Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

A dersi unitaria eklesia várkastélyának alapszabályai¹⁹³⁰

Jegyzés: Ezen Várkastélytörvény 1874. október 8-n kihirdettetett. S miután az eredeti a környéki levéltárba tetetni rendeltetett a Tisztelendő esperes úr által – azt szóról szóra – e megerősítő rendelettel ezen jegyzőkönyvbe iktatom:

A templom s úgy az ezt kerítő várkastély a dersi unitárius ekklesiának örökös szt. tulajdona lévén századokon át, melyről keblileg maga hozott törvényeket és azoknak fenntartási jogával élt. Valamint őseink hívek voltak e szt. tulajdon fenntartásában s reánk utódaikra való hagyásában, úgy mi is mint a dersi unitaria eklesia jelenlegi egyházi kebli elöljárósága, presbyteriuma híven meg akarván ezt őrizni, szokásaiban, törvényeiben megtartani, hogy eshető vissza éléseknek elejit vehessük, a mlgs E.[gyházkerületi] K.[ebli] Tanács jóvá hagyása feltétele mellett a következő alaptörvényeket tettük:

I. A templom mint a dersi unitáriusok tulajdona szabadon nyitva áll mint Istennek háza, minden nemzet és vallás különbség nélkül azok számára, kik az Istent keresik s imádásának e szt. helyén lelki élvezetet találnak.

II. A templom kerítése nem csak kerítés, hanem várkastély lévén, mely minden dersi unitárius családnak gabona raktára s értékesebb ingóságainak helye s öt fenn álló bástyáinak két-két felső emeletes szobái vagy kamrái szalonna tartóul szolgálnak, s mint ilyenekre nézve részint régi szokásainkat, törvényeinket módosítjuk, részint pedig újabbakkal szaporítjuk a következő pontokban:

1. Ezen várkastélyban csak a dersi unitárius egyházközség tagjai bírhatnak szuszék- és ládahelyeket és ennek bástyáiban szalonnatartó helyiségeket, mint akik ennek fenn tartási költségeit fedezik s terhét hordozzák.

2. Minden ezen várkastélyban haszonélvezeti joggal bíró egyéniség tartozik alávetni magát a dersi egyház kebli elöljáróság bíráskodásának.

3. Aki Dersből más községbe lakni eltávozott végképp, az a dersi várkastélyban szuszék- vagy ládahelyét nem bírhatja, hanem a gondnok őtet fizesse ki a 6. pont értelmében.

4. Minden unitárius Dersben lakó család jelenlegi birtokában hagyatik azon szuszék és láda, úgy szalonna helyiségnek, melynek jelenleg törvényes haszonvételi birtokosa.

5. Jövendőre pedig két szuszékhelynél többet senki sem vehet, a gondnok és kebli elöljáróságnak joga arra ne legyen, hogy többet adhasson, s ha netalán ez ellen tenne valaki, a vevő az általa adott pénzt veszítse el a dersi iskola javára, a presbyteriumnak azon tagjai, kik az eladásban részesek voltak, büntetődjenek 5–5 forintra egyenkint, a gondnok pedig 10 forintra, a derzsi iskola javára.

6. Egy kis szuszékhely ára ez idő szerint 5 frt., egy nagy hambár helye 10 frt. azon megjegyzéssel, hogy ha valaki venni szándékozik, egy szuszékhelyért 5, egy hambárhelyért 10 frtot fizessen, ha pedig a gondnoknak kell visszatéríteni valamely szuszék- vagy hambárhelyet, az 5 frt. helyett 4 frt., a 10 frt. helyett 8 forintot fordítson vissza, a felüleg [különbözet, vagyis 1, illetve 2 Ft] várkastélyunk fenntartási költségeinek fedezésére bennmarad a megyei pénztárban.

7. Egy nagy hámbár két szuszék helyét foglalván el, jövőre is egy nagy hambárhely annyit teszen, mint két szuszékhely.

8. Két szuszék- vagy egy hambárhelyet csak egész kepefizető vehet, fél kepe vagy napszámot fizető csak fél annyit.

9. Ha egyszerre több szuszék- vagy hambárhely vevő jelentkezik, az egész kepe fizetőnek elsőbbségi joga legyen amazok felett.

10. Senki szuszék- vagy hambárja helyét másnak el ne adhassa, mert ő azt használhatósági joggal bírja, hanem ha elszegényedése vagy más körülményei eladásra kényszerítenék, jelentse magát a gondnoknak, s a gondnok legyen azt köteles kifizetni a 6-k pont értelmében.

11. Senki más vallásúnak szuszékját vagy hambárját vagy helyét használatra is oda ne adhassa a presbyterium engedélye nélkül, s ha ellenkezőleg teszen, először 5, másodszor 10 forintra büntetődjék, 3-r helyét veszítse el a megye javára.

12. Ha valaki más felekezetűnek vagy más helységhez tartozónak a maga neve alatt gabonáját vagy szalonnáját bé csempészi, ha ki tudódik, fizessen az iskola javára 2 frtot.

