It Ends with Us-Velünk véget ér



Download 1,22 Mb.
Pdf ko'rish
bet72/104
Sana22.06.2022
Hajmi1,22 Mb.
#692376
1   ...   68   69   70   71   72   73   74   75   ...   104
Bog'liq
Colleen Hoover-It Ends with Us-Velünk véget ér

sem tartóztatták azért, amit tett. Kiderült, hogy Atlas az
üres szomszéd házban lakott, mert hajléktalan volt.
Apámat dicsőítették a hősiességéért – megmentette a
kislányát a csövestől, aki addig manipulálta, amíg végül
lefeküdt vele.
Ő azt mondta, szégyent hoztam az egész családunkra
azzal, hogy pletykatémát szolgáltattam az egész városnak.
És azt kell mondjam, azóta is pletykálnak. Hallottam,
amikor Katie ma azt mondta valakinek a buszon, hogy ő
figyelmeztetett engem Atlasszal kapcsolatban. Állítólag
elég volt egy pillantást vetnie rá, és máris tudta, hogy
valami nincs rendjén vele. Baromság. Ha Atlas ott van
velem a buszon, valószínűleg tartom a számat, és éretten
viselkedem, ahogy tőle tanultam. Így viszont rettenetesen
dühbe gurultam, megfordultam, és elküldtem Katie-t a
fenébe. Közöltem vele, hogy Atlas jobb ember, mint ő
valaha is lesz, és ha még egyszer meghallom, hogy rosszat
mond róla, nagyon meg fogja bánni.
Katie csak a szemét forgatta.
– Jesszusom, Lily! Teljesen átmosta az agyadat?
Mocskos, csöves tolvaj volt, nyilván drogozott is. Csak
kaját meg szexet akart tőled, és még véded?
Az a szerencséje, hogy a busz ebben a pillanatban


megállt. Fogtam a hátizsákomat, leszálltam, aztán
bementem a házba, és egyhuzamban három órát sírtam a
szobámban. Most fáj a fejem, de biztos voltam benne, hogy
csak attól fogom jobban érezni magam, ha mindent kiírok
magamból. Fél éve halogattam, hogy megírjam ezt a
levelet.
Ne vedd hántásnak, Ellen, de még mindig fáj a fejem. A
szívem is. Most talán még jobban, mint tegnap. Ez a levél
hangyányit sem segített.
Azt hiszem, egy darabig most nem fogok írni neked,
mert az írás őt juttatja eszembe, és az túlságosan
fájdalmas. Amíg Atlas nem jön vissza értem, úgy teszek
majd, mintha minden rendben lenne. Úgy teszek majd,
mintha úsznék és eveznék, pedig valójában csak sodródom.
Örülök, ha egyáltalán a víz fölött tudom tartani a fejem.
Lily
A következő oldalra lapozok, de üres. Soha többé nem írtam
Ellennek.
Mint ahogy Atlas felől sem hallottam soha többé, és a lelkem
mélyén nem is hibáztattam érte. Kis híján meghalt apám kezei
közt. Ezen nyilván nem tehette könnyen túl magát.
Tudtam, hogy életben maradt, és hogy megvan, mert néha-
néha úrrá lett rajtam a kíváncsiság, és olyankor kiderítettem
róla a neten, amit lehetett. Persze ez nem volt sok. Csak abban
lehettem biztos, hogy él, és a seregben szolgál.
De soha nem tudtam volna kiverni a fejemből. Idővel
könnyebb lett, de néha megláttam valamit, ami eszembe
juttatta, és olyankor hevesebben kezdett verni a szívem. Két év
kellett hozzá, hogy egyetemistaként egy új kapcsolatban
rádöbbenjek, hogy nem lesz jó, ha Atlas tölti be az egész
életemet. Talán úgy van rendjén, ha csak a múltam egy része
marad.
Talán a szerelem nem egy végtelen hurok, csak jön, megy és
örvénylik, akár az emberek az életemben.
Egy 
különösen 
magányos 
estén 
elmentem 
egy


