|
Úgyhogy megjegyeztem.
– Halló?
Óvatos a hangja. Fürkésző. Nem ismeri fel ezt a számot.
Azonnal megint elbőgöm magam, ahogy meghallom a hangját. A
szám elé kapom a kezem, próbálom visszafogni magam.
– Lily? – Atlas most sokkal határozottabb. – Hol vagy, Lily?
Gyűlölöm magam, mert tudja, hogy a könnyek az enyémek.
– Atlas – suttogom. – Segítened kell.
– Hol vagy? – kérdezi megint.
Érzékelem a hangjában a kétségbeesést. Hallom, ahogy járkál,
ide-oda tologat valamit. Ajtó csapódik a vonal másik végén.
– Küldök sms-t – suttogom.
Félek tovább beszélni. Nem akarom, hogy Ryle felébredjen.
Leteszem a telefont, és valahonnan merítek elég erőt hozzá,
hogy csillapítsam a kezem remegését, és begépeljem a címet
meg a kódot, ami ahhoz kell, hogy bejusson az épületbe. Aztán
küldök még egy üzenetet.
Írj, ha itt vagy! Légyszi, ne kopogj!
Kimászom a konyhába, megkeresem a nadrágomat, nagy
nehezen magamra rángatom. A pólóm a pulton hever.
Miután felöltözöm, kimegyek a nappaliba. Fontolgatom, hogy
kinyissam-e az ajtót, és lemenjek-e a földszintre, hogy ott
várjam meg Atlast, de félek, hogy nem jutok le egyedül az
előcsarnokba. A homlokom még mindig vérzik, még ahhoz is
gyengének érzem magam, hogy felálljak, és az ajtónál várjak.
Lecsúszom a padlóra, remegő kezemben tartom a telefonomat,
és várom az sms-t.
Huszonnégy gyötrelmes perc telik el, mire felvillan a
képernyő.
Itt vagyok.
Talpra kászálódom, és kinyitom az ajtót. Karok ölelnek körül,
az arcom valami puhához simul. Csak sírok, sírok, remegek és
sírok.
– Lily! – suttogja Atlas.
Soha senki nem mondta még ki ilyen szomorúan a nevemet.
Érzem, arra vár, hogy felnézzek rá. Kék szeme végigméri az
arcomat, és látom, amint az aggodalom eltűnik a tekintetéből. A
lakás ajtajára mered.
– Most is bent van?
Düh.
Érzem, ahogy árad belőle, miközben már készül is, hogy
tegyen egy lépést a küszöb felé. Két kézzel markolom meg a
pulóverét.
– Ne! Kérlek, Atlas. Csak el akarok menni.
Látom a fájdalmát, ahogy megtorpan, és próbálja eldönteni,
hogy rám hallgasson, vagy rontson be az ajtón. Végül elfordul a
lakás felől, és átkarol. A lifthez támogat, aztán a földszinten
kivezet az előcsarnokon át. Valami csoda folytán csak egyetlen
emberrel találkozunk, és ő is a másik irányba néz, miközben
telefonál.
Mire lejutunk a garázsba, megint szédülni kezdek. Szólok
Adásnak, hogy lassítsunk, aztán egy pillanattal később már
érzem is a karját a térdem alatt, ahogy felkap a földről.
Hamarosan az autóban vagyunk. Aztán az autó elindul.
Tudom, hogy össze kell varrni a sebemet.
Tudom, hogy kórházba visz.
Fogalmam sincs, miért mondom ez után azt, amit.
– Ne a Massachusetts Generálba vigyél, inkább valahová
máshová.
Magam sem tudom, miért, de nem akarom megkockáztatni,
hogy belebotoljunk Ryle valamelyik kollégájába. Gyűlölöm őt.
Ebben a pillanatban jobban gyűlölöm, mint apámat valaha is. A
karrierje miatt érzett aggodalmam valamiért mégis áttöri a
gyűlölet falát.
Amikor erre rádöbbenek, már saját magamat is legalább
annyira gyűlölöm, mint őt.