13. Ha valaki a várban lopáson találtatik, vagy a lopás reábizonyul, az:

a.) Ha férfiú, a szuszék helyét ára megtérítése nélkül veszítse el az eklézsia javára, kastélybani bébírása örökre szűnjék meg, s fizessen a dersi iskola javára 10 frtot, azonban utódai, ha családfők lettek, fizetés feltétele mellett kaphatnak szuszékhelyet.

b.) Ha pedig nő találtatik a lopás bűntényén, az a ládához, szalonnához, szuszékokhoz többé ne járhasson, büntetése 10 frt. az iskola javára.

14. Ha vagy egy szuszékhely tulajdonos magtalanul hal el [egyenes utód nélkül], annak bár több szuszékhelye legyen is, fele része maradjon az eklézsia javára ingyen, a más felét pedig fizesse ki pénzzel az örökösöknek, a 6 k pont értelmében, azonban ha az örökösöknek nincs elég szuszékhelyök a várban, elsőbbségi joguk legyen nekik azt megszerezni.

15. Ha a magtalanul elhalt férjnek hátramaradott özvegye férjhez megyen olyan férfihoz, kinek szuszékhely illetősége megvan, mint magtalan juss fele maradjon az ekklésiának, a másfele fizettessék ki a gondnok által a 6-k pont értelmében. ¹⁹³¹

16. A magtalanul elhalt férjének özvegye, míg elhalt férje nevét hordozza, s férjhez senkihez sem megyen, míg él, ha akarja, bírhassa szuszék helyét is.

17. Ha oly árva leány megy férjhez, kinek szuszékhelye van, csak azon esetben viheti magával mint női hozományt férjéhez azt, ha férjnek szuszékhely illetősége nincsen, ellenben a gondnok kötelessége azt kifizetni helye illetőségéből a 6-k pont értelmében.

18. Vegyes házasságban élőkre nézve:

a.) Ha férj nem unitárius vallást követő, annak s fi utódainak, – mivel várkastélyunk fenntartására s költségeinek, terheinek hordozására be nem folynak – semmi névvel nevezhető jogok nincsen ezen várkastélyban,

b.) Az unitárius nő azonban maga és unitárius leányai, annyiban, amennyiben az eklézsia terhei hordására béfolynak, meglévő jogaik élvezhetik, s ha a leányok férjhez mennek, az édesanya halála után, ha unitárius férjének szuszékhely illetősége nincsen – azt női hozományul is viheti a maga férjéhez, ha pedig férjének illetősége megvan, akkor fizettessék ki a gondnok által a 6-k pont értelmében,

c.) Ha pedig a nő más vallású, akkor az unitárius férj, a szuszék helyet mind a maga, mind fi utódai szabadon használhassák, de nője semmi egyházi törvényeink alá nem lévén tartozó, s felelősség alá nem lévén vonható, ez sem a szuszékjához, sem szalonnájához férjének nem járhat, sem pedig oda ládát bé nem vihet, s ha netalán bé volna vive, illetőleg bé csempészve, figyelmeztetendő, hogy onnan vigye ki, s ha harmadnap alatt ezt nem teljesítené, onnan ki teendő.

19 Ki a várban szuszékhelyiséggel bír, tarthat a várban ládát, s bétehet a kastélyőr hírivel egyéb tárgyakat is a rudakra, mint derékalj, párna stb. szuszékhelye felett.

20. Isteni tisztelet ideje alatt sem a szuszékokhoz járni, s ott töltögetni, vagy azokba be vagy ki hordani nem szabad, a ládához járni, a szalonnás bástyába bemenni isteni tisztelet alatt tilos, ha pedig ezzel ellenkezőleg teszen valaki, büntetése 2 frt. az iskola javára.

21. Míg a kastélyőr harangoz, az alatt az idő alatt a szuszékokhoz, ládákhoz járni és a bástyába menni tiltatik, azon idő alatt a vár alja legyen bézárva.

A szalonnás bástyákba csak szerdán és szombaton isteni tisztelet után szabad bé menni, akkor az illető kulcstartó asszonyok, kik a kulcstartó bástyák gondviselői, vagy nyissák meg magok, vagy személyeseik által nyittassák meg.

A szalonnás bástyákba amely társaság jár, az választja magának bástyakamrája kulcs tartó gondviselőit, kinek becsületbeli szent kötelessége ott a lopás ellen őrködni, s a bástyák szokásos törvényeit megtartani, s a hibázókat az egyházkebli tanácsnak feljelenteni.

Ezen várkastélynak felelős pásztora, ki egyszersmind templom seprő és harangozó is s kinél a templom és várkastély kulcsok is állnak, csak oly unitárius ember lehet, kinek nője és minden gyermekei unitáriusok és az egyházi elöljáróság bíráskodásának s várkastélyunk törvényeinek magukot alárendelik.

A várkastély-pásztornak fizetése minden maghambár után négy, minden szuszék után két kupa gabona, melyért ő felelős az azokban eshető károkról.

