It Ends with Us-Velünk véget ér

Megráztam a fejemet, és visszafordultam az ablak felé.
Ezen a ponton azt hittem, feláll, és keres magának egy

---

másik helyet, ha már egyszer megtudta, hogy nem
beszéltem róla senkinek. A busz többször is megállt, és
pusztán attól, hogy ő továbbra is ott maradt mellettem,
sikerült valamelyest összeszednem a bátorságomat.
– Miért nem otthon laksz a szüleiddel? – kérdeztem
suttogva.
Pár pillanatig csak nézett, mintha azt fontolgatná, hogy
a bizalmába fogadjon-e, vagy inkább ne.
– Mert nem akarják – mondta aztán.
Ekkor 
felállt. 
Először 
azt 
hittem, 
azért, 
mert
megharagudott rám, de egy pillanattal később rájöttem,
hogy a mi megállónkhoz érkeztünk. Fogtam a cuccaimat,
és leszálltam vele a buszról. Nem is igyekezett leplezni,
hová tart valójában, mint általában. Máskor végigmegy az
utcán, és megkerüli az egész tömböt, hogy ne lássam,
amikor átvág a hátsó udvarunkon. Ma viszont velem
együtt indult az udvar felé.
Amikor odaértünk, ahol én máskor befordulok hozzánk,
ő pedig továbbmegy, mind a ketten megálltunk. A lábával
rugdosta a port, és a házunkat nézte a háta mögött.
– Mikor érnek haza a szüleid?
– Öt körül–feleltem. Háromnegyed négy volt.
Bólintott, és úgy tűnt, mintha mondani akarna még
valamit, de aztán csendben maradt. Csak még egyet
bólintott, és elindult az áram meg víz nélküli ház felé.
Na most, Ellen, én is tudom, hogy hülyeséget csináltam,
nem kell mondanod. A nevét kiáltottam, és amikor
hátrafordult, azt mondtam neki:
– Ha sietsz, lezuhanyozhatsz, mielőtt hazajönnek.
Hevesen vert a szívem, mert tudtam, mekkora bajba
kerülök, ha a szüleim befutnak, és egy hajléktalant találnak
a zuhany alatt. Simán meg is halhatok. De képtelen voltam
tétlenül nézni, hogy visszaballag a házához anélkül, hogy
felajánlanék neki valamit.
Megint leszegte a fejét, és még nekem is összerándult a
gyomrom a látványtól, annyira feszengett. Még csak nem

---

is bólintott, egyetlen szó nélkül követett be a házba.
Amíg a zuhany alatt volt, végigpánikoltam. Folyton
kifelé lestem az ablakon, és a szüleim kocsiját figyeltem,
bár tudtam, hogy egy jó óra még, mire hazaérnek. Féltem,
hogy valamelyik szomszéd észrevette, amikor bejött, de
igazából ők nem ismertek annyira, hogy meglepődjenek
rajta, ha látogatót fogadok.
Adtam Atlasnak egy váltás ruhát, és tudtam, hogy nem
elég, ha lelép, mire a szüleim megjönnek, de messzire kell
mennie. Biztos vagyok benne, hogy apám felismerné a
saját cuccait, ha meglátná őket egy környékbeli idegen
kamaszon.
Miközben felváltva néztem ki az ablakon és lestem az
órát, 
megtöltöttem 
az 
egyik 
régi 
hátizsákomat
mindenfélével. Olyan kajákkal, amiket nem kell hűteni,
apám pár pólójával, egy kelleténél legalább két számmal
nagyobb farmerrel meg pár zoknival.
Éppen becipzároztam a hátizsákot, amikor belépett a
folyosóról.
Igazam volt. A haja nedvesen is világosabbnak hatott,
mint korábban, ráadásul így még inkább kiemelte a szeme
kékségét.
Ha már vízhez jutott, meg is borotválkozott, és ettől