Huszonnegyedik fejezet
ATLAS A SZOBA MÁSIK FELÉBEN ÁLL. Amíg a nővér
velem foglalkozott, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
Miután a nővér vért vett tőlem, azonnal nekilátott, hogy ellássa
a sebemet. Egyelőre nem tett fel túl sok kérdést, de nyilvánvaló,
hogy a sérüléseimet emberkéz okozta. Látom az arcán a
szánakozást, ahogy letörli a vért a vállamon maradt
harapásnyomról.
Amikor végez, Atlasra pillant. Lép egyet jobbra, hogy közénk
kerüljön, aztán újra felém fordul.
– Fel kell tennem pár személyes kérdést. Megkérem, hogy
hagyja el a szobát, rendben?
Ebben a pillanatban esik le, hogy azt hiszi, Atlas művelte
velem ezeket a dolgokat.
– Nem ő volt – mondom gyorsan. – Ne küldje el, kérem.
A nővér arcán szétterül a megkönnyebbülés. Bólint, aztán
odahúz egy széket.
– Máshol is megsérült?
Megrázom a fejemet, mert nem hozhat helyre mindent, amit
Ryle összetört bennem.
– Lily? – Szelíden szól hozzám. – Megerőszakolták?
Könnyek gyűlnek a szemembe. Látom, ahogy Atlas a fal felé
fordul, és a homlokával nekitámaszkodik.
A nővér megvárja, amíg helyreáll köztünk a szemkontaktus,
csak akkor beszél tovább.
– Van egy vizsgálatunk az ilyen esetekre. Természetesen nem
kötelező, de az ön helyzetében én mindenképpen javasolnám az
elvégzését.
– Nem erőszakoltak meg – mondom. – Nem tette meg...
– Biztos benne, Lily? – kérdezi a nővér.
Bólintok.
– Nem kérem a vizsgálatot.
Atlas megint rám néz, látom a fájdalmat az arcán, ahogy
előrelép.
– Lily! Meg kell ezt tenned. – Könyörög a szeme.
Megint megrázom a fejemet.
– Atlas, esküszöm... – Összeszorítom a szememet, és lehajtom
a fejem. – Most nem védem – suttogom. – Akarta, de aztán nem
csinálta végig.
– Ha úgy döntesz, hogy feljelented, szükséged lesz...
– Nem kérem a vizsgálatot! – jelentem ki ismét, határozottan.
Kopogtatnak, és egy orvos lép be, megkímélve ezzel Atlas
további esdeklő pillantásaitól. A nővér gyorsan beszámol a
sérüléseimről, majd félrelép, hogy az orvos megvizsgálhassa a
fejemet és a vállamat. Mind a két szemembe belevilágít. Végül
lenéz a papírokra.
– Szeretném kizárni az agyrázkódást, de az ön helyzetében
nem javasolnám a CT-t. Inkább bent tartanám megfigyelésre.
– Miért nem javasolja a CT-t? – kérdezem.
Az orvos feláll.
– Nem szívesen tesszük ki röntgensugárzásnak a terhes
nőket, hacsak nem létkérdés. Szemmel tartjuk arra az esetre, ha
komplikációk lépnének fel, ha pedig úgy látjuk, hogy nem kell
aggódnunk, már mehet is.
Ez után nem hallok semmit.
Semmit.
A nyomás egyre nő a fejemben. A szívemben. A gyomromban.
Megmarkolom a vizsgálóasztal szélét, ahol ülök, és a padlóra
szegezem a tekintetem, amíg mind a ketten elhagyják a szobát.
Amikor az ajtó becsukódik mögöttük, dermedt csendben
kuporgok ott tovább. Látom, hogy Atlas közelebb lép. A lába
már majdnem hozzáér az enyémhez. Az ujjai könnyen érintik a
hátamat.
– Tudtad?
Gyorsan kifújom a levegőt, aztán újabb mély lélegzetet
veszek. A fejemet rázom, és amikor átölel, olyan hevesen kezdek
zokogni, hogy azt hittem, a testem ilyesmire már nem is képes.
Atlas végig a karjában tart, amíg sírok. Végig a karjában tart,
amíg gyűlölök.
Én tettem ezt magammal.
Én hagytam, hogy megtörténjen velem.
Do'stlaringiz bilan baham: |