Minden ládájához járó asszony vagy férfi tartozik a kastély őrnek hírt adni és hír adás után mehet fel ládájához, tartozik meg mutatni azt is, hogy mit teszen ládájába, vagy mit viszen ki belőle, nem hónyalja alatt dugva, hanem nyíltan cselekedve.

Minden ládatulajdonos tartozik a kastélyőrnek fizetni 5 xrt [krajcárt], melyekért ő felelős a ládákról s azokban levő javakról, ha pedig neki illetőségét meg nem fizetik, s fizetni vonakodnék valaki, ő sem tartozik számolója lenni az ilyen embernek.

A kastélyőr minden olyan egyént, kinek a fennebbi pontokban megírt birtoklási joga nincsen és mégis a várban levő szuszékokhoz, ládákhoz vagy szalonnához jár, köteles azonnal a gondnoknak feljelenteni, s ha azt elmulasztaná, büntetése először 5 frt., másodszor 10 frt., harmadszor elbocsátás, a büntetéspénz az iskola részére maradván.

A kastélyőr kötelessége minden nap kétszer ezen várkastély ajtait kinyitni, hogy akinek a várban dolgai vannak, igazíthassa.

A presbyteriumnak meghagyatik azon jog, hogy ha faluközségünkbe olyan egyéniség, kinek a várban birtoklási joga nincsen, vagy egy szalonnáját be akarná bástyánkba tenni, adhasson évenkint annak beakasztására engedélyt, a jogtulajdonosok megszorítása nélkül, de csak oly egyéniségeknek adhasson az is, kiknek egyházunk iránt kitűnő eredményeik vagynak, s az ilyen is minden szalonna után fizessen 33 xrt a megye pénztárába, s részletenkint nem, hanem csak egészben viheti ki szalonnáját.

Ezen kastély alapszabályainak törvénytevő s végrehajtó testülete a dersi unitarium presbyterium, fellebbezni csak egyházi úton a tisztelendő esperes úrhoz – az egyházi vizsgáló félhez, a méltóságos Képviselő vagy Főtanácshoz lehet.

Ezen fennebb írt főfeltételek és pontok a teljes megye gyűlésében felolvastattak, helybe hagyattak és ennek a méltóságos Egyházi Képviselőtanácshoz megerősítés végett felküldése elhatároztatott.

Dersben, a teljes megye gyűlésiből május 31-n 1874-n kiadta Ballók Mihály, megye jegyzője.¹⁹³²

A szabályzat végrehajtásának legfőbb felügyelője a presbitérium, de gyakorlati végrehajtója a kastély őre, „pásztora”, aki egyben harangozó is volt és a templom takarítása is a feladatai közé tartozott. A presbitérium fogadja és esketi fel az őrt. Felelősségteljes, terhes, sok utánajárást követelő feladat volt, mivel ő nyitotta és zárta a bejárati vasalt ajtót, felügyelt a rendre. Emlékezetből ismernie kellett mindenki szuszékját és ládáját, számon tartotta a bevitt javakat. Istentisztelet alatt is a templom körül járt, ezért tréfásan „templomkerülőnek” is nevezték. Ha fogadott mesterek dolgoztak a falakon belül, állandó jelleggel őrködött. Mikor 1869-ben a tornyot magasították, Oroszhegyi Györgynek „mindennap a kastélyba kell lenni őrizni, nehogy ott valami kár történjen”, ezért minden napra 33 új krajcár külön fizetést kap. A múlt században ezt a „hivatalt” rendszerint az Oroszhegyi család ¹⁹³³ tagjai töltötték be, akik az eklézsia zsellérei voltak a feudális kötöttségek felszámolásáig. Valószínűleg ezért is kellett 1849 novemberében Oroszhegyi Györgyöt újra megfogadni és felesketni: „Oroszhegyi Györgyöt felszólították, mint aki még maga is vitte azon hivatalt, amelyet neki ajánlanának és fel is vállalja a régi mód szerint, mint a kastélypásztorságot, mint a harangozást, hogy az ed­digi szerint teszi és viszi, amelybe bé is esketők Oroszhegyi Györgyöt kastélypásztornak, hogy minden embernek a kastélyban lévő károkról kíván számolni és ha nem tud számolni, meg kívánja fizetni, úgy mi is tartozunk mindenről, amit a kastélyba bé viszünk, a régi mód szerint fizetni, úgy az ide értődik, hogy akárki és akárminémű javait a kastélyba béviszi, tar­tozik a kastélypásztornak a bévitelkor megmutatni, úgy a kivitelkor, és hogy mit viszen ki.” ¹⁹³⁴

Az eklézsia irattárában nyomon követhetjük azokat a legfontosabb feladatokat, amelyekről a presbiterek határoztak, a gondnok és a kastélypásztor hajtottak végre.

