It Ends with Us-Velünk véget ér

ilyesmit. Inkább arról lehetett szó, hogy valaki csak
ránézett, apámon meg úrrá lett a féltékenység.
Hallottam, hogy lekurvázza anyut, aztán már puffant is
az első ütés. Kimásztam volna az ágyból, de Atlas
visszahúzott, és arra kért, maradjak ki belőle, mert még
bajom eshet.
Mondtam, hogy néha segít, ha közbeavatkozom, mert
akkor apám meghátrál.
Atlas igyekezett lebeszélni róla, végül azonban felkeltem,
és kimentem a nappaliba.
Ellen... Nem is tudom.
Rajta volt.
A kanapén feküdtek, apám az egyik kezével anyu
nyakát szorongatta, a másikkal meg a ruháját húzta fel.
Anyu megpróbálta lelökni magáról, én meg csak
mozdulatlanná dermedve álltam. Anyu egyre csak
könyörgött, hogy hagyja békén, de apám felpofozta, és
ráparancsolt, hogy fogja be a száját. Sosem felejtem el, mit
mondott neki:
–Azt akarod, hogy valaki törődjön veled? Hát majd én
törődök veled, baszd meg!
Ez volt az a pillanat, amikor anyu elnémult, és nem
küzdött tovább. Hallottam, hogy sír, aztán azt mondta:
– Csendesebben, kérlek! Itt van Lily.
Igen, ezt mondta. „Csendesebben, kérlek.”
Csendesebben erőszakolj meg, drágám, kérlek.
Ellen, én eddig el sem tudtam képzelni, hogy az ember
ennyi gyűlöletet érezhet a szívében. És nem is apámról
beszélek. Hanem magamról.
Bementem a konyhába, kinyitottam egy fiókot, kivettem
belőle a legnagyobb kést, amit találtam, és... Nem is tudom,

---

hogyan magyarázzam el. Olyan volt, mintha nem is lennék
benne a saját testemben. Láttam, amint átszelem a
konyhát a késsel a kezemben, és tudtam, hogy nem fogom
használni. Csak kellett valami, ami veszélyesebb nálam, és
amivel elijeszthetem apámat. De közvetlenül azelőtt, hogy
kijutottam volna a konyhából, két kar kapta el hátulról a
derekamat, és felemelt a földről. Ahogy elejtettem a kést,
apám nem hallotta meg a csörömpölést, de anyu igen.
Találkozott a tekintetünk, ahogy Atlas visszavitt a
szobámba. Amikor megint odabent voltunk, ököllel
kezdtem verni a mellkasát, követeltem, hogy engedjen
vissza anyámhoz. Sírtam, és mindent megtettem, hogy
eltüntessem az utamból, de nem mozdult.
Atlas nem engedett el.
– Nyugalom, Lily! – mondta.
Csak ugyanezt ismételgette, és a karjában tartott, amíg
beletörődtem, hogy nem mehetek vissza. Nem volt
hajlandó megint a kés közelébe engedni.
Az ágyhoz lépett, felvette a kabátját, és nekilátott, hogy
belebújjon a cipőjébe.
– Átmegyünk a szomszédba – közölte. – Felhívjuk a
rendőrséget.
A rendőrséget.
Anyám korábban többször is óva intett tőle, hogy a
rendőrséget hívjam. Azt mondta, ezzel kockára tenném
apám karrierjét. Őszintén szólva ezen a ponton ez már
egyáltalán nem érdekelt. Tettem rá, hogy ő polgármester,
vagy hogy az emberek, akik szeretik, még nem ismerik a
rosszabbik oldalát. Egyedül az volt a fontos, hogy
segíthessek anyun, úgyhogy én is fölvettem a kabátomat,
aztán elindultam a gardróbom felé egy pár cipőért. Amikor
kiléptem a gardróbból, Atlas a szobám ajtaját bámulta.
Éppen nyílt.
Anyám lépett be rajta, gyorsan behúzta maga mögött,
és ráfordította a kulcsot. Sosem fogom elfelejteni, milyen
volt. Vér szivárgott az ajkából. A szeme máris kezdett

---