It Ends with Us-Velünk véget ér

Boston legjobb új vállalkozásai. Önök választották ki a tíz
legjobbat!
Mosolygok, és majdnem kiöntöm a kávémat, amikor Ryle
magához húz, felkap, és megpörget.
Azt mondta, három hírrel tud szolgálni, és ha ezzel kezdte, el

---

nem tudom képzelni, mi lehet a másik kettő.
– Mi a második dolog?
Letesz a földre.
– A legjobbal kezdtem – feleli. – Túl izgatott voltam. –
Kortyol egyet a kávéjából. – Bekerültem a cambridge-i
képzésre.
Széles mosolyra húzom a számat.
– Tényleg?
Bólint, aztán átölel, és megint megpörget.
– Olyan büszke vagyok rád – mondom, és megcsókolom. –
Mind a ketten olyan sikeresek vagyunk, hogy az már
gyomorforgató.
Elneveti magát.
– És a harmadik dolog? – kérdezem.
Tesz egy lépést hátra.
– Ja, igen. A harmadik.
Könnyedén a pultra támaszkodik, komótosan kortyol egyet a
kávéjából, aztán leteszi a poharat maga mögé.
– Allysának elkezdődtek a fájásai.
– Mi van?! – kiáltok fel.
– Aha. – A kávék felé bök az állával. – Ezért hoztam neked
koffeint. Ma éjjel nem alszunk.
Tapsikolok, ugrabugrálok, aztán pánikban kapkodok a
táskám, a kabátom, a kulcsom, a telefonom, a villanykapcsoló
után. Mielőtt az ajtóhoz érnénk, Ryle visszarohan a pulthoz,
felkapja az újságot, és a hóna alá csapja. Remeg a kezem az
izgalomtól, ahogy ráfordítom a kulcsot.
– Nagynénik leszünk! – mondom, miközben a kocsim felé
futok.
Ryle nevet a viccemen, és nem késik a válasszal.
– Nagybácsik, Lily! Nagybácsik leszünk!
Marshall nyugodtan lép ki a folyosóra. Ryle meg én azonnal
felkapjuk a fejünket, és várjuk a híreket. Az elmúlt fél órában
csend volt idebent. Vártuk Allysa fájdalmas kiáltásait – ami azt
jelentette volna, hogy megszült –, de semmiféle hang nem

---

szűrődött ki. Még egy újszülött sírása sem. A számhoz kapom a
kezem, és látván Marshall arcát, hirtelen a legrosszabbtól félek.
Remegni kezd a válla, könnyek csordulnak ki a szeméből.
– Apuka vagyok. – Aztán a levegőbe bokszol. – Apuka
vagyok!
Megöleli Ryle-t, aztán engem is.
– Adjatok nekünk negyedórát, és ti is bejöhettek hozzá.
Amikor becsukja maga után az ajtót, Ryle-lal mind a ketten
megkönnyebbülten sóhajtunk fel. Mosolyogva nézünk össze.
– Te is a legrosszabbtól tartottál? – kérdezi.
Bólintok, és átölelem.
– Nagybácsi lettél – mondom.
– Te is – feleli, és csókot nyom a fejem búbjára.
Fél órával később mind a ketten az ágy mellett állunk, és
Allysát figyeljük, aki a karjában tartja a babáját. Egyszerűen
tökéletes kislány. Kicsit korai lenne még megmondani, hogy kire
hasonlít, de mindegy is, mert csodaszép.
– Szeretnéd tartani az unokahúgodat? – kérdezi Allysa Ryle-
tól.
Ryle kicsit megmerevedik, mint aki ideges, de azért bólint.
Allysa odahajol hozzá, a karjába adja a babát, és megmutatja,
hogyan tartsa. Ryle feszülten néz le a kicsire, aztán a kanapéhoz
lép vele, és leül.
– Eldöntöttétek már, mi lesz a neve? – kérdezi.
– Igen – feleli Allysa.
Ryle-lal kíváncsian nézünk rá, és Allysa könnyes szemmel
mosolyodik el.
– Olyasvalakiről akartuk elnevezni, akiért Marshall meg én is
odáig vagyunk. Úgyhogy hozzáadtunk még egy e-t a nevedhez.
Rylee- nak neveztük el.
Azonnal Ryle-ra nézek, ő pedig zihálni kezd, mint aki sokkot
kapott. Vet még egy pillantást a karjában alvó Ryleera, és széles
mosolyra húzódik a szája.
– Azta! – suttogja. – Nem is tudom, mit mondjak.
Megszorítom Allysa kezét, aztán odaballagok Ryle-hoz, és
leülök mellé a kanapéra. Sokszor éreztem úgy, hogy ennél már