Építkezések és karbantartási munkák. A templom fenntartásáról a presbitérium gondos­kodott, határozott az építkezésekről, karbantartási munkákról, ellenőrizte a számadá­sokat. A kastélygondnok feladata volt a munkálatok gyakorlati kivitelezése, a szuszékhelyek karban­tartása és gondoskodni a használati tárgyakról. A gondnoki számadások jegyzőkönyvébe erre vonatkozóan a következő kiadásokat jegyezték be a XIX. század első felében: „a bástya alját kirakóknak pálinkára 48 dénár” (1809); „A bástyán való lakat igazításáért fizetett 1 mft. 20 dénár, A kastély ajtaján való lakatnak igazításáért adott 2 Mft. 40 dénár” (1811); „Az eccla számára vettem egy méregető vékát” (1820); „a kastélyban egy grádics megigazíttatásáért 16 pénz” (1823); „A vár építésére megkívántatott mész megvásárlásakor, hazahozásakor, beoltásakor lett költés 4 mft. 32 dénár” (1834); „Kőmíves mesteremberek fizetése 180 mft., Mészért a vár építésére 86 mft. 52 dénár; A mész elhozatalakor pálinkára 5 mft. 84 dénár; A várt építő kőmíveseknek naponkénti pálinkára és kenyérre 27 mft. 54 dénár; A vár építésekor Oroszhegyi Györgynek mészkeverésért 3 mft. 46 dénár” (1836); „Az orgona alá gerendákért és a bástya fedelire szarufákért 22 mft. 40 dénár; A bástyán dolgozóknak 4 mft. 40 dénár” (1837); „A váron 6 nap dolgozó mester embereknek a mellette valókkal együtt adott 9 mft. 8 dénár; Az evégre állás készítőkre költött 2 mft. 50 dénárt; A kőmíveseknek s mellette dolgozóknak 18 napok alatt italokra 14 mft. 4 dénár; Ezeknek kenyérre és szalonnára 10 mft. 60 dénár; A t. pap kútjába a kastélyból a t. mesterébe az Kots Mihály pincéiből újonnan ásott csatornák által vezettetett bé a víz. Mely emlékezet okáért jegyeztetik fel itten.” (1839); „Ezen vas darabból egy kastélybeli vékát két abronccsal megabroncsoltatván, ezért fizetett 60 dénár” (1840); „A mesternek egy Hámbárt csináltatván, a megkívántatott matériáért s csináltatásért 16 mft. 20 dénár” (1841); „A Mesterség számára a templom oldala mellé készíttetett egy nagy hámbár, mely a mesterembernek adott fizetéssel és a fedél színnel s ennek felépülését eszközlő presbitereknek kínálásával együtt adott 9 Mft. 38 dénár, 150 cserépért a mesterség hámbára felé 2 mft.” (1843); „Új hámbár csinálására fogadott mesteremberek áldomására 80 pénz; Ezen hámbárokat megcsináló mester­embereknek fizetett 15 mft.; Ugyan ezen hámbárok helyre tételékor a segítőkre költött 1 mft. 2 pénz” (1844).

A presbitériumi gyűlések és a gondnokok jegyzőkönyvei megőrizték a kastély használatának mindennapi eseményeit. Ezeket a kastélyszabályok előírásainak értelmében oldották meg, amelyek kötelezőek voltak az unitárius egyházközösség minden tagjára.

Bűnesetek és szabálysértések. A legkirívóbb bűnesetnek számító lopások vagy más bűncselekmények viszonylag ritkán fordultak elő, köszönhetően a faluközösség szigorú rendjének és a szankciók elrettentő hatásának. A felmerült gyanút a presbitérium vizsgálta ki, hozta meg szigorú ítéletét és csak ezután adták ki a bűnöst a széki (világi) hatóságoknak. „Ez alkalommal az ilyen becses történeti forrásokat termelő intézményre, az egyházközség (megye, eklézsia, presbitérium, domesticus consistorium) ítélőszékére szeretnők felhívni a figyelmet, s utalni, hogy törvényhozó őseink a faluközösség keretében az erkölcsi normák életterületét sem hagyták gyom felverte parlaggá válni.”¹⁹³⁵ Figyelembe véve, hogy a presbitérium hatásköre csak az unitárius egyházközség tagjaira terjedt ki, akik az egyházi terheket is viselik, válik érthetővé, hogy miért korlátozták más vallásúak szuszékhely-szerzését, bejárását a kastélyba és miért nem diszkrimináció, vallási türelmetlenség motiválta ezt a tiltást.

A presbitérium felügyelte a kastélyőr munkáját, és ha szükségesnek tartotta, meg is fenyítette. Mikor Oroszhegyi István nem teljesítette a kurátor utasítását, hogy az orgonamester búzáját őröltesse meg, sőt a „nevezett curatorra cseberrudat fogott”, ítélet útján kötelezték, hogy a kurátort „kövesse meg” és „szenvedjen 12 pálcaütést”, amit pénzen megváltott.

A lopás a kastélyban a legsúlyosabb bűntettnek számított, és a legsúlyosabb büntetést vonta maga után. A presbitérium ítélethozatal előtt gondosan kivizsgálta az eseteket. Az ilyen eljárásokról több jegyzőkönyv maradt fenn. Legteljesebb iratcsomó Kis Zsigmond lopására vonatkozik. Ügyében a presbitérium vizsgálatot folytatott, 1834. június 9-én hallgatta ki a tetten ért gyanúsítottat:

„A kastélyba miért mentél?

