Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

Pap Ferenc

A kolozsváriak marhakereskedése a XVI. század

végén és a XVII. század első felében
(a harmincadkönyvek alapján)

A forrás. Az 1599 és 1637 között vezetett kolozsvári harmincadkönyvek Kolozsvár város levéltára számadáskönyvek sorozatának részei. Kutatásunkat jelenleg mikrofilmmásolatok biztosítják.¹³¹¹ Néhány éves, ma még nem kellőképpen indokolt kihagyásoktól eltekintve¹³¹² a kolozsvári harmincadkönyvek közel négy évtized harmincadvámolásáról tanúskodnak.

A kolozsvári harmincadhelyen bemutatott kiviteli és behozatali áruszállítmányok lebonyolítói azon kolozsvári polgárok (alkalmi szállítók vagy kereskedéssel foglalkozók),¹³¹³ akik kiviteli vagy behozatali áruszállítmányukkal jelentkeztek a harmincadhelyen. A vámbejegyzések név szerint feltüntetik azt, aki bemutatja a szállítmányt, a szállítás célpontját (kiviteli szállít­mányok esetében) vagy azt a helyet, ahonnan az árut behozták Kolozsvárra. Ezután felso­rolják az árufajtákat és mindegyiknek megállapított harmincadvámját, sok esetben az áru­fajták vételárát, majd gyakran összesítik az egyes szállítmányok harmincadvámösszegét. Ilyen részletes harmincadkönyvek nem ismeretesek eddig Közép-Kelet-Európában, ugyanis az osztrák területen vezetett, a lengyel, a magyar és a felső-magyarországi, a német, az Adriai-tengerpartra rúgó területen összeállított vámkönyvek vagy (legtöbbször) összesítő jellegűek (tehát évente összesítik a bemutatott árufajtákat és a vámösszeget), vagy egymástól távol eső éveket mutatnak be és minden esetben sokkal kevésbé részletesen, mint a kolozsvári harmin­cadkönyvek.¹³¹⁴ Ezért van az, hogy a kolozsvári harmincadkönyvek nemcsak a hazai kereskedelemtörténet elsőrendű levéltári forrásai, de rávilágítanak egész Közép-Kelet-Európa XVI–XVII. századi kereskedelmi kapcsolatainak múltjára, közvetlen adalékkal szolgálnak arra, miképpen vált a kolozsvári kereskedelem a XVI. század végén és a XVII. század első felében az összeurópai kereskedelem szerves részévé. Harmincadkönyveink számos bejegy­zése és utalása teszi kitapinthatóvá, milyen viszony létezett a kolozsvári kereskedőtársadalom és az erdélyi nemesség, sőt az erdélyi fejedelem között. Azt is érzékelteti, hogyan alkalmazták a kolozsvári kereskedelemben az újabb korra jellemző társulásokat és hogyan jelentkeztek Kolozsváron a későbbi, alkalmazottakkal való dolgoztatás csírái.

Mindezek a jellegzetes vonások fellelhetők a következőkben az állatkereskedést bemutató adatokban is.