---

nem
szerethetném jobban, de újra kiderült, hogy tévedtem.
Majd szétfeszíti a szívemet az, ahogyan az újszülött unokahúgára
néz.
Marshall leül az ágyra Allysa mellé.
– Feltűnt, milyen csendes volt Issa végig? Meg sem nyikkant,
pedig nem kapott ám fájdalomcsillapítókat. – Átkarolja a
feleségét, és lefekszik mellé az ágyra. – Van az a film, a Hancock.
Úgy érzem magam, mint Will Smith, mindjárt kiderül, hogy a
feleségem szuperhős.
Ryle elneveti magát.
– Gyerekkorunkban picsán rúgott párszor, úgyhogy nem
lennék meglepődve.
– Ne beszélj csúnyán Rylee előtt! – szól rá Marshall.
– Picsán – súgja oda Ryle az unokahúgának.
Mind a ketten nevetünk, aztán Ryle megkérdezi, hogy én is a
kezembe akarom-e venni a babát. Szinte utánakapok, mert
majd’ belepusztultam már, annyira vártam, hogy rám kerüljön a
sor. A karomba veszem a babát, és engem is megdöbbent, máris
mennyire szeretem.
– Mikor jön anya meg apa? – kérdezi Ryle Allysától.
– Holnap délre ideérnek.
– Akkor azt hiszem, alszom egy kicsit. Egy hosszú műszakból
jöttem. – Felém fordul. – Velem jössz?
Megrázom a fejem.
– Egy kicsit még maradnék. Vidd el a kocsimat, én majd
később hazataxizom.
Arcon csókol, aztán az enyémnek támasztja a homlokát, és
együtt nézünk le Ryleera.
– Szerintem mi is csináljunk egy ilyet – mondja.
Felpillantok rá, nem tudom, jól hallottam-e.
Kacsint.
– Ha alszom, mire hazaérsz, ébressz fel. Még ma este
elkezdjük.
Elköszön az újdonsült szülőktől, és Marshall kikíséri.
Allysára nézek. Mosolyog.
– Mondtam, hogy akar majd tőled gyereket.

---

Vigyorogva ballagok vissza az ágyhoz. Allysa odébb csúszik,
hogy helyet csináljon nekem. Visszaadom neki Ryleet,
összebújunk, és úgy bámuljuk az alvó kislányt, mintha soha
életünkben nem lett volna részünk csodálatosabb látványban.

---

Huszonharmadik fejezet
IDŐKÖZBEN HÁROM ÓRA TELT EL. Este tíz is elmúlik,
mire hazaérek. Miután Ryle elment, még egy órát Allysával
maradtam, aztán visszasiettem a boltba, hogy befejezzek egy-
két dolgot, és a következő két napban ne kelljen bemennem.
Amikor Ryle-nak szabadnapja van, próbálok én is igazodni
hozzá. Amikor belépek az ajtón, nem égnek a lámpák, ami azt
jelenti, hogy Ryle már lefeküdt.
A hazaúton végig azon gondolkodtam, amit mondott. Nem
számítottam rá, hogy erre a beszélgetésre ilyen hamar sor kerül.
Majdnem huszonöt éves vagyok, de úgy képzeltem, hogy várunk
még pár évet, mielőtt a családalapításon kezdünk gondolkodni.
Még mindig nem tudom, hogy készen állok-e rá, de a tudat, hogy
Ryle is vágyik a dologra, hihetetlen boldogsággal tölt el.
Úgy döntök, gyorsan összedobok magamnak valami kaját,
mielőtt felébresztem. Még nem vacsoráztam, és majd éhen
veszek. Amikor felkapcsolom a lámpát a konyhában, sikítok. A
szívemhez kapok, és nekidőlök a pultnak.
– Jézus isten, Ryle! Mit művelsz?
A hátával a falnak támaszkodik a hűtő mellett. Egyik lábát a
bokájánál átveti a másikon, és összehúzott szemmel néz rám. Az
ujjai között forgat valamit.
A tekintetem a pultra téved a bal oldalán, és egy üres poharat
pillantok meg, amiben nemrég még valószínűleg scotch lehetett.
Néha iszik egy keveset, hogy könnyebben aludjon el.
Megint ránézek, elégedetten vigyorog. A testem azonnal
átmelegszik, mert tudom, mert ebből a mosolyból már tudom,
mi következik. A lakás ruhák és csókok kavalkádjává változik át.

---

Amióta 
beköltöztünk, 
gyakorlatilag 
minden 
helyiséget
felavattunk, de a konyha eddig kimaradt.
Visszamosolygok rá, de a szívem továbbra is összevissza ver,
olyan sokk ért, amikor rátaláltam a sötétben.
Lenéz a kezére, csak most látom, hogy a bostonos
hűtőmágnest markolja. Áthoztam a régi lakásból, és rátettem az
itteni hűtőre, amikor beköltöztünk.
Visszateszi a helyére, és megkocogtatja.
– Ezt hol szerezted?
A mágnesre nézek, aztán megint rá. Még véletlenül sem áll
szándékomban elárulni neki, hogy Atlastól kaptam a
tizenhatodik születésnapomon. Csak feltépnénk egy amúgy is
nehezen gyógyuló sebet, és túlságosan várom azt, ami ezután jön
közöttünk ahhoz, hogy előálljak a kendőzetlen igazsággal.
Vállat vonok.
– Nem emlékszem. Ezer éve megvan.
Némán mered rám, aztán felegyenesedik, és tesz felém két
lépést. A pultig hátrálok, elakad a lélegzetem. A keze rátalál a
csípőmre, aztán becsúsztatja a farmerem alá, és a fenekemnél
fogva húz magához.
A szája az enyémre tapad, és vadul csókol, miközben már
rángatja is le rólam a nadrágot.