– Én azért mentem, hogy a templomba mennyek, de részeg voltam, a deszkára hanyottán [feküdtem], s minthogy részeg voltam, ott elaludtam s ott maradtam.

Hát mikor az őrző a kastélyt megnyitotta, te a szuszékok között voltál, hát ha s nem részegen, miért nem kiáltottál, hogy ne kereskedtél volna a kastélyba?

– Én a kastélyba szembe mentem az őrzővel, s akkor ébredtem fel.

Hát az István Sámuel szuszékja fedelit miért nyitottad fel, s az itten előtted való törökbúzát, mely a te ládád mellett volt, honnan kaptad, mert ezeket mikor megfogtak, mind megvallottad szóval?

– Mindezekről nem tudok semmit.

Látván, hogy mindenképp meg van átalkodva, hogy inkább bizonyosak lehessünk a részegségibe is, az ki leginkább látta ott létit, felhívatván azt a személyt, beszélte előttünk és vele is confrontáltatva így mondta szemébe:

Én Bartha Péterné, mikor hallván az utolsó harangszót el mentem a kastélyba s a ládába pénzt tettem bé, az ökrök árát, s mikor bé mentem, látom, hogy a ládám mellett fekszik Kis Zsigmond, azt kérdi tőlem, hogy hát Oroszhegyit, az őrt láttam-é? S mondám, itt elébb van né, de semmit se gondoltam, azonban a templomba mentem isteni szolgálatra, mely is egy s fél órát tartott s ki jövetelembe eszembe jut, hogy a kolcs nincs nálam s megijedve hirtelen visszatérek, s hát a ládámon hagytam a kolcsomat, de ekkor Kis Zsiga, aki most rab, nem volt ott, hol előbb láttam, sehol sem láttam, törökbúza fent volt a ládája mellett, azt sem ismertem, hogy részeg lett volna, akkor, mikor láttam.

Ítélet: Minthogy Kis Zsiga tolvajsága annyival inkább világosságra jött, hogy amikor megfogattatott, megvallotta, hogy ő nyitotta fel a kérdésben forgó szuszék fedelit, s a lakatról pedig azt mondta előttünk, hogy ő könnyen ki tudta nyittani, neki csak semmi, mind ezekből világosságra jövén a tolvajsága, azonban pedig még az eleinktől maradott törvényes szokásunk az, hogy nem csak [mások?] hanem magunk is közönségesen egyik a másikunkra nézve törvényesen megegyeztünk abba, hogy ha közöttünk akármelyik a kastélyban lopást tenne és megtaláltatnék, tüstént az arra készített perengérbe [pellengérbe] érdeme szerint pálca büntetéssel illendő büntetését adattassék ki, ezt pedig legbizonyosabban azért vagyunk cselekedni, minthogy a kastélyba olyan ember is van bé rakodva, aki ugyan bizonytalan, de mégis kétségbe lehet, úgy a most legbecsületesebb embernek is lehet olyan gyermeke, aki tolvajságra ily alattomoson vetemedhetik, s hogy az ekklésia legyen jelen mindenkor házanépestől, amiből tudjon minden ember tanulni, erre nézve ítéltetett, hogy Kis Zsigmond a perengérbe vitettessék ki, és 25 pálcaütésekkel a satisfactiónak legyen meg a közönsége, nemes ekklésia házanépe és gyermeki jelen lévén. A megesett kárt fizesse meg, vagy pedig minthogy sem elégtelen a fizetésre, az ez utáni megfizetésért adjon kezest, a fenyegetésért is, a kastélyba [...] sem egyszer, sem másszor nem lesz szabad rakodnia. A nemes ekklésiát kövesse meg, akkor a templomba szabad járni, addig pedig nem, akkor is az őrző [...] a templomba bé menet s ki jövet.” ¹⁹³⁶

Kis Zsigmond fogsága alatt megfenyegette őrzőit, hogy „ezt még valaki megfizeti”. Ezért Nagy János járási dulló is kivizsgálta ügyét. A tanúk meghallgatásának helyén, agilis Szabó István házánál 14 tanút hallgattak ki a következő kérdőpontok alapján: „1^o. Tudja-e a tanú, hogy ezen árestált Kis Zsigmond, a dersi kastélynak felverésin kívül, melyen rajta találtatott, még azon kívül egyebütt micsoda lopásokban találtatott. 2^do. Hát a mostani elfogatásakor, s azalatt való alkalmatossággal micsoda fenyegetődző szókat hallott szájából mondani, hát eddig is micsoda állásbeli személy volt, s hogy viselte magát.” A tanúkat szembesítették az „árestált” kis Zsigmonddal, így hitelesítették a tanúvallomásokat. A tanúkihallgatások során kiderült, hogy Kis Zsigmond „a néhai mlgs Bíró József úrfinál laktában a pincébe bé ment volt s onnan a pálinkáját el lopta, s Pap Lukácsnéval ki kocsmároltatta”. Agilis Kocs Mózesné Bartos Mária azt is vallja, hogy „mikor is a templom elől az őrzővel Fancsali Istvánnal a házához ment, én is ott voltam, s felesége rosszul lévén, ott hallám szájából mondani, az ujját feltartván fenyegetőzőleg mondá, várj, még ezt az én oknélküli szenvedésemet valaki megfizeti, ami pedig az emberiségét nézi, nem józan életű, hanem részeges, még éjszaka is láttam olyan állapotában”. Toró Jánosné vallja, hogy látta, mikor „estvei időn a kapunknál fontam s Miklós Jancsival dúdoltak az úton le nagy részegen, még meg ijedtem, hogy mi dolog ez”. A tanúk azt is felemlegetik, hogy az agyagfalvi erdőből is lopott.

