mondjak. Érzékeltem, hogy Atlas visszaül mellém az ágyra,
de még annyi időre sem bírtam elszakadni a szívtől, hogy
megköszönjem neki.
– Egy faágból faragtam – suttogta. – Az udvarotokban
lévő tölgyfáról van.
Esküszöm neked, Ellen, életemben nem hittem volna,
hogy valamit ennyire imádhatok. Vagy talán nem is az
ajándékot imádtam annyira, hanem Atlast magát,
összezártam az ujjaimat a szív körül, aztán olyan erővel
csókoltam szájon Atlast, hogy hanyatt dőlt az ágyon.
Átvetettem rajta a lábamat, terpeszben ráültem, ő pedig
megmarkolta a derekamat, és a szájával a számon
elmosolyodott.
– Egy egész istenverte házat is faragok neked abból a
tölgyfából, ha ilyen jutalmat kapok érte – súgta.
Ezen jót nevettem.
– Nem szabad ilyen tökéletesnek lenned – közöltem vele.
– Már így is te vagy a kedvenc emberem, ez meg végképp
tök igazságtalan mindenki mással szemben, mert így
később sem lesz esélye senkinek felzárkózni hozzád.
A tarkómra csúsztatta a kezét, és megfordított. Így már
hanyatt feküdtem, és ő került felülre.
– Akkor bevált a tervem – mondta, és megint
megcsókolt.
Közben egy pillanatra sem engedtem el a szívet, annyira
akartam hinni benne, hogy minden apropó nélkül, csak úgy
kaptam. De a lelkem mélyén rettegtem, hogy Atlas azért
adta, hogy rá emlékeztessen, amikor elmegy Bostonba.
Nem akartam emlékezni rá. Ha emlékeznem kéne, az azt
jelentené, hogy már nem része az életemnek.
Nem akarom, hogy Bostonba költözzön, Ellen. Tudom,
hogy ez önzés, mert nem élhet tovább abban a házban.
Nem tudom, mitől félek jobban. Attól, hogy meg kell élnem,
hogy elmegy, vagy attól, hogy igazi egoista módjára
könyörögnöm kell neki, hogy maradjon.
Tudom, hogy muszáj beszélnünk róla. Ma este, amikor
átjön, kifaggatom Bostonról. Tegnap este nem akartam,
mert annyira tökéletes nap volt.
Lily
Kedves Ellen!
Ússz és evezz! Ússz és ússz és úszkálj!
Bostonba költözik.
Nem igazán van kedvem beszélni róla.
Lily
Kedves Ellen!
Hát ezt nem lesz könnyű anyunak elrejtenie.
Apám általában ügyel rá, hogy olyan helyen üsse meg,
ahol nem hagy maradandó nyomot. Nyilván nagyon nem
akarja, hogy a környéken megtudják, mit művel itthon.
Láttam már párszor, ahogy belerúg anyuba, fojtogatja, üti
a hátát meg a gyomrát, a haját tépi. A néhány alkalommal,
amikor az arcát ütötte meg, igazából csak apró pofonokat
osztott ki, amiknek nem maradt meg sokáig a nyoma.
De eddig még sosem láttam tőle olyat, mint tegnap este.
Nagyon későn értek haza. Hétvége lévén valamilyen
közösségi eseményen jártak. Apámnak van egy ingatlanos
cége, és ő a helyi polgármester is, úgyhogy néha el kell
menniük jótékonysági vacsorákra meg hasonlókra. Ami
persze ironikus, ha belegondolunk, mi apám véleménye a
jótékonyságról. De hát nyilván ügyelnie kell a látszatra.
Atlas már a szobámban volt, amikor hazaértek. Amint
beléptek az ajtón, már hallottam, hogy veszekednek. Nem
igazán tudtam kivenni a szavaikat, de annyit azért étettem,
hogy apám azért cseszegette anyámat, mert szerinte
flörtölt valami férfival.
Na most, én ismerem anyut, Ellen. Soha nem tenne
Do'stlaringiz bilan baham: |