Mosolyogva nézek le a reggelimre. Jogos, eszem is. Pisilek,
eszem, és tévét nézek.
– Köszönöm – mondom vidáman.
A tányérral a kezemben a kanapéhoz vonulok, letelepszem, és
bekapcsolom a tévét.
Ryle körberohanja a szobát, összeszedi a cuccait.
– Ebédszünetben beugrom, és rád nézek. Lehet, hogy este
későig kell dolgoznom, de Allysa megígérte, hogy hoz neked
vacsorát.
A szememet forgatom.
– Jól vagyok, Ryle. Az orvos pihenést rendelt, nem teljes
elhülyülést.
Már nyitná az ajtót, de megtorpan, mint aki elfelejtett
valamit. Visszavágtat hozzám, és a hasamhoz nyomja a száját.
– Dupla zsebpénzt kapsz, ha már ma előbújsz – mondja a
babának. Sokat beszél a gyerekkel. Két héttel ezelőtt eljutottam
odáig, hogy azt mondtam, nem bánom, ha megnézi, hogyan
rugdal a baba. Ryle azóta néha be-be néz, pusztán azért, hogy a
hasammal beszélgessen. Nekem alig mond valamit, de igazából
tetszik a dolog. Jó, hogy ennyire feldobja az apaság.
Fogom a pokrócot, amivel Ryle az éjjel a kanapén takarózott,
és belebugyolálom magam. Már egy hete itt alszik, várja, hogy
megkezdődjön a szülés. Eleinte kényelmetlenül éreztem magam
e miatt a felállás miatt, de igazság szerint végül határozottan jól
sült el a dolog. Én továbbra is a vendégszobában alszom.
Gyerekszobának a harmadik hálót alakítottuk át, ami azt jelenti,
hogy Ryle minden további nélkül alhatna a nagy hálószobában,
valami oknál fogva mégis a kanapét választotta. Szerintem őt is
éppen úgy zavarják az ahhoz a helyiséghez kötődő emlékek, mint
engem, szóval inkább egyikünk sem lép be oda.
Az elmúlt hetek igazán jól teltek. Attól eltekintve, hogy
semmiféle testi kapcsolat nincs köztünk, egészen olyan érzés,
mintha a dolgok visszazökkentek volna a régi kerékvágásba.
Ryle még mindig sokat dolgozik, de a szabad estéin újabban
odafent vacsorázom a többiekkel. Viszont kettesben sosem
eszünk. Kerülök mindent, ami akár csak távolról is randira vagy
bármilyen pároknak való dologra emlékeztet. Továbbra is
igyekszem
egyszerre
csak
egy
monumentális
dologra
koncentrálni, és amíg a baba meg nem születik, és a hormonjaim
vissza nem rendeződnek a normális szintjükre, nem vagyok
hajlandó döntést hozni a házasságomról. Persze magam is
tudom, hogy csak azért hivatkozom a terhességre, mert így
tovább halogathatom az elkerülhetetlent, de azért aki gyereket
vár, az mégiscsak megengedheti magának, hogy egy kicsit önző
legyen.
Meghallom a csengőhangomat, mire a kanapéba fúrom az
arcomat, és felnyögök. A konyhában hagytam a telefonomat.
Szóval legalább ötméternyire van innen.
Huh!
Nekilátok, hogy feltápászkodjam a kanapéról, de semmi sem
történik.
Újra próbálkozom.
Még mindig ülök.
Megragadom
a
karfát,
és
talpra
húzom
magam.
Harmadszorra csak összejött.
Amikor végre állok, magamra borítom a kezemben lévő vizet.
Felmordulok... de aztán eláll a lélegezetem.
Nem is volt nálam víz!
Azt a rohadt!
Lenézek, a lábamon csorog a víz. A telefonom továbbra is a
konyhapulton csöng. Odasietek – na jó, odatotyogok –, és
felveszem.
– Halló?
– Szia, Lucy vagyok. Gyors kérdés. A vörös rózsák, amiket
rendeltünk, megsérültek a szállítás során, viszont ma van a
Levenberg-temetés, és egyértelműen piros rózsákat kértek a
koporsóra. Van B tervünk?