Végül a presbitérium előadva a tényállást a széki hatóságokat képviselő királybíró utasítását kérik: „Mindezekre nézve nem bátorkodunk a méltóságos peres király bíró úr híre nélkül elbocsátani mind vason levő személyt, hanem instáljuk a méltóságos urat, hogy arról vála­szolni és parancsolni, hogy mi tevések legyenek iránta.”¹⁹³⁷ Fennmaradt az a „kísérő­levél”, amellyel Nagy János járási dulló átadja a széki hatóságoknak Kis Zsigmondot: „Dersi Kis Zsigmond a dersi kastélyban, mely zár alatt tartatik, lopásban találtatván, ott helyben meg is fogatott, [...] az presbitérium, az kastély constitutiója szerint az büntetést ki is szolgáltatta, mind jószágtalan nemtelen embernek, ezen alkalmatossággal nevezett Kis Zsigmond fenye­getőzvén, mely iránt való investigátioról ide zárva alázatosan küldöm az árestánssal együtt, úgy az agyagfalvi erdőbeli kárért és prevaricatioért mind jószágtalant.”

A presbitérium tekintélyét, bírói hatalmát a XIX. század közepén végbement változások sem rendítették meg. Az önkényuralom éveiben büntetőügyekben is tovább hozza határozatait, hajtja végre ítéleteit. Ezt bizonyítja Bartha Mártonné Márton Borika esete:

„Az folyó 1851dik évben 11dik május, presbitériumi gyűlés tartatott itten Dersben, az tiszteletes esperes úr, Inczefi József úr házánál, az kurátor Pusztai György elnöksége alatt, az okon, hogy Bartha Jánosné Márton Borika az kastélyba tolvajkulccsal, a kastély pásztor híre nélkül harangozás alatt bément és ott az sógora Nagy Márton ládáját kizárta, abból az leveleket és egyebet is a Nagy Márton pretenciója szerint elvett, amely iránt a kulcsot adó Menyhárt Istvánné szembesített azt mondta, hogy tőle az kolcsot elkérte, azt mondta, hogy öreg Egyed Zsigmond ládájából nyüstöt veszen ki, de azon túl nem tudja, mit tett. A presbitérium ezen hibákat nyomozva [megállapítja], elsőre, hogy az harangozás alatt a kastélyba be menni nem volt szabad a kastélypásztor híre nélkül tolvajkulccsal, másodikra, hogy a más ládáját kinyitotta és a leveleket elvitte, nem is tagadja, hogy azt nem cselekedte. Erre lett az határozat: Mivel tolvajkulccsal bément a kastélyba a pásztor híre nélkül harangozás alatt, a más ládáját kinyitotta, a régi határozatok szerint 48 órát szenvedjen árestomot és 3rom órát álljon a perengérbe a kastély előtt, a kulcsért fizessen 3rom forintot. Mely határozat, hogy a megírt módon ment végbe a fent írt napon és helyen, ezt kiadtam a presbitérium gyűléséből. Kocsis József helyettes jegyző.”¹⁹³⁸ Az esetről készült feljegyzést a gondnok protocollumában is megtalálhatjuk: „Nagy Márton panaszolja, hogy Bartha Jánosné Márton Borbála sógorasszonya kastélyban lévő ládájába s nőjéébe, Márton Annáéba bele nyúlván, némely jószágokról szóló leveleket anélkül, hogy a kastélypásztor sem vevén észre, kivette s elvitte s egyebeket is elvett volna, ki ezért kívánja, hogy említett Márton Borbála érdem szerinti büntetéssel büntetőggyék, s elvette leveleket adja vissza, minthogy maga vallomásánál fogva ő vette ki. Minthogy a kastélybeli Constitutio ellen lopott, noha just formált a levelekhez, 48 órai árestomot szenvedjen, abba pedig 3rom órát a kastély előtti pellengérbe”, de ezt a bűnös 3 pengő forinttal megváltotta, a presbitérium „felszabadította”.

