Holl Béla Laus librorum

A piarista történelemtanítás a XVIII-XIX. század fordulóján

A piarista rend, amelyet Kalazanci Szent József Rómában szegény fiúk iskolai nevelésére alapított, 1617-ben nyert egyházi megerősítést, de már a XVIII. században Itálián kívül is elterjedt. Még a rendalapító életében megalakult a Provincia Germaniae (1634) és a Provinciae Poloniae (1642). Ausztriában az első házat 1657-ben Hornban, a régi Magyar­országon 1642-ben Podolinban, 1666-ban Privigyén alapították. A Provincia Germaniae-ből 1695-ben a magyar viceprovincia, majd 1712-ben a Provincia Hungariae, 1751-ben pedig az osztrák és a cseh rendtartomány önállósult. 1784-ben, a szerzetesrendek eltörlése (abolíciója) után a Habsburg-monarchia területén 18 osztrák, 24 cseh-morva és 30 magyar rendház működött.³²⁹

A piaristák iskoláit, tanítási és pedagógiai módszerét az adott történelmi helyzethez, az igényekhez való rugalmas alkalmazkodás jellemezte. Ezt célozta a rendi szabályzatban az iskolák rendjére, munkájára vonatkozó rövid utasítás, amely lehetővé tette a helyi körül­ményekhez való igazodást és a jobb megoldásokkal való kísérletezést.³³⁰ A rövidség jellemezte a rend egyetemes és tartományi káptalanjaiban később keletkezett tanulmányi előírásokat is (Ordo studiorum, Methodus). A körülményekhez való alkalmazkodás készsége tette a piaristákat alkalmassá arra, hogy a Habsburg-monarchia országaiban részt vegyenek az állami iskolai reformok kidolgozásában, amelyek a XVIII. század első felétől váltak egyre sürgetőbbé.³³¹

Az első átfogó tanulmányi rendeletet (Studienordnung) 1735-ben III. (IV.) Károly adta ki.³³² Ezt megelőzően Magyarországon az 1715. és az 1723. évi országgyűlés foglalkozott az ifjúság nevelésével, főként a hivatalnoki, közigazgatási és katonai pályára való hasznos felkészítésével. E törekvést a piarista iskolákban hamar felismerték, és elkezdték tanítani a gyakorlati számvitelt (arithmetica practica), a geometriát és földmérést (geometria practica), a levél­fogalmazást (methodus epistolandi) és az elemi jogi ismereteket. Erre vall a kollégiumok könyvtárában az e tárgyakra vonatkozó forrásmunkák gyakorisága. Az állam részéről is sürgetett hasznossági szempont megfelelő fokon a piaristák nemesi konviktusaiban, a bécsi Liechtenstein-Savoyai akadémiában és a Migazzi bíboros, bécsi érsek és váci püspök által alapított váci Theresianumban valósult meg. Ezt tarthatták szem előtt egy XVIII. század közepéről való órarendi tervezetben is, ahol a tantárgyak között ilyen címek szerepelnek: Doctrina ingenuitatis morum officiorum hominis et civis ... Grammatica nationalis et adnexi idiomatis ... Epistolographia vernacula ... Geo- et topographia Hungariae ... Historia patriae.³³³

A történelem, főként a nemzeti múlt és az anyanyelv tanítása a „hasznos”, praktikus tantárgyak közé tartozott. A történelem tanítását általános érvénnyel a magyar rendtartomány 1747-ben tartott káptalanja határozta el. 1777-ig, Mária Terézia Ratio educationisának megjelenéséig azután időről-időre egyre pontosabban írták elő és tagolták osztályonként a tanításra szánt anyagot. 1752-ben az osztrák és a magyar provincia vezetői Bécsben tartottak közös értekezletet, és ezen a piarista iskolák módszerét a legapróbb részletekig kidolgozták. A filozófiai osztály órarendjének tervezetébe a hagyományos ókori történelem (Historia quatuor monarchiarum) mellé ekkor kerültek a praktikus célzatú részletstudiumok, a Historia iuristis trandenda, a Historia civilis (századok szerint a legújabb korig tárgyalt világtörténet), a Historia religionis, a Historia militaris, a Historia oeconomica és a Historia litteraria.³³⁴

