|
Jézusom!
Nem szabad ilyeneket mondania. Az asztalnak
támasztom a tenyerem, és a földre teszem a lábam.
– Kendőzetlen igazság következik.
Ő is az asztalnak támaszkodik mellettem.
– Csupa fül vagyok.
Nem fogom vissza magam.
– Nagyon vonzódom hozzád – mondom. – Nem sok minden
van, ami nem tetszik benned. De tekintve, hogy mind a ketten
teljesen mást akarunk, ha a későbbiekben esetleg úgy alakul,
hogy megint egymás közelében leszünk, hálás lennék, ha nem
mondanál olyasmiket, amiktől elszédülök. Nem igazságos velem
szemben.
Kurtán bólint.
– Most én jövök. – Az asztalra teszi a kezét mellettem, és
kicsit közelebb hajol. – Én is nagyon vonzódom hozzád, és
benned sincs sok minden, ami nekem ne tetszene. Igazából kicsit
remélem, hogy soha többé nem találkozunk, mert nem
szeretem, hogy ennyit gondolok rád. Mármint nem gondolok rád
nagyon sokat, de többet, mint szeretnék. Szóval, ha továbbra
sem vagy benne egy egyéjszakás kalandban, akkor szerintem az
lesz a legjobb, ha kerüljük egymást. Mert ez így egyikünknek
sem jó.
Nem tudom, hogy került hozzám ilyen közel, de talán ha
harminc centire van tőlem. Így azért nehéz odafigyelni arra,
amit mond. A tekintete egy pillanatra a számra téved, de amint
meghalljuk, hogy nyílik a bejárati ajtó, máris félszobányi
távolságra ugrik tőlem. Mire Allysa és Marshall belépnek, Ryle
már a ledőlt ládákat stószolja fel újra. Allysa lenéz a bokámra.
– Mi az ítélet? – kérdezi.
Kitolom az alsó ajkamat.
– Az orvos bátyád azt mondja, pár napig nem szabad
ráállnom.
A kezembe nyomja a vizemet.
– Még jó, hogy itt vagyok neked. Dolgozhatok, és
megtehetem, amit lehet, amíg te pihensz.
Iszom egy kortyot, aztán megtörlöm a számat.
– Allysa, ezennel megszavazom neked a hónap dolgozója
címet.
Vigyorogva fordul Marshallhoz.
– Hallottad? Én vagyok a legjobb dolgozója!
A férje átkarolja, és nyom egy puszit a feje búbjára.
– Büszke vagyok rád, Issa.
Tetszik, hogy Issának szólítja, ami feltehetőleg az Allysa
becézése. Eszembe jut a saját nevem, és hogy találok-e valaha
olyan férfit, aki gyomorforgatóan cuki becézést tud majd kitalálni
rá.
Illy.
Nem. Nem ugyanaz.
– Kell segítség, hogy hazajuss? – kérdezi.
Leugrom az asztalról, és próbára teszem a lábam.
– Talán csak a kocsimig. A bal bokámat ficamítottam ki,
úgyhogy valószínűleg nem lesz gond a vezetéssel.
Allysa mellém lép, és átkarol.
– Ha ideadod a kulcsokat, én bezárok, aztán holnap
visszajövök, és nekilátok a takarításnak.
Mindhárman elkísérnek az autómhoz, de Ryle hagyja, hogy
Allysa végezze a munka java részét. Valami oknál fogva szinte fél
hozzám érni. Amikor a kormány mögött ülök, Allysa leteszi a
táskámat meg a többi holmimat a kocsi padlójára, és beszáll az
anyósülésre. Kiveszi a telefonomat, és nekilát, hogy beírja a
számát.
Ryle behajol az ablakon.
– A következő pár napban feltétlenül jegeld, amennyit csak
tudod. A fürdés is segít.
Biccentek.
– Köszönöm a segítséget.
Allysa áthajol hozzá.
– Ryle? Mi lenne, ha elvinnéd, aztán hazataxiznál? Csak a
biztonság kedvéért.
Ryle lepillant rám, aztán megrázza a fejét.
– Azt hiszem, nem lenne jó ötlet – mondja. – Minden rendben
lesz. Ittam pár sört, valószínűleg nem szabadna vezetnem.
– Legalább segíthetnél neki hazajutni – veti fel Allysa.
Ryle megrázza a fejét, aztán rácsap a kocsi tetejére, és
egyszerűen elsétál.
Még mindig őt nézem, amikor Allysa visszaadja a telefonomat.
– De komolyan – mondja. – A nevében is bocsánatot kérek.
Előbb nyomul rád, aztán meg egy önző seggfej. – Kikászálódik a
kocsiból, becsapja az ajtót, aztán visszahajol az ablakon. – Ezért
lesz egyedül egész életében. – A telefonomra mutat. – Dobj egy
sms-t, amikor hazaérsz! És hívj, ha bármi kell! A szívességeket
nem számolom be a munkaidőmbe.
– Köszönöm, Allysa.
Elmosolyodik.
– Nem, én köszönöm. Nem voltam így felspannolva, amióta
tavaly elmentem egy Paolo Nutini-koncertre.
Búcsút int, és Marshall meg Ryle felé indul. Együtt vágnak
neki az utcának, a visszapillantó tükörből figyelem őket. Ahogy
befordulnak a sarkon, még látom, hogy Ryle hátrapillant felém a
válla fölött.
Becsukom a szememet, és kifújom a levegőt.
Kétszer találkoztam Ryle-lal, és mindkétszer egy olyan napon,
amit valószínűleg szívesen elfelejtenék. Az egyiken eltemettem
apámat, a másikon kificamítottam a bokámat. Az ő jelenléte
miatt valahogy mégsem éreztem egyiket sem akkora
katasztrófának, mint amekkorák voltak.
Do'stlaringiz bilan baham: |