A fennmaradt presbitériumi jegyzőkönyvek is gondosan megemlékeznek a kihágásokról vagy bűnesetekről:

„Minthogy Pál Máriát az kastélyba éjszaka az lopáson meg fogták, tehát az eklézsiának Constitutiója szerént az pellengérbe tettetett és az 25 korbácsot az eklézsiának jelenléte alatt ki szolgáltatott [...] az nemes eklézsia együtt volt, azt a határozatot tette, hogy az írt asszony kísértessék Udvarhelyre az nemes szék házához árestomba” (1845); Akik a „kerítésbe” templomozás alatt kopácsolnak, lármáznak, 3 forintra büntetik, akik „mások szuszékját ki teszik helyiről a kurátor híre nélkül, ha mingyárt igaza van is hozzá, 1 mforintig fog büntettetni” (1847); Veress György panaszolja, hogy szalonnáját „elszelék”, de „nem jött világosságra a gonosz tény és így Veress György ez úttal kénytelen a kárral maradni” (1850); „Eklézsiánk tagja István Mózesné [...] panaszolja, hogy most a napokban a kastélybeli egy bástyában lévő szalonnájához most más oda járó asszonyokkal együtt szalonnájából vágott, s azzal a kastélyból el menvén, hazafelé menvén, hazafelé menő útjába néhai Bodor Jánosné Egyed Borbála utána futván, utolérvén vissza hívta a sok bástyából haza menő asszonyokkal szembe, hogy szalonnájába esett hibát ő cselekedte volna.” István Juliannát is meggyanúsították, hogy szalonnát lopott, „de nála megvizsgálván nem találtatott orozott szalonna, s őt mégis nagy gyalázatba kerítették”, „Határoztatott, hogy kövessék meg” és a „rágalmazók presbitériumi büntetést szenvedjenek” és ezután senki se vádolhassa, mivel a „Presbitériumi gyűlés előtt tisztává maradott a megkövetés nyomán”. Gátbeli Pál Zsigmondnak „a kastélyban levő ládájából kender magja oroztatott volna el”, a gyanú néhai Sala Ferencné Száva Julisra terelődik, mivel „harangozás alatt ment bé a kastélyba, amikor is nem lett volna szabad, mivel határozat van róla, hogy eklézsia egy tagjának sem szabad az idő alatt bé menni, így hogy a fent írt Száva Julis bé ment, gyanú alá jött, hogy a káros ládája mellett lévén ládája, de hogy orozási tettén nem találtatott, tolvajnak nem ítéltethetett, hanem a határozat ellenire tett cselekedetiért 3rom pengő forint büntetés alá határoztatott ... Tolvajnak meg nem szidhatja” senki, mert a presbitériumi határozat felmentette (1855). „Kastélyőrző Oroszhegyi György nője, Bán Anna panaszolja, hogy őt faluvégi Dénes János szidalmazta, káromkodó szókkal illette”, mivel figyelmeztette, hogy templomozás alatt nem szabad gabonát „töltögetni”, ezt két tanúval igazolja is, „Határoztatott: Dénes János ezen tettiért fizessen 2 új forint büntetést” (1861). Darkó Zsigmond felesége, Albert Mária panaszolja: „Tiszteletes Úr, Nemes Presbitérium nekem a nevezett eklézsia kastélyából egy bezárt ládából bizonyos számban lévő portékáim vesztek el, nagy károm történt, el nem szenvedhetem.” Oroszhegyi György kastélyőr azt nyilatkozza: „ő nem ismeri el azon el veszett portékáknak számolását, mert neki számadásban nem volt, sem illő fizetésit ládájának nem fizette. Határozat: Minthogy azon kastély, az abba be vitt portékák a kastélyőr kötelességévé van téve, hogy számoljon, mindenről köteles egy harmadrészt megfizetni, azaz 3 ft. és 33 kr. osztrák értékbe, kétharmad részt a panaszolónak, minthogy nem tudta bizonyítani, nem köteleztetett, hogy megfizesse a kastély őr” (1875). Falubíró Dénes János előterjeszti, hogy a gondnok engedélyével Csenker Judit kastélyban lévő ládájában „egy mázos pléh lábast, vele két kést, egy villát és gyapotból kötött két darab strimflit” mint gyanús portékát kaptak és bebizonyosodott, hogy lopott holmiról van szó, annak ellenére, hogy a lopás nem a kastélyban történt, de a tolvaj oda rejtette, a presbitérium azt határozta, hogy az iskola javára 10 forintra büntetik, elveszti birtoklási jogát a kastélyban, és „ládához járni s szalonnás bástyába menni neki többé nem szabad”, és mivel testvérével, Csenker Annuskával közös a láda, ő is ugyanúgy bűnhődjön. „Kénosi Mihályné [...] feladja – miszerint ezelőtt kevés idővel a szalonnás bástyába járván sokak társaságában, – amidőn egy barátnéjával beszélgetve hátra tekint, s hát szalonnájából Grápa Mihályné Nagy Zsuzsanna egy darabot éppen szelni kezdett le, melyre ő személyesen magát elkiáltva, s az ott lévők figyelmét a tettre felhívta, Nagy Zsuzsannának a kezét a szalonnán megfogta. Nagy Zsuzsanna tettét tévedésnek állította, azonban későbbi szóbeszédekből hallva Kénosi Mihályné, hogy Nagy Zsuzsanna őt a [...] beszédiért a polgári törvényszéknek feladni akarja, azért kénytelen fellépni s magát a presbitérium elé terjeszteni, mint illetékes hatóság elé, s kéri az egyház kebli tanácsot, hogy vizsgálja meg, s ha hibás az illető, törvény szerint büntesse meg, ha pedig nem hibás, mentse fel” (1876).