A piaristák újítási kísérletei az állami iskolareformokat követni törekedtek. 1752-ben jelent meg Mária Terézia tanulmányi rendelete. Egy év múlva, a magyar rendtartomány Nyitrán tartott káptalanja tizenkét rendtagot megbízott, hogy külön-külön dolgozzon ki tanítási tervezetet. Ezeknek eredményét Bajtay Antal, a bécsi Liechtenstein-Savoyai akadémia tanára és a trónörökös, II. József történelemtanára összegezte. Az így megszerkesztett Methodus instituendai iuventutis apud Scholas pias című emlékirat jóváhagyás végett az udvar elé került. Ebben már fontos szerep jutott a nemzeti történelem és a hazai földrajz tanításának. Ezt a tervezetet 1758-ban kiegészítette Cörver János tartományfőnök Methodusa. Ez olasz- és franciaországi tapasztalatok alapján - többek között - a nemzeti nyelvnek a latinéhoz hasonló módszerrel való tanítását szorgalmazta; a történelem tanításában pedig az oknyomozó előadás, a műveltség, a tudomány, a művészetek, a szokások és erkölcsök bemutatásának fontosságát emelte ki.³³⁵

1760-ban Mária Terézia Bécsben felállította az udvari tanulmányi bizottságot (Studien­hofkommission) Migazzi bíboros és Gerhard van Swieten államminiszter vezetésével. A magyarországi oktatásügy felügyelőjévé pedig 1761-ben Barkóczy Ferenc esztergomi érseket nevezte ki. A tervezett reformokhoz az újabb javaslatokat 1762-ben Proiectum pro systemate studiorum modernorum apud Scholas Pias in Hungaria címmel, majd Barkóczy halála után 1766-ban Norma studiorum címmel a piarista gimnáziumokban kialakított és kipróbált gyakorlatból vették.³³⁶ Az egyetemes és nemzeti történet mellett ekkor kapott kiemelt helyet az egyháztörténetre vonatkozó előírás. Jellemző, hogy az 1765-ben alapított nagykanizsai, tatai és kalocsai gimnáziumoknak alapító okmányában az egyháztörténet kötelező tanítását már belefoglalták.³³⁷

Az bizonyos, hogy Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio educationisának kidolgozásában a piaristáknak fontos szerepe volt: Bécsben a Studienhofkommission legbefolyásosabb tagja a Liechtenstein-Savoyai akadémia rektora, P. Gratian Marx volt; magyar részről pedig a két utóbb említett tervezet szerkesztői működtek közre. Ezért az egységesítő rendelet megjelenésekor a történelem tanítása terén a hivatalos előírások és a piarista iskolák gyakorlata Magyarországon is megközelítőleg azonos volt. Ezzel azonban a piarista tanításban az egyéni kezdeményezések, kísérletezések kora is véget ért. A magyar provincia történetében az 1848-ig terjedő időszakát azért is az állami függés korának szokás nevezni.³³⁸


A történelemtanítás keresztmetszetét a tankönyvek is tükrözik. A XVIII. század első felében a földrajzzal hagyományosan egybekapcsolt történelmi ismeretek megszerzéséhez kevés tankönyv állott rendelkezésre. A piarista gimnáziumokban leginkább a nyomdával rendelkező jezsuiták kiadványait használták. Egykorú könyvtárjegyzékekben gyakran megtaláljuk Timon Sámuel és Kazy Ferenc történelem könyveit.

Történt kísérlet piarista tankönyv írására is. 1746-ban a magyar provinciális Jurovics Glicért szólította fel a megírására, ő azonban a megfelelő források hiányára hivatkozott és nem vállalta a feladatot; helyette azt ajánlotta, hogy az osztrák provincia iskoláiban használt tankönyveket vegyék át és egészítsék ki magyar fejezetekkel. A debreceni gimnázium 1752-ből való jelentésében, de másutt és később is, valóban gyakran említik a morvaországi piaristának, P. Remigius Maschatnak (Remigius a S. Erasmo) két kötetes történelemkönyvét (Znoymo 1738-1739), amelyet az osztrák gimnáziumokban általánosan használtak.

