Ez borzasztó szánalmas.
– Állj fel! – mondom, és eltolom magamtól. – Hülyét csinálsz
magadból.
Lassan feláll, a kezét felfelé húzza az ajtón, amíg végül újra a
karjai kalitkájába zár.
– Ezt vehetem igennek?
A melle éppen hozzáér az enyémhez, és gyűlölöm magam,
amiért ilyen jólesik, hogy ennyire akar engem. Az ember azt
hinné, hogy ettől végképp elmegy majd tőle a kedvem, de
levegőt is alig kapok, ahogy ránézek. Főleg, mert igen csábosan
mosolyog rám.
– Jelen pillanatban egyáltalán nem érzem magam valami
szexinek,
Ryle.
Egész
nap
dolgoztam.
Hulla
vagyok,
izzadságszagú és valószínűleg porízű. Ha adsz egy kis időt, hogy
lezuhanyozzam, talán elég szexinek érzem majd hozzá magam,
hogy lefeküdjek veled.
Hevesen bólogatni kezd, mielőtt egyáltalán a mondat végére
érnék.
– Zuhanyozz csak! Amilyen sokáig csak jólesik. Megvárlak.
Eltolom magamtól, és bezárom az ajtót. Követ a szobámba,
ahol azt mondom neki, hogy várjon rám az ágyon.
Tiszta szerencse, hogy tegnap este rendet raktam. Általában
ruhák hevernek mindenfelé, az éjjeliszekrényemen kupacban
állnak a könyvek, a cipők és a melltartók sosem jutnak el a
szekrényig. Ma azonban minden tökély. Még az ágyamat is
bevetettem, aztán rádobáltam a csúnya foltvarrott díszpárnákat,
amiket nagyanyám osztogatott mindenkinek a családban.
Gyorsan körülnézek, hogy meggyőződjem róla, nem láthat-e
meg valamit, ami kínos lehet. Leül az ágyam szélére, és figyelem,
ahogy ő is szemügyre veszi a szobát. Megállok a fürdőm
ajtajában, és még egyszer utoljára kiutat kínálok neki.
– Azt mondod, ennyi elég, hogy befejezd, de figyelmeztetlek,
Ryle, olyan vagyok, mint a kábítószer. Ha ma este lefekszel
velem, csak rosszabb lesz a helyzeted. De egyetlenegy alkalmat
kapsz. Nem leszek egy a sok lány közül, akiket arra használsz,
hogy... Hogyan is fogalmaztad meg aznap este? „Kielégítsék a
szükségleteidet.”
Hátradől a könyökére.
– Nem az a fajta lány vagy, Lily. Én meg nem az a fajta férfi,
akinek egynél többször szüksége van valakire. Nincs miért
aggódnunk.
Becsukom az ajtót magam mögött, és azon gondolkodom,
hogyan beszélt rá erre ez az ember.
Az orvosi gúnya teszi. Az orvosi gúnya a gyengém. Nem Ryle
miatt van.
Vajon van rá esély, hogy magán hagyja szex közben?
Még soha nem készülődtem fél óránál tovább, de most
majdnem egy egész óra eltelik, mire végzek a fürdőben.
Valószínűleg több testrészemet borotváltam meg, mint
feltétlenül szükséges lett volna, aztán jó húsz percre lekötött egy
pánikroham, és úgy kellett lebeszélni magamat róla, hogy
kinyissam az ajtót, és hazaküldjem. Most viszont száraz a hajam,
tisztább vagyok, mint valaha életemben, és azt hiszem, készen
állok. Simán menni fog az egyéjszakás kaland. Huszonhárom
éves vagyok.
Amikor kinyitom az ajtót, még mindig ott fekszik az ágyamon.
Kicsit csalódottan állapítom meg, hogy az orvosi ruha felsőrészét
ledobta a földre. A nadrág viszont nincs ott mellette, úgyhogy az
még biztosan rajta van. Ryle közben betakarózott, úgyhogy nem
látom.
Behúzom magam mögött az ajtót, várom, hogy átforduljon, és
rám nézzen, de nem teszi. Pár lépéssel közelebb megyek, és csak
akkor veszem észre, hogy horkol.
Nem csak afféle felszínes –
jaj, csak elszunyókáltam egy
pillanatra –
horkolás ez, hanem inkább olyan, mint amit az
ember a REM-fázis közepén produkál.
– Ryle? – suttogom.
Hát ez vicc!
Ledobom magam az ágyra, még az sem érdekel, hogy
felébresztem-e. Miután hülyére dolgoztam magam, egy teljes
órát töltöttem azzal, hogy frissé és üdévé varázsolódjam a
kedvéért, erre így áll hozzá ehhez az éjszakához?
Mégsem haragudhatok rá, főleg, hogy olyan békésnek tűnik.
El nem tudom képzelni, milyen lehet végigdolgozni egy
negyvennyolc órás műszakot. Ráadásul nagyon kényelmes az
ágyam. Annyira kényelmes, hogy az ember akkor is hajlamos
hanyatt dőlni, és visszaaludni rajta, ha éjszaka tisztességesen
kipihente magát.
Do'stlaringiz bilan baham: |