Szuszékhelyek. A presbitérium határozott a „szuszék helyek” rendjéről, örökléséről is és döntötte el a vitás kérdéseket. Az ezzel kapcsolatos gyakorlati tennivalók a gondnok hatáskörébe tartoztak. „Ki fizetvén a t. vizitáció parancsolatja szerint Barkomány György oláhot a kastélyban való szuszékhelyiért, adtam Barkomány Györgynek 6 mftot, ebből Menyhárt György megadott hármat” (1823); Borók Mihály visszatérve szuszékhelyet kért és kapott is egy helyet ingyen, amely ingyen maradt vissza az eklézsiának.

Az 1836-ra befejezett toronyban kialakított szuszékhelyek használatba adásáról is a presbitérium döntött. Az akkor készült jegyzőkönyv fényt vet a testület működésére:

„Folyó 1836dik esztendőben, július 3dik napján a dersi szent eclésia presbiterei a templom körül való kerítésünkben bé mentünk azon dolog végbe vitele aránt, hogy mivel az ulyonan épített várunk vagy kerítésünk közepére épített bástyának szakaszait azoknak adjuk, akiknek nem volt szuszékhelye, az földön levő szakaszát adtuk az illendő fizetés mellett azoknak: Pál Mihálynak 2 szuszékhelyet, Felsőbb Kanyaró Zsigmondnak 1 szuszékhelyet, István Sámuel vejének Borok Györgynek 1 szuszékhelyet, Darkó Mózsinak 1 szuszékhelyet, Középső Kanyaró Zsigmondnak 1 szuszékhelyet, ez 6 szuszékhely.

Középső szakaszát ezeknek: Pál Györgynek egy szuszék helyet, Alsó Egyed Jánosnak 2 szuszékhelyet, Felsőbb Fancsali Jánosnak 1 szuszék helyet, Pál Zsigmondnak 1 szuszék helyet, Kanyaró Mózesnek 1 szuszékhelyet, ez 6 szuszékhely. Orbán Zsigmondnak volt szuszékhelye a papi kapunál való bástyánál, az ment Orbán Péternek, s hogy szorulásból a [...] szemben a templom két lába közé tette volt két szuszékját, oda helyet, födelet csinált feléje az eclésia cserepiből, mostan ezután való használása végett is által adta az szent eclesia jelen való tagjainak, hogy úgy bírhassa, mint mi több eclésia tagok a több sorban levő szuszék helyeinket, mivel ennek ottani létében a szent eclésia kárát nem ismeri, nehogy valamely más eclésia tagja ahhoz akarna ragaszkodni, hogy más lábak közé is a templom mellé szuszékot tenni akarna, senkinek se engedtetik többnek.

Ezen falubeli szuszékhelyek adásának úgy létét ezennel bizonyítjuk a fent írt napon, esztendőben nevünk aláírása által, Veres József, Markó Mihály, Szabó István, Egyed Zsigmond, Pál Zsigmond, Borok Ferenc, Dénes Ferenc, Kovács Mihály, Fancsali Zsigmond falusbíró, Nagy Ferenc, Egyed Zsigmond, Orbán Zsigmond, Nagy András presbiterek.”¹⁹³⁹

A szuszékhelyeket időről időre összeíratta a presbitérium. Ilyen 1845-, 1868-, 1890-ből maradt fenn, de még 1965-ben is szükséges volt összeírást készíteni.

A kastélyban összeírt szuszéktulajdonosok és -helyek

Év	Szuszéktulajdonos családok száma	Szuszékhelyek száma
1845	204	364
1868	199	288
1890	272	490
1965	233	233

Ugyanakkor az összlakosság és ebből az unitárius vallású lakosság részarányát az elmúlt másfél évszázadban a következő táblázat mutatja:¹⁹⁴⁰

Év	Lakosság összesen	Összlakosságból magyar	Összlakosságból unitárius
1850	1187	1187	1060
1857	1127		1018
1867	1256		1124
1880	1209	1145	1087^*
1890	1342	1337	1222
1900	1349	1348	1253
1910	1390	1389	1276
1920	1397	1392
1930	1496	1487	1399
1941	1341	1262
1956	1423
1966	1207	1200
1977	1065	996
1992	847	839	776

^* Ennek az adatnak ellentmondanak az unitárius egyház által 1870-ben készített összeírás adatai, amely szerint 255 családban 1341 tagja élt a székelyderzsi egyházközségnek.

Végül is megállapíthatjuk, hogy gyakorlatilag minden unitárius vallású család birtokolt szuszékhelyet a kastélyban.