Az állatkereskedés összesítő adatai. Az 1599 és 1637 között Kolozsvár városának hasznát szolgáló harmincadvám könyveiből kifejtett 96 árufajta közül az ökörkereskedés megvámolása foglalja el az első helyet. A legfőképpen kivitt (kismértékben behozott) ökrök összvámja 22 547 forint 45 denárra rúg, ez a teljes harmincadvám 31,29%-a. E harmincadvámnak megfelelő, általunk (1:30 alapon) kiszámított, hozzávetőleges keres­kedelmi ár (tehát az ökrök vételára) 676 423 forint 50 denárral ugyancsak – természetesen – az első helyet foglalja el. Az ökrön kívül szerepelt még a szállítmányokban a tehén (a teljes összforgalomban a 12. helyet foglalja el) 1328 forint 80 denár harmincadvámmal, ez a teljes áruforgalom 1,84%-át teszi ki, kiszámított, hozzávetőleges kereskedelmi ára 39 864 forint. Ezekhez az általános számításokhoz hozzávesszük a 24. helyen szereplő lókereskedést is, 210 forint 48 denár harmincadvámmal, a teljes áruforgalom 0,29%-ával és 4689 forint kiszámított, hozzávetőleges kereskedelmi árral.¹³¹⁵ A tulok a 41. helyen szerepel, 20 forint 10 denárral, a teljes áruforgalom 0,03%-ával és 603 forint kiszámított, hozzávetőleges kereskedelmi árral, az élősertés (csak behozatali áru volt) az 58. helyet foglalja el, 5 forint 24 1/2 denár harmincadvámmal, a teljes áruforgalom utolsó 0,11%-ának egy (az utána következőkhöz viszonyítva valamivel nagyobb) hányadával és 157 forint 35 denár kereskedelmi árral, majd közvetlenül következett az 59. helyen álló bika, 4 forint 20 denár harmincadvámmal és 126 forint kiszámított, hozzávetőleges kereskedelmi árral. Az árubehozatal és árukivitel tekintetében az áruk megoszlása már lényegesen különbözik. A behozott ökrök a behozatali áruforgalomban csupán a 18. helyet foglalják el, 90 forint harmincadvámot fizettek értük, az összbehozatal 0,23%-át teszik ki és 2700 forintos kereskedelmi árat jelentenek. A 36. helyen álló élősertésért 5 forint 24 1/2 denár harmincadvámot fizettek, ennek a teljes árubehozatalban csupán 0,01% a része, 157 forint 35 denár kereskedelmi és hozzávetőleges értékben. Utána a behozatali árufajták között már csak a lovak következnek, a 44. helyen, 2 forint 42 denár harmincadvámmal, az utolsó áruk összesített 0,12%-os arányának egy részével és a vámértéknek megfelelő 34 denár kereskedelmi árral. Ezzel szemben a Kolozsvárról kiviteli céllal megvámolt árufajták sorában az ökör foglalja el az első helyet, 22 457 forint 45 denár harmincadvámmal, a teljes kivitt áruforgalom 66,73%-ával és 673 723 forint 50 denár kiszámított, hozzávetőleges kereskedelmi árral. Következik a Kolozsvárról kivitt tehén harmincadvámja, ez teljességgel fedi az összforgalomban feltüntetett összeget (a tehén csak kiviteli áru volt), százalékaránya a kivitel összforgalmában 3,95% (elég szerény, ha figyelembe vesszük, hogy maga az áru a harmadik helyet foglalta el), kiszámított kereskedelmi ára pedig (természetesen) azonos az összforgalomban szereplő kereskedelmi árral. A ló a 12. helyen szereplő kiviteli áru, 208 forint 6 denár harmincadvámmal, 0,62%-os aránnyal a kivitelben és 4655 forint hozzávetőleges kereskedelmi árral. A tulok a 32. helyen áll a kiviteli áruk között, 20 forint 10 denár harmincadvámmal, 0,06%-os részvételi aránnyal és 603 forint kereskedelmi árral. Az árukivitelben az élőállatok sorát a bika zárja, a 43. helyen, a már említett 4 forint 20 denár harmincadvámmal, a teljes kivitel 0,01%-ával és a harmincadvámnak megfelelő 126 forint kereskedelmi árral.

Ezeket az összesítő adatokat nagymértékben árnyalják az évente bemutatott kereskedelmi adatok (l. az 1. táblázatot). Az ökörkivitel tekintetében a számadatok arra mutatnak, hogy a XVII. század harmincas éveiben számottevően megszaporodik a kivitt szarvasmarha. A tehénkivitelre vonatkozó adatok ennél is távolabbra mutatnak, ugyanis kivéve az egyetlen 1623-ra vonatkozó adatot, a tehénkivitel Kolozsvárról csak a harmincas években mutatható ki, s ekkor évente növekszik. A (kevés számú) tulok kivitele csakis a harmincas években tapasztalható. Az ugyancsak kevés bikát 1635-ben és 1636-ban vámolják kivitelre.