– Igen, hívd fel a virágost a Broadwayn! Jönnek nekem egy
szívességgel.
– Oké, köszi!
Éppen letenném, hogy felhívjam Ryle-t, és szóljak neki, hogy
elfojt a magzatvizem, de Lucy még beleszól.
– Várj!
Visszaemelem a telefont a fülemhez.
– Vannak itt ezek a számlák. Még ma fizessem ki őket, vagy
ráér...
– Ráér később, nem sürgősek.
Megint kinyomnám, de Lucy újra a nevemet kiáltja, és már
tenné is fel a következő kérdést.
– Lucy! – vágok higgadtan a szavába. – Ezeket kénytelenek
leszünk holnap megbeszélni. Azt hiszem, elfolyt a magzatvizem.
Egy pillanatra csend lesz.
– Hú! HÚ! SIESS!
Még le sem teszem, amikor a fájdalom első jele belehasít a
gyomromba. Elfintorodom, és már hívom is Ryle-t. Az első
csengésre felveszi.
– Vissza kell fordulnom?
– Igen.
– Édes istenem! Tényleg? Elkezdődött?
– Igen.
– Lily! – kiáltja izgatottan, aztán megszakad a vonal.
A következő pár percet azzal töltöm, hogy összeszedjek
minden szükséges holmit. Már előkészítettem egy kórházi
táskát, de tiszta dzsuvásnak érzem magam, úgyhogy gyorsan
beugrom a zuhany alá. A második fájás úgy tíz perccel az első
után érkezik. Előrehajolok, és a hasamra szorítom a kezemet, a
víz a hátamon zubog. Az összehúzódás éppen a vége felé tart,
amikor hallom, hogy kivágódik a fürdőszoba ajtaja.
– Te most komolyan zuhanyozol? – kérdezi Ryle. – Lily,
húzás ki a zuhany alól, és gyerünk!
– Adj egy törülközőt!
Pár pillanattal később Ryle keze jelenik meg a zuhanyfüggöny
mellett. Próbálom magam köré ügyeskedni a törülközőt, mielőtt
kilépek a zuhany alól. Fura érzés rejtegetni a saját testemet a
férjem elől.
A törülköző túl kicsi. A mellemet eltakarja, de fejjel lefelé álló
V-ként nyílik szét a hasam fölött. Ahogy kilépek a
zuhanytálcából, újabb fájás kap el. Ryle megfogja a kezemet,
kivárja, amíg veszek pár mély lélegzetet, aztán átkísér a
hálószobába. Nyugalmat erőltetek magamra, és éppen azon
vagyok, hogy kiválasszam a ruhákat, amikben bevonulok a
kórházba, amikor felnézek rá.
A hasamat bámulja. Furcsa az arckifejezése, de nem tudom,
mit hámozzak ki belőle.
A tekintete találkozik az enyémmel, és egy pillanatra
mozdulatlanná merevedek.
Eltelik egy pillanat, amikor nem tudom megállapítani, hogy
mindjárt összehúzza a szemöldökét vagy inkább elmosolyodik.
Valahogyan aztán sikerül egyszerre megoldania mind a kettőt,
majd gyorsan kifújja a levegőt, és megint lenéz a hasamra.
– Gyönyörű vagy – suttogja.
Éles szorítást érzek a mellkasomban, és ennek semmi köze az
összehúzódásokhoz. Hirtelen rádöbbenek, hogy most először
látja a csupasz hasamat. Most először látja, hogy festek a
bennem növekvő babával.
Odalépek hozzá, a pocakomra teszem a kezét, és ott tartom.
Rám mosolyog, a hüvelykujja ide-oda mozog a bőrömön.
Gyönyörű pillanat. A legszebbek egyike kettőnk között.
– Köszönöm, Lily.
Süt róla – az érintéséből a hasamon, az enyémbe fúródó
tekintetéből –, hogy nem ezt a pillanatot köszöni meg, és nem is
bármelyik másikat a korábbiak közül. Előre mond köszönetét az
összes pillanatért, amit együtt tölthet majd ezzel a gyerekkel.
Nyöszörögve kétrét görnyedek.
– A kurva életbe!
Do'stlaringiz bilan baham: |