tetoválószalonba, és egy szívet varrattam oda, ahol annak idején
mindig megcsókolt. Apró szívecske, akkora, mit egy hüvelykujj
begye, és éppen úgy néz ki, mint az, amit Atlas faragott nekem a
tölgyfából. A tetejénél nem ér teljesen össze. A mai napig nem
tudom, vajon Atlas szándékosan faragta-e így. Mert pontosan
ilyennek érzem a szívemet, ahányszor csak rágondolok. Olyan,
mintha lenne benne egy kis lyuk, ahol kiszökik a levegő.
Egyetem után Bostonba költöztem, nem feltétlenül azért,
mert mindenáron meg akartam találni Atlast, inkább csak a saját
szememmel akartam látni, hogy ott tényleg minden jobb-e.
Plethorában amúgy sem volt már keresnivalóm, és a lehető
legmesszebb akartam kerülni apámtól. Bár beteg és öreg lévén
már nem tudta bántani anyámat, mégis úgy éreztem, hogy még
Maine államból is meg akarok szökni, szóval pontosan ezt
tettem.
Amikor először megláttam Atlast a saját éttermében,
annyiféle érzelem áradt szét bennem, hogy azt sem tudtam,
hogyan dolgozzam fel őket. Örültem, hogy minden rendben van
vele. Örültem, hogy egészségesnek tűnik, de hazudnék, ha azt
mondanám, hogy nem szakadt bele egy kicsit a szívem, amiért
meg sem próbált rám találni, ahogyan ígérte.
Szeretem őt. Még most is. Mindig szeretni fogom. Óriási
hullám volt, ami rengeteg lenyomatot hagyott maga után az
életemben, és halálomig érezni fogom a szeretete súlyát. Ezt
elfogadtam.
De most minden más. Miután ma este kilépett az irodámból,
sokat gondolkoztam kettőnkről. Azt hiszem, mindegyikünk
megtalálta a helyét az életben. Nekem itt van Ryle. Atlasnak is
van barátnője. Mind a ketten azzal foglalkozunk, amivel mindig
is szerettünk volna. Igaz, ami igaz, nem ugyanazt a hullámot
lovagoljuk meg, de ettől még ugyanannak az óceánnak a részei
vagyunk.
Ryle-lal még minden viszonylag új, de ugyanazt a mélységet
érzem, mint annak idején Atlasszal. Éppen úgy szeret ő is. És
tudom, hogy ha Atlas megismerné, ő is látná, mi a helyzet, és
örülne a boldogságomnak.


Néha a víz váratlan hullámot vet, beszippantja az embert, és
nem is veti ki többé. Ryle az én váratlan hullámom, és jelenleg a
csodálatos felszínen úszom.

Download 1,22 Mb.

Do'stlaringiz bilan baham:
1   ...   68   69   70   71   72   73   74   75   ...   104




Ma'lumotlar bazasi mualliflik huquqi bilan himoyalangan ©hozir.org 2024
ma'muriyatiga murojaat qiling

kiriting | ro'yxatdan o'tish
    Bosh sahifa
юртда тантана
Боғда битган
Бугун юртда
Эшитганлар жилманглар
Эшитмадим деманглар
битган бодомлар
Yangiariq tumani
qitish marakazi
Raqamli texnologiyalar
ilishida muhokamadan
tasdiqqa tavsiya
tavsiya etilgan
iqtisodiyot kafedrasi
steiermarkischen landesregierung
asarlaringizni yuboring
o'zingizning asarlaringizni
Iltimos faqat
faqat o'zingizning
steierm rkischen
landesregierung fachabteilung
rkischen landesregierung
hamshira loyihasi
loyihasi mavsum
faolyatining oqibatlari
asosiy adabiyotlar
fakulteti ahborot
ahborot havfsizligi
havfsizligi kafedrasi
fanidan bo’yicha
fakulteti iqtisodiyot
boshqaruv fakulteti
chiqarishda boshqaruv
ishlab chiqarishda
iqtisodiyot fakultet
multiservis tarmoqlari
fanidan asosiy
Uzbek fanidan
mavzulari potok
asosidagi multiservis
'aliyyil a'ziym
billahil 'aliyyil
illaa billahil
quvvata illaa
falah' deganida
Kompyuter savodxonligi
bo’yicha mustaqil
'alal falah'
Hayya 'alal
'alas soloh
Hayya 'alas
mavsum boyicha


yuklab olish