A tankönyvek hiánya a Ratio educationis után sem változott. 1777-ben az új előírásoknak megfelelően megjelent az első világtörténelmi tankönyv német nyelven, három kötetben (Lehrbuch der allgemeinen Weltgeschichte).³³⁹ Ezt Budán és Nagyszombatban is kiadták. A gyakorlatban azonban inkább a tanárok segédkönyvéül szolgált. A Ratio azután más tan­könyve­ket is kötelezően előírt. Így még egy 1796. szeptember 17-én kelt helytartótanácsi rendeletben is, tehát már a századfordulón olvasható, hogy a magyar gimnáziumokban a földrajzot az evangélikus Tomka-Szászky János könyvéből és Bél Mátyás kivonatos Magyarország leírásából, a magyar történelmet pedig a jezsuita Palma Ferenc Károly három kötetes műve alapján kell tanítani.³⁴⁰ A drága és ritka tankönyveket a diákok azonban nehezen tudták megszerezni és még nehezebben tanultak belőle. Ezért az iskolai tanítás jórészt a diktálásra szorítkozott. A pesti piarista kollégium felsőbb osztályainak tanára, Alber János 1782. április 22-én kelt jelentésében így panaszkodik erről a kezdetleges és fárasztó mód­szerről: „Magna temporis iactura fit dictando in scholis studia pleraque omnia propter penuriam librorum ... Multis dictationibus cogitur professor et se et discipulos suos fatigare”.³⁴¹

Több évtizedes próbálkozás után a század végén Bolla Márton (1751-1831) írta meg az első piarista történelmi tankönyvet, amely egyben az első hazai világtörténeti összefoglalás volt. Kolozsvárott 1788-1789-ben jelent meg Primae lineae historiae universalis címmel három kötetes műve, amelyet a filozófiai osztály hallgatóinak tankönyvül szánt. Új vonása volt ennek, hogy a többi nép történetébe illesztve tárgyalta Magyarország és Erdély történetét. Érvényesítette továbbá Cörver János 1758-i Methodusának szempontjait és a politikai történet okait, a művelődéstörténeti, tudományos és gazdasági tényezőket is előadta. Bollát e művéért 1800-ban I. Ferenc király húsz arannyal tüntette ki. Könyve hat kiadást ért és fél évszázadnál tovább volt használatban; magyar nyelvre is lefordították. Hatása a XIX. század folyamán nyomon követhető.³⁴² Spányik Glicér (1781-1850) e mű hatására írta meg Magyarország oknyomozó történetének iskolai összefoglalását (Compendium historiae Regni Hungariae, 1816; Historia pragmatica Regni Hungariae, 1820); tankönyveit latin és magyar nyelven a XIX. században a piarista iskolákban általánosan használták.³⁴³

Meg kell említenünk még a magyar piaristák tanárképzését. A történettanításnak sajátos, más intézményektől, iskoláktól eltérő vonásai megfigyelésünk szerint a rendi hagyományokból erednek, amelyek nem merülnek ki a kísérletezésre való szabad lehetőségekből. A gyökerek a kezdeti időkre vezethetők vissza. Ennek bizonyítására egyetlen példát szeretnénk bemutatni. Az eddigiekben nem szerepelt Kácsor Keresztély (1710-1792) neve, mert közvetlenül a rendi reformok kialakításában sem szerepelt és nyomtatott művét sem ismerjük. Pályája során 1763-1785 között Privigyén (Previdza) a novíciusok magistere volt, és nekik földrajzot, kronológiát és történelmet tanított. A két esztendős noviciátusi próbaév alatt növendékeit a tanításra is fel kellett készítenie. Ezt a munkáját 1775-1782 között a kecskeméti kollégiumban folytatta, ahol rektor és a filozófiai-teológiai tanulmányokat végző rendi növendékek tanára volt.³⁴⁴ Kácsornak e két évtizedben írt földrajzi, történelmi jegyzetei, tanítványainak diktált előadásai megmaradtak. Közöttük egy vékony, 48 lapos kéziratban négy rövid, a történelemtanítás módszertanát tárgyaló előadása (Dissertationes quatuor) olvasható.³⁴⁵ Ez a jegyzet azokban az években keletkezett, amikor a magyar provincia vezetői az iskolai reformokra vonatkozó javaslataikat készítették. Előadásainak címét érdemes idéznünk: 1. Dissertatio de systemate Historiae. 2. Dissertatio de Ratione Discendi et Instituendi studium Historiae. 3. Methodus recte discendi seu instituendi historiam. 4. Parergon. De ratione facile comparandae summa eruditionis in Historicis.

Kácsor e négy értekezésben gyakran hivatkozik az elődök és kortársak legfontosabb műveire, mai fogalmaink szerint a régi és új szakirodalomra felhívta növendékeinek figyelmét összegyűjtve számukra az olvasmányok és forrásmunkák egész sorát. Közben összefoglalta a történelem kutatására, szükségességére, hasznára vonatkozó korabeli nézeteket és kifejtette saját „történetszemléletét”, „történetfilozófiáját”. Különös figyelmet fordított a műveltség, az eruditio megszerzését tárgyaló munkákra. Így többek között idézte Joachimus Fortius Ringelbert (†1536) De ratione studii liber című könyvét, amelyet Joannes Amos Comenius 1659-ben Fortius redivivus címmel adott ki. A módszertani munkák között három mű szerzőjének, Lodovico Vivesnek (1492-1540), Liber apologeticus contra impugnantes institutum Schol. Piar. (1631), Thomaso Campanellának (1568-1639) Cita del Sole, és Kaspar Schoppének (Scioppio) (1576-1649) neve kapcsolódik szorosan az eredeti piarista pedagógia hagymányához. Ezekről a korán elhunyt tudós piarista, P. Sántha György mutatta ki, hogy Kalazanci Szent József számára éppen a rend célkitűzéseinek és nevelési módszerének kialakításához mintául szolgáltak.³⁴⁶ Így Vivesnek, az újkori nevelés és etika neves spanyol képviselőjének De subventione pauperum című iratában a szegénység (paupertas) erényére és a szegény gyermekek nevelésére vonatkozó szövegrészek Kalazancius írásaival, levelezésével mutatnak egyezést. Vives könyvének olasz fordítása pedig éppen a rendalapító által szervezett legrégibb olasz kollégiumokban megvolt.³⁴⁷ A domonkos filozófus, Campanella és a Milánóban grammatikai iskolát fenntartó Schoppe pedig személyes kapcsolatban állottak Kalazanciussal, aki rendjének növendékeit filozófiai és pedagógiai képzésre küldte e két mesterhez; levelezésében ennek is számos bizonyítéka található. Hatásuk pedig a Provincia Germaniae első nemzedékének műveltségében kinyomozható.³⁴⁸

Kácsor Keresztély a Dissertationes quatuor-ban ismételten idézi Kaspar Schoppénak a Consultationes de scholarum et studiorum ratione (Padua, 1630) és Tomaso Campanellának a Syntagmata de libris propriis et recta ratione studendi (Paris, 1634) című könyvét. (Ezek részletes bemutatását most mellőznünk kell.) Példának csak azt a Schoppe-utalást idézzük, amelyben a történelemtanulás célját a műveltség („summa eruditio”!) megszerzésében jelölte meg azzal az indoklással, hogy a tanuló ezáltal az örök életet, de a méltóságokat és tisztségeket is biztosíthatja magának. Módszertani fejtegetéseiben az eruditio ismételt emlegetésével Kácsor a piarista rend hivatásának megkülönböztető jegyére, terminusára emlékeztet, amely a szerzetesi fogadalom szövegében így olvasható: „cura circa puerorum eruditionem”.³⁴⁹ Forrását pedig így idézi: „... Tatio eruditionem comparandi generica est ... Ipse Scioppius ... in hac ipsa Consultatione scribens ad Adolescentem ... de studiorum ratione ... quem nos proposuimus, ultimum finem ad Deum referendo, proximum in eruditione statuendo, per quam vitam aeternam et dignitates, honores etc. consequatur Tyro.”³⁵⁰

Kácsor Keresztély kéziratai és a piarista nemzedékekre való hatása további beható vizsgálatot kíván. Tanítványai közé tartoztak és vele kapcsolatban voltak többek között a történettudós Horányi Elek, Simonchich Ince, Peer Jakab, Koppi Károly és Bolla Márton. A tanításban, nevelésben sok változást és útkeresést jelentő XVIII. században Kácsor képviselte a rendalapítónak örökségét, a műveltség, az eruditio megszerzésének és az iskolában való továbbadásának módját. Ez a hagyomány adott megkülönböztető jelleget, arculatot a piarista iskolákban folyó történelemtanításnak.