsit ránehezedek a bokámra, és fáj, de nem
őrjítően. Ryle hathatós segítségével eldöcögök az asztalig.
Felhúzom magam, amíg végül az asztallapon ülök a hátamat a
falnak vetve, és a lábamat kinyújtom magam előtt.
– Hát, a jó hír az, hogy nincs eltörve.
– És mi a rossz hír? – kérdezem.
Kinyitja az elsősegélydobozt.
– Pár napig nem léphetsz rá. Talán egy hétig vagy tovább is,
attól függően, hogyan gyógyul.
Becsukom a szememet, és a falnak támasztom a fejem.
– De annyi dolgom van – panaszkodom.
Óvatosan nekilát, hogy bekötözze a bokámat. Allysa mögötte
áll, és figyeli a mozdulatait.
– Szomjas vagyok – mondja Marshall. – Hozzak valakinek
inni? Van egy bolt az utca túloldalán.
– Nekem nem kell – feleli Ryle.
– Vizet kérek – felelem én.
– Sprite-ot – feleli Allysa.
Marshall elkapja a kezét.
– Te velem jössz!
Allysa elhúzódik a férjétől, és karba fonja a kezét.
– Nem megyek sehová! – jelenti ki. – A bátyámban nem lehet
megbízni.
– Semmi baj, Allysa – mondom neki. – Csak viccelt.
Egy pillanatig csendben néz rám.
– Hát jól van. De nem rúghatsz ki, ha megint valami vérlázító
baromságot csinál.
– Megígérem, hogy nem rúglak ki.
Ezzel újra megfogja Marshall kezét, és kivonulnak a szobából.
Ryle továbbra is a lábamat kötözi.
– A húgom tényleg neked dolgozik? – kérdezi.
– Aha. Két órával ezelőtt vettem föl.
Belenyúl az elsősegélykészletbe, és elővesz belőle egy
ragasztószalagot.
– Tisztában vagy vele, hogy soha életében nem volt munkája?
– Már felhívta rá a figyelmemet – felelem.
Ryle összeszorítja a száját, nem tűnik olyan lazának, mint
korábban. Aztán az jut eszembe, hogy talán azt hiszi, csak azért
vettem fel Allysát, hogy az ő közelébe férkőzhessek.
– Fogalmam sem volt róla, hogy a testvéred, amíg
be nem
állítottál. Esküszöm.
Felnéz rám, aztán megint a bokámra koncentrál.
– Nem utaltam semmi ilyesmire.
Nekiáll ragasztószalaggal rögzíteni a kötést.
– Tudom, hogy nem. Csak nem akartam,
hogy azt hidd,
valami úton-módon csapdába akartalak ejteni. Mind a ketten
mást akarunk az élettől, emlékszel.
Bólint, és gondosan lefekteti a lábamat az asztalra.
– Pontosan – mondja. – Én egyéjszakás kalandokban utazom,
te pedig a Szent Grált keresed.
Elnevetem magam.
– Jó a memóriád.
– Igaz. – Bágyadt mosolyra húzódik a szája. – Csak, tudod,
téged nehéz elfelejteni.
Do'stlaringiz bilan baham: