|
De ő nem olyan, mint az apám.
Ryle szeret engem. Még soha nem mondta ki nyíltan, de
tudom, hogy így van. És én is szeretem őt. Egészen biztos
vagyok benne, hogy nem fog megismétlődni az, ami ma este a
konyhában történt. Látom, mennyire kiborította, hogy bántott
engem.
Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái
határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból,
vagy csak kifogásokat keres rájuk.
Ryle tekintete valami úton-módon még nyíltabb lesz, ahogy
közelebb hajol, és megcsókolja a kezemet. A fejét a párnára
hajtja, és csak fekszünk ott, nézzük egymást, osztozunk a
körülöttünk vibráló energián, ami betölti az éjszaka után
bennünk maradt űrt.
Pár perc múlva megszorítja a kezemet.
– Lily – mondja, miközben hüvelykujjával végigsimítja az
enyémet. – Én szerelmes vagyok beléd.
Minden porcikámban érzem a szavait. És amikor válaszul azt
suttogom: Én is szeretlek – az a legkendőzetlenebb igazság, amit
valaha is hallott tőlem.
Tizenötödik fejezet
NEGYEDÓRÁS KÉSÉSSEL FUTOK BE AZ ÉTTEREMBE.
Éppen, amikor zárni készültem ma este, megjelent egy vevő,
hogy virágokat rendeljen egy temetésre. Nem küldhettem el,
mert hát... sajnos... a virágárusnak a temetések jelentik a legjobb
üzletet.
Ryle int, én pedig egyenesen az asztalhoz sietek. Közben
igyekszem még véletlenül sem körülnézni. Nem akarok
összefutni Atlasszal. Kétszer is megpróbáltam rábeszélni őket,
hogy változtassunk helyszínt, de Allysa ragaszkodott hozzá, hogy
itt együnk, miután Ryle beszámolt neki róla, hogy mennyire jó ez
a hely.
Leülök a bokszban, Ryle pedig odahajol, és arcon csókol.
– Szia, barátnőm!
Allysa fel nyög.
– Jesszusom, ettől a sok cukiságtól felfordul a gyomrom.
Rámosolygok, mire a tekintete azonnal a szemem sarkára
téved.
Egyáltalán nem néz ki olyan borzalmasan, mint tartottam
tőle, valószínűleg azért, mert Ryle kerített rá jeget.
– Édes istenem! – szörnyülködik Allysa. – Ryle elmesélte mi
történt, de nem gondoltam, hogy ennyire csúnya.
Ryle-ra pillantok, azon gondolkodom, vajon mit mondhatott a
húgának.
Az igazat?
– Minden csupa olívaolaj volt. Amikor megcsúszott, olyan
kecsesen esett el, hogy az ember balerinának nézte volna.
Nem, hazudott.
Oké, belefér. Én is ezt tettem volna a helyében.
– Elég szánalmas volt – mondom nevetve.
Valahogy sikerül gond nélkül túlesnünk a vacsorán. Atlasnak
nyomát sem látom, nem gondolok a tegnap estére, és Ryle meg
én is kerüljük a bort. Miután végzünk az étellel, a pincérünk
érkezik az asztalhoz.
– Desszertet esetleg? – kérdezi.
Én
a
fejemet
rázom,
Allysa
viszont
határozottan
felvillanyozódik.
– Mit tud ajánlani?
Marshallt is érdekli a dolog.
– Kettő helyett eszünk, úgyhogy jöhet bármi, csak csoki
legyen benne – mondja.
A pincér bólint, aztán amikor odébbáll, Allysa Marshall felé
fordul.
– Ez a magzat jelenleg akkora, mint egy poloska. Örülnék, ha
nem próbálnál rossz szokásokat ránk kényszeríteni az
elkövetkező hónapokban.
A pincér visszatér a desszertes kocsival.
– A séf minden várandós anyának ajándék desszerttel
kedveskedik – mondja. – Gratulálunk!
– Tényleg? – csodálkozik Allysa.
– Gondolom, a séf nagyon szereti a gyerekeket – jegyzi meg
Marshall.
A kocsira nézünk.
– A mindenit! – mondom, ahogy felmérem a kínálatot.
– Ez az új kedvenc éttermem! – lelkendezik Allysa.
Kiválasztunk magunknak három desszertet. Amíg várjuk,
hogy felszolgálják őket, babanevekről beszélgetünk.
– Nem! – közli Allysa Marshall-lal. – Nem fogjuk a
gyerekünket egy államról elnevezni.
– De nekem nagyon tetszik a Nebraska – nyafogja Marshall. –
Esetleg Idaho?
Allysa a tenyerébe temeti az arcát.
– És emiatt lesz mégiscsak fiaskó a házasságunk.
– Fiaskó! – kapja fel a fejét Marshall. – Ez például elég jó név
lenne.
Marshall csak azért maradhat életben, mert az utolsó
pillanatban megérkezik a desszert. A pincérünk leteszi a
csokitortát Allysa elé, aztán oldalt lép, hogy helyet csináljon a
mögötte érkező társának, aki a másik két desszertet hozza, majd
rámutat.
– A séf személyesen is gratulál.
– Milyen volt a vacsora? – kérdezi a séf, ahogy Allysára és
Marshall-ra pillant.
Mire a tekintete eljut hozzám, már reszketek az idegességtől.
Ahogy farkasszemet nézek Atlasszal, gondolkodás nélkül buknak
ki belőlem a szavak.
– Te vagy a séf?
A pincér odahajol Atlashoz.
– A séf. A tulaj. Néha pincér, néha mosogatófiú. Új értelmet
kölcsönöz a „mindenes” szónak.
A következő öt másodpercben a többieknek az asztal körül
nem tűnik fel semmi, nekem viszont mintha lassított felvételen
telne az idő.
Atlas tekintete a halántékomnál lévő sebre téved.
Aztán a kötésre Ryle kezén.
Aztán megint rám.
– Nagyon tetszik az étterem – mondja Allysa. – Hihetetlen,
mit sikerült kihozni belőle.
Atlas nem néz rá. Látom az ádámcsutkáját mozogni, ahogy
nyel egyet. Összeszorítja a száját, és egyetlen szó nélkül elvonul.
Do'stlaringiz bilan baham: | 