A Kolozsvárra behozott élősertés száma megoszlik a második, a harmadik és a negyedik évtized között. Nem tapasztalhatunk számottevő emelkedést a tízes, a húszas és a harmincas években behozott élősertés számában; ez megerősíti azt a levéltári adatokból is ismert tényt, miszerint a fogyasztók akkor még határozott előnyben részesítették a szarvasmarha húsát. Valószínű, hogy éppen ennek a fogyasztási szokásnak tudható be elsősorban az, hogy a tízes évekhez viszonyítva a húszas évek lassú áremelkedése után az ökör harmincadvámja kétszer is „megugrik” már I. Rákóczi György, az ország legnagyobb földbirtokosa fejedelemségének idején. 1630-ban és 1632 elején az ökör harmincadvámja Kolozsváron 1 forintra emelkedett, de míg 1632 folyamán ez az összeg 1 forint 50 denárt ér el darabonként, s e vám befizetett összege követhető a létező bejegyzések utolsó évéig, ellenőrizhető levéltári adatok alapján állíthatjuk, hogy az ökör vámja 1632-ben a tízes évek háromszorosára, a bethleni fejedelemség első és második, végső szakaszában, valamint ennek is szerves folytatásaképpen az I. Rákóczi György féle fejedelemség első két évében percipiált összeg több mint kétszeresére emelkedett.¹³¹⁶ Persze, a vámösszeg emelkedését több szempontból és több tényező hatásával magyarázhatjuk. Szerintünk a fő magyarázata a szarvasmarhahús fogyasz­tásának az igénye Közép-,¹³¹⁷ sőt Nyugat-Európában.¹³¹⁸ Ez Kolozsvár városa elöljáróinak azzal az egyre türelmetlenebbül megnyilvánuló igényével találkozhatott, hogy végre letörlesztve lássa a Báthory Zsigmond által kölcsönvett és időközben (kamatokkal és újabb kölcsönökkel) még növekedett összeget,¹³¹⁹ amely az egymást követő fejedelmek megújított, de mindenkor nekik kedvező intézkedései folytán igen lassan csökkent. Ugyanakkor a városvezetőség tudatában lehetett annak is, hogy Kolozsvár városa jövedelme és jóléte számára igen kedvező az Európában inkább keresett erdélyi árucikkek magasabb összegű megvámolása, sőt az is: a helyi lakosság elviselte, hogy gyakran behozott és kelendő áru esetében is drágább harmincadvámot vegyenek.¹³²⁰ Mindezek mellett pedig nem megve­tendők a fejedelem és köreihez tartozó erdélyi nemesség a harmincas években gyakoribb engedményei, mégpedig kifejezetten a szarvasmarha-kivitel területén. Arról van szó, hogy számos olyan vámbejegyzést találunk a harmincas években, amelyekből kiviláglik a fejedelem vagy egyes nemesek haszna. Ugyanis a kolozsvári kereskedő gyakran hajtja ki a fejedelem vagy egyes nemesemberek tulajdonában lévő szarvasmarhát. Vonatkozik ez pl. Csanádi Tamás,¹³²¹ Kanta Mihály,¹³²² Fodor Mihály¹³²³ 1632-es ökörkivitelére, Kassai István,¹³²⁴ Csepregi Mihály¹³²⁵ 1633-ban harmincadolt szállítmányára, Váradi Miklós a kolozsvári harmincadon 1634-ben bemutatott szállítmányára,¹³²⁶ Nyírő Sámuel 1635-ös,¹³²⁷ Krajcár Ferenc,¹³²⁸ Sándor Miklós és Sándor György,¹³²⁹ Sándor Miklós és Szindi Márton,¹³³⁰ Kovács János¹³³¹ 1636-os szállítmányaira. Több olyan vámbejegyzés is van, amely a nemességnek és a fejedelemnek a kereskedőkkel összefonódó érdekeire világít rá, ilyen volt pl. Kovács János,¹³³² Harasztosi Miklós¹³³³ 1635-ben megvámolt szállítmánya.

Eljárások, a szállítás módja. Külön kell szólnunk – legalábbis röviden – az állatszállításban alkalmazott eljárásokról, mivel ezek csírájukban már magukban hordják a későbbi, a politikai események függvényében visszaszorított, kora kapitalista eljárásokat.

Számos olyan vámbejegyzést találunk, amely a kereskedő megbízásából történő szállításra utal. Ilyen természetűek a „hajtat”, nem pedig „hajtott” szövegezésű bejegyzések,¹³³⁴ amelyek azt mutatják, hogy igen gyakran nem maguk a tulajdonos (vagy a fejedelem/nemesemberek által megbízott) kereskedők viszik ki az árujukat, hanem másokat bíznak meg a korántsem kényelmes feladattal (hiszen az útvonal fáradsága elsősorban a kivitt állatok osztályrésze volt, a veszélyek pedig, a gyakori rablás, az állandó figyelem és összeterelés stb. stb. magukra a szállítmánykísérőkre leselkedtek).

1. táblázat