It Ends with Us-Velünk véget ér

Ne már, hogy Allysa bátyja legyen! Így az az érzésem, hogy
óhatatlanul is találkozni fogunk még.

---

Negyedik fejezet
FÉL ÓRÁBA TELIK, mire eljutok a kocsitól a lakásomba.
Kétszer hívtam Lucyt, hogy megkérdezzem, tud-e segíteni, de
nem vette fel a telefonját. Amikor végül elkínlódom magam a
lakásig, kissé ingerülten látom, hogy a kanapén tehénkedik, és
telefonál.
Bevágom magam mögött az ajtót, mire felnéz.
– Mi történt veled? – kérdezi.
A falnak támaszkodva ugrálok a folyosó felé.
– Kificamítottam a bokámat.
A szobám ajtajánál járok, amikor utánam szól.
– Bocs, hogy nem vettem fel a telefont! Alexszel beszélek.
Vissza akartalak hívni.
– Semmi baj! – kiáltom vissza, aztán becsapom a szobám
ajtaját. 
A 
fürdőbe 
megyek, 
és 
előkerítem 
a 
régi
fájdalomcsillapítókat, amiket a szekrénybe suvasztottam.
Bekapok kettőt, aztán eldőlök az ágyon, és a mennyezetet
bámulom.
Hihetetlen, hogy egy egész hétig nem fogok tudni kimozdulni
a lakásból. Fogom a telefonomat, és küldök egy sms-t
anyámnak.
Kificamítottam a bokámat.
Semmi vészes, de ha küldök egy listát, bevásárolsz
nekem?
Ledobom a telefont az ágyra, és anyám Bostonba költözése
óta először hálás vagyok, amiért viszonylag közel lakik hozzám.
Igazából eddig sem volt gáz. Azt hiszem, jobban bírom anyámat,

---

amióta apám meghalt. Tudom, hogy azért, mert erősen
nehezteltem rá, amiért sosem hagyta el őt. És bár anyámmal
kapcsolatban ezek a rossz érzések nagyrészt elmúltak, apámra
továbbra is ugyanannyira haragszom.
Nem lehet jó, hogy ennyire belekapaszkodom az apám miatt
érzett keserűségbe. De a jó életbe már, rettenetesen viselkedett.
Anyámmal is, velem is, Atlasszal is.
Atlas.
Az elmúlt néhány hónapban teljesen lekötött anyám
költözése, meg hogy titkon minden ráérő időmben helyet
kerestem a virágüzletnek, és nem is olvastam tovább a naplókat.
Szánalmasan ugrándozom a szekrényemhez, de csak egyszer
botlok 
meg. 
Szerencsére 
meg 
tudok 
támaszkodni 
a
fésülködőasztalomon. Amint a kezemben van a napló,
kényelmesen elhelyezkedem.
Az elkövetkező egy hétben, amíg nem dolgozhatok, úgysem
lesz jobb dolgom. Akár a múltammal is nyűglődhetek, ha már
úgyis a nyüglődés az osztályrészem a jelenben.
Kedves Ellen!
Azt hiszem, még nem is mondtam neked, de tavaly az
volt a legjobb az egész tévében, hogy te vezetted az Oscar-
gálát.
A porszívózás jelenetnél majdnem behugyoztam a
röhögéstől.
Ja, és ma szereztem egy újabb Ellen-rajongót Atlas
személyében. Mielőtt ítélkeznél felettem, amiért megint
beengedtem a házunkba, hadd meséljem el, hogyan
történt.
Miután tegnap lezuhanyozott nálunk, este már nem
láttam. Reggel azonban megint mellém ült a buszon. Kicsit
vidámabbnak tűnt, mint az előző napon, mert már nem
feszengett, és még rám is mosolygott.
Őszinte leszek: kicsit fura volt apám ruháiban látni. De a

---

nadrág sokkal jobban illett rá, mint gondoltam volna.
– Mutatok valamit- mondta.
Előrehajolt, és kicipzározta a hátizsákját.
– Mit?
Elővett egy zacskót, és a kezembe nyomta.
– Ezeket a garázsban találtam. Próbáltam letisztogatni
őket neked, mert csupa régi mocsok volt mindegyik, de víz
nélkül nem sokra mentem velük.
Megfogtam a zacskót, és gyanakodva néztem a fiúra.