It Ends with Us-Velünk véget ér



Download 1,22 Mb.
Pdf ko'rish
bet12/104
Sana22.06.2022
Hajmi1,22 Mb.
#692376
1   ...   8   9   10   11   12   13   14   15   ...   104
Bog'liq
Colleen Hoover-It Ends with Us-Velünk véget ér

Megráztam a fejemet, és visszafordultam az ablak felé.
Ezen a ponton azt hittem, feláll, és keres magának egy


másik helyet, ha már egyszer megtudta, hogy nem
beszéltem róla senkinek. A busz többször is megállt, és
pusztán attól, hogy ő továbbra is ott maradt mellettem,
sikerült valamelyest összeszednem a bátorságomat.
– Miért nem otthon laksz a szüleiddel? – kérdeztem
suttogva.
Pár pillanatig csak nézett, mintha azt fontolgatná, hogy
a bizalmába fogadjon-e, vagy inkább ne.
– Mert nem akarják – mondta aztán.
Ekkor 
felállt. 
Először 
azt 
hittem, 
azért, 
mert
megharagudott rám, de egy pillanattal később rájöttem,
hogy a mi megállónkhoz érkeztünk. Fogtam a cuccaimat,
és leszálltam vele a buszról. Nem is igyekezett leplezni,
hová tart valójában, mint általában. Máskor végigmegy az
utcán, és megkerüli az egész tömböt, hogy ne lássam,
amikor átvág a hátsó udvarunkon. Ma viszont velem
együtt indult az udvar felé.
Amikor odaértünk, ahol én máskor befordulok hozzánk,
ő pedig továbbmegy, mind a ketten megálltunk. A lábával
rugdosta a port, és a házunkat nézte a háta mögött.
– Mikor érnek haza a szüleid?
– Öt körül–feleltem. Háromnegyed négy volt.
Bólintott, és úgy tűnt, mintha mondani akarna még
valamit, de aztán csendben maradt. Csak még egyet
bólintott, és elindult az áram meg víz nélküli ház felé.
Na most, Ellen, én is tudom, hogy hülyeséget csináltam,
nem kell mondanod. A nevét kiáltottam, és amikor
hátrafordult, azt mondtam neki:
– Ha sietsz, lezuhanyozhatsz, mielőtt hazajönnek.
Hevesen vert a szívem, mert tudtam, mekkora bajba
kerülök, ha a szüleim befutnak, és egy hajléktalant találnak
a zuhany alatt. Simán meg is halhatok. De képtelen voltam
tétlenül nézni, hogy visszaballag a házához anélkül, hogy
felajánlanék neki valamit.
Megint leszegte a fejét, és még nekem is összerándult a
gyomrom a látványtól, annyira feszengett. Még csak nem


is bólintott, egyetlen szó nélkül követett be a házba.
Amíg a zuhany alatt volt, végigpánikoltam. Folyton
kifelé lestem az ablakon, és a szüleim kocsiját figyeltem,
bár tudtam, hogy egy jó óra még, mire hazaérnek. Féltem,
hogy valamelyik szomszéd észrevette, amikor bejött, de
igazából ők nem ismertek annyira, hogy meglepődjenek
rajta, ha látogatót fogadok.
Adtam Atlasnak egy váltás ruhát, és tudtam, hogy nem
elég, ha lelép, mire a szüleim megjönnek, de messzire kell
mennie. Biztos vagyok benne, hogy apám felismerné a
saját cuccait, ha meglátná őket egy környékbeli idegen
kamaszon.
Miközben felváltva néztem ki az ablakon és lestem az
órát, 
megtöltöttem 
az 
egyik 
régi 
hátizsákomat
mindenfélével. Olyan kajákkal, amiket nem kell hűteni,
apám pár pólójával, egy kelleténél legalább két számmal
nagyobb farmerrel meg pár zoknival.
Éppen becipzároztam a hátizsákot, amikor belépett a
folyosóról.
Igazam volt. A haja nedvesen is világosabbnak hatott,
mint korábban, ráadásul így még inkább kiemelte a szeme
kékségét.
Ha már vízhez jutott, meg is borotválkozott, és ettől

Download 1,22 Mb.

Do'stlaringiz bilan baham:
1   ...   8   9   10   11   12   13   14   15   ...   104




Ma'lumotlar bazasi mualliflik huquqi bilan himoyalangan ©hozir.org 2024
ma'muriyatiga murojaat qiling

kiriting | ro'yxatdan o'tish
    Bosh sahifa
юртда тантана
Боғда битган
Бугун юртда
Эшитганлар жилманглар
Эшитмадим деманглар
битган бодомлар
Yangiariq tumani
qitish marakazi
Raqamli texnologiyalar
ilishida muhokamadan
tasdiqqa tavsiya
tavsiya etilgan
iqtisodiyot kafedrasi
steiermarkischen landesregierung
asarlaringizni yuboring
o'zingizning asarlaringizni
Iltimos faqat
faqat o'zingizning
steierm rkischen
landesregierung fachabteilung
rkischen landesregierung
hamshira loyihasi
loyihasi mavsum
faolyatining oqibatlari
asosiy adabiyotlar
fakulteti ahborot
ahborot havfsizligi
havfsizligi kafedrasi
fanidan bo’yicha
fakulteti iqtisodiyot
boshqaruv fakulteti
chiqarishda boshqaruv
ishlab chiqarishda
iqtisodiyot fakultet
multiservis tarmoqlari
fanidan asosiy
Uzbek fanidan
mavzulari potok
asosidagi multiservis
'aliyyil a'ziym
billahil 'aliyyil
illaa billahil
quvvata illaa
falah' deganida
Kompyuter savodxonligi
bo’yicha mustaqil
'alal falah'
Hayya 'alal
'alas soloh
Hayya 'alas
mavsum boyicha


yuklab olish