It Ends with Us-Velünk véget ér

Jóban-rosszban.
Nem
vagyok hajlandó ilyen könnyen felrúgni a házasságomat.
Erős nő vagyok. Végignéztem egy erőszakkal terhelt
kapcsolatot. Nem leszek olyan, mint az anyám. Ebben száz
százalékig biztos vagyok. És Ryle soha nem lesz olyan, mint az
apám. Talán még szükségünk is volt arra, ami a lépcsőházban
történt, mert így fény derült arra a szörnyűségre a múltjából, és
így együtt tudunk dolgozni rajta, hogy minden rendben legyen.
A múlt héten megint összekaptunk.
Féltem. A két korábbi veszekedés nagyon nem jó véget ért, és
tudtam, hogy most majd elválik, sikerülni fog-e betartani a
megállapodásunkat, miszerint segítek neki megküzdeni az
ingerlékenységével.
A karrierjéről beszélgettünk. Lejárt a rezidensi időszaka, és
jelentkezett 
egy 
három 
hónapos 
különleges 
kurzusra
Cambridge-be, Angliába. Hamarosan kiderül, hogy mehet-e, de
nem ezen akadtam fent. Nagyszerű lehetőség, és eszembe sem
jutna azt mondani neki, ne menjen. A három hónap semmi, olyan
tempóban éljük az életünket, úgyhogy még csak nem is ezen
akadtam fenn. Akkor borultam ki, amikor elmondta, mit akar
csinálni, miután hazajött Cambridge-ből.
Felajánlottak neki egy állást Minnesotában a Mayo Clinicen,
és azt szeretné, ha odaköltöznénk. Azt mondta, a Massachusetts
Generálé a világ második legjobb idegsebészet. A Mayo Clinicé az
első.
Azt is mondta, hogy sosem állt szándékában örökre
Bostonban maradni. Felhívtam rá a figyelmét, hogy ezt a témát
akár a repülőgépen is felhozhatta volna, amikor Vegasba
tartottunk az esküvőnkre, és a jövőnkről beszélgettünk. Nem

---

költözhetek el Bostonból. Itt lakik anyám. Itt lakik Allysa. Erre
azzal jött, hogy csak öt óra a repülőút, és akkor jöhetünk el
látogatóba, amikor csak akarunk. Erre megjegyeztem, hogy
kicsit nehéz egy virágboltot működtetni, ha az ember
többállamnyi távolságra lakik tőle.
A veszekedés kezdett elfajulni, mind a ketten egyre
dühösebbek és dühösebbek lettünk. Egy ponton lelökött egy
virágokkal teli vázát az asztalról. Pár pillanatig mind a ketten
csak bámultunk rá. Megijedtem, azon kezdtem gondolkodni,
vajon jó döntést hoztam-e, amikor nem vetettem véget a
kapcsolatunknak, és bíztam benne, hogy együtt kezelni tudjuk a
problémáit. Mély lélegzetet vett.
– Most elmegyek egy-két órára – mondta. – Azt hiszem, jobb
lesz így. Ha visszajövök, folytatjuk a beszélgetést.
Ezzel elvonult, és tartotta magát a szavához: egy óra múlva
sokkal higgadtabban állított be ismét. Ledobta a kulcscsomóját
az asztalra, aztán egyenesen odasietett hozzám.
– Megmondtam, hogy a legjobb akarok lenni a szakmámban,
Lily. Már a legelső este, amikor a tetőn találkoztunk. Ez volt az
egyik kendőzetlen igazságom. De ha választanom kell, hogy a
világ legjobb kórházában dolgozzak-e, vagy a feleségemet
tegyem boldoggá... akkor téged választalak. Te jelented nekem a
sikert. Amíg te boldog vagy, nem érdekel, hol dolgozom.
Maradunk Bostonban.
Ez volt az a pillanat, amikor megbizonyosodtam felőle, hogy jól
döntöttem. Mindenki érdemel még egy esélyt. Főleg azok az
emberek, akik a legtöbbet jelentik nekünk.
Egy hét telt el az óta a veszekedés óta, és nem hozta fel újra a
költözést. Kicsit kellemetlenül érzem magam, végül is miattam
dőltek dugába a tervei, de a házasság a kompromisszumokról
szól. Az a lényeg, hogy mi szolgálja a pár érdekeit, nem pedig az,
hogy mi a jó a két embernek külön-külön. Márpedig ha
Bostonban maradunk, az mind a kettőnk családjának jobb lesz.
Ha már a családoknál tartunk, éppen abban a pillanatban
nézek a telefonomra, amikor üzenet érkezik Allysától.

---

Allysa: Végeztél már a melóval? Érdekelne a véleményed egy-
két bútorról.
Én: Negyedóra múlva ott vagyok.
Nem tudom, hogy a közeledő szülés miatt, vagy csak mert
jelenleg nem dolgozik, de elég biztos vagyok benne, hogy a héten
több időt töltöttem náluk mint otthon. Bezárom a boltot, és
elindulok Allysáék lakása felé.
***
Amikor kilépek a liftből, egy cetlit pillantok meg a lakás
ajtaján. A nevem áll rajta, úgyhogy leveszem.