It Ends with Us-Velünk véget ér

feldagadni, és egy kitépett hajcsomó tapadt az egyik
vállához. Atlasra pillantott, aztán rám.
Egyetlen pillanatra sem szeppentem meg, amiért
rajtakapott egy fiúval a szobámban. Egyáltalán nem
érdekelt. Csak őt féltettem. Odaszaladtam hozzá,
megfogtam a kezét, az ágyamhoz kísértem. Lesöpörtem a
hajat a válláról, aztán megigazítottam a homlokán is.
– Felhívja a rendőrséget. Rendben, anyu?
Anyám szeme tágra nyílt. Hevesen rázni kezdte a fejét.
– Ne! – mondta. Atlasra pillantott, aztán megismételte.
– Ne! Nem lehet.
Atlas már az ablaknál állt, és kimászni készült, de erre
megállt, és visszanézett rám.
– Apád részeg, Lily – mondta anyu. – Hallotta, amikor
bezártad az ajtót, úgyhogy bevonult a hálószobánkba.
Abbahagyta. Ha hívod a rendőrséget, csak rosszabb lesz a
helyzet, hidd el nekem. Hagyd csak, hadd aludja ki, holnap
jobb lesz.
A fejemet ráztam, a szememet égették a könnyek.
– De anyu, meg akart erőszakolni!
Anyám lehajtotta a fejét, és vágott egy grimaszt.
– Nem így megy ez, Lily. Házasok vagyunk, és a
házasság néha egyszerűen... Fiatal vagy hozzá, hogy ezt
megértsd.
Egy percre néma csend lett, amit aztán én törtem meg.
– Remélem, soha nem fogom megérteni.
Ez volt az a pillanat, amikor anyu elsírta magát. A
tenyerébe temette az arcát, és zokogni kezdett, én pedig
átkaroltam a vállát, és jobb híján vele bőgtem. Soha nem
láttam még ilyen zaklatottnak. Soha nem láttam még így
összetörve. Megszakadt a szívem, Ellen.
Én is összetörtem.
Amikor abbahagyta a sírást, körülnéztem a szobában.
Atlas időközben magunkra hagyott bennünket. Kimentünk
a konyhába, segítettem anyunak megmosni a száját és a
szemét. Végig egyetlen szót sem szólt Atlasról. Vártam,

---

mikor közli, hogy szobafogságra vagyok ítélve, de nem
történt semmi. Aztán rájöttem, hogy talán azért nem
foglalkozott Atlasszal, mert ő már csak így működött. Ami
fájt neki, egyszerűen a szőnyeg alá söpörte, hogy aztán
soha többé ne kerüljön elő.
Lily
Kedves Ellen!
Azt hiszem, most már készen állok rá, hogy Bostonról
beszéljek.
Atlas ma ment el.
Annyiszor kevertem meg a kártyalapjaimat, hogy
belefájdult a kezem. Félek, hogy ha nem írom ki magamból
az érzéseimet, abba bele fogok őrülni.
Az utolsó esténk nem alakult valami fényesen. Eleinte
sokat csókolóztunk, de mind a ketten túl szomorúak
voltunk hozzá, hogy nagyon beleéljük magunkat. Atlas két
nap alatt másodszor közölte velem, hogy meggondolta
magát, és nem megy el. Nem akart egyedül hagyni ebben a
házban. Csakhogy én már közel tizenhat éve ezekkel a
szülőkkel élek. Butaság lenne tőle, ha visszautasítana egy
otthont, és a hajléktalanságot választaná, pusztán azért,
mert én itt vagyok. Ezt mind a ketten tudtuk, de a
fájdalmunkat nem enyhítette.
Igyekeztem nem a szomorúságra figyelni, szóval amíg
ott feküdtünk, arra kértem, hogy meséljen Bostonról. Azt
mondtam neki, hogy egy napon, amikor végzek a sulival,
talán én is elmehetnék oda.
Egészen elrévedt a tekintete, amikor beszélni kezdett
róla. Soha nem láttam még ilyennek. Mintha a
mennyországról mesélt volna. Azt mondta, az ottaniaknak
van a legjobb tájszólásuk, például egészen elharapják az r-