Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

Kiss András

A tolvajkiáltás közbiztonsági szerepe az erdélyi

joggyakorlatban, különös tekintettel Aranyosszékre

A szokás. Kezdetben, úgy tűnik, akkor hangzott el a tolvajkiáltás, ha tettenéréskor vagy a tolvajlás minősített eseteiben (útonállás, rablás, betörés stb.) a károsult vagy szemtanú a közösség elöljáróinak, illetve tagjainak azonnali, közvetlen segítségéhez folyamodott. Nyilvánvalóan ez a tulajdon elleni, az idők folyamán egyik leggyakoribb bűncselekménnyel összefüggő segélykiáltás – éppen gyakorisága miatt – eredetileg a tolvajlás viszonylatában vált általános segélykiáltássá. De ezzel már nem csupán az azonnali és közvetlen közösségi segítségért lármázták fel az embereket, hanem a tényállás megállapítása, a bizonyítási eljárás és a nyomozás (nyomkövetés) érdekében is.⁷¹⁹ Idővel a tolvajkiáltás ugyanazokkal a rendeltetésekkel kiterjedt minden az egyént, a közösséget, a rendet és nyugalmat veszélyeztető, illetve károsító tettre és cselekményre, amelyben a sérelmesnek közösségi segélynyújtásra volt szüksége. Igaz ugyan, hogy a közösségek más, jól hallható hangot adó jelzéssel is éltek, amikor fellármázták a segélynyújtásra hívottakat (harangkongatással,⁷²⁰ másképpen csengetéssel,⁷²¹ puskalövéssel⁷²² stb.), de adataink arról tanúskodnak, hogy a tolvajkiáltás rendszerint megelőzte vagy együtt járt a másfajta „fellármázásokkal”, ami természetes is, mert a spontán kiáltás semmiféle eszköz használatát nem igényelte.⁷²³

Azt, hogy a tolvajkiáltás vált a segélykiáltás leggyakoribb és általános módjává, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az erdélyi románok által használt, a tolvajkiáltásból származott 'tulai' magyar fordítása = segítség!⁷²⁴ Ami a szászokat illeti, igaz ugyan, hogy l573-ban Almády András szolgája „szászul kezde tolvajt üvölteni”,⁷²⁵ de, sajnos, a tanú nem ismétli meg a szász kiáltást, ezért nem bizonyos, hogy ez pontosan fedi a magyar tolvajkiáltást, vagy pedig más kifejezéssel annak szász megfelelője volt. A magyar 'tolvaj'-kiáltásból kialakult román 'tulai' szót a szászok „ijedtséget és (gyöngülve) csodálkozást kifejező felkiáltószó”-ként vették át.⁷²⁶

Azt, hogy meddig vonatkozott a tolvajkiáltás kizárólag a tolvajlásra, nem sikerült megállapítanunk. De XVI. századi forrásaink arról tanúskodnak, hogy akkor már általános segélykérő kiáltássá vált és nem pusztán azonnali és közvetlen segélynyújtási céllal. Első, 15l6-ból ismert latin nyelvű adatunkból nem derül ki ugyan, hogy miért kiáltottak tolvajt a nép nyelvén,⁷²⁷ de következő XVI. századi adataink arra utalnak, hogy a kiáltást nem a tolvajlás valamelyik neme váltotta ki. 1567-ben a kikapós, házasságtörést elkövető feleség és „latrai” által a házból kirekesztett férj kiáltott tolvajt,⁷²⁸ 1573-ban egy hasonló esetből származott kavarodáskor hangzott el a már idézett, szászul elhangzott tolvajüvöltés.⁷²⁹ Viszont l595-ben a jobbágya házára fegyverrel támadókat halálakarással, illetve tolvajlással vagy nagyobb hatalmaskodással vádolja a támadáskor tolvajt kiáltott jobbágyházaspár földesura,⁷³⁰ 1599-ben pedig a szolgát ért támadás váltja ki a tolvajkiáltást.⁷³¹ A következő századokban is többnyire különböző erőszakos cselekmények, hatalmaskodások esetében kiáltanak tolvajt,⁷³² de tolvajt kiált a feleségét és ennek szeretőjét nős paráznaságon tetten érő férj,⁷³³ és tűz esetén ugyancsak ez a kiáltás hangzik el.⁷³⁴ Mindez azt bizonyítja, hogy már a XVI. században a tolvajkiáltás olyan általános jellegű riasztó lármakiáltásként vált szokássá, ami a közösséget és tagjait a bűncselekmény elhárítása, illetve kinyomozása és megbüntetése érdekében szólította és kötelezte közreműködésre.

A törvény. A XVI.század végén és a következő elején országgyűlési végzésekkel egészítik ki, jobbítják a társadalomnak egyre több gondot okozó „gonosztevők” üldözését, kézrekerítését, megbüntetését szabályozó eljárást, a már a középkortól gyakorlattá vált cirkálást.⁷³⁵ Viszont ennek során a bűncselekmények feltárásában, a gonosztevők kézrekerítésében és megbüntetésében a települések közösségeinek közreműködése is elengedhetetlen volt. Ezt tanúsítják a XVII. század elején már a vármegyei jegyzőkönyvek anyagában is feltűnő, az említett közreműködés elmulasztásával, megszegésével vádolt faluközösségek elleni perek. Ezekben a falu képében a bírónak harmadmagával kellett felelnie a bíróság előtt akár azért, mert nem követték az ellopott állat nyomát, akár mert nem adták ki a lopott marhát, vagy gonosztevők, „orok, latrok” elbocsátásáért, elszalasztásáért, fel nem jelentéséért, meg nem fogásáért, kézre nem kerítéséért stb.⁷³⁶ A tizenöt éves háború, az azzal járt kegyetlenkedések, az ínséges idők a gonosztevők elszaporodását, kíméletlenségét eredményezték. Gyakorivá vált a kóborlók csapatba verődése és falvakban, azoknak határában tanyázása, következésképpen a csoportosan elkövetett bűncselekmények sem voltak ritkák.⁷³⁷ Ezért az elfogott gonosztevők vallatásakor a hatóságok azt is igyekeztek megtudni, hogy kik voltak az elfogott bűntársai, hol verődtek össze, hol tanyáznak, milyen bűncselekményeket követtek el.⁷³⁸ A kemény büntetések kiszabása mind a törvényhozásban, mind a törvénykezésben jelzik a bűnözés elterjedésének folyamatát, a „cégéres vétkek” elleni kemény intézkedéseket. Ebben a folyamatban sor kerül arra is, hogy a közösségi bűnüldözést elindító/kiváltó, addig csak a szokás alapján gyakorolt riasztás: a tolvajkiáltás elhangzása esetére a faluközösségek kötelező magatartását a rendek országosan, törvényben is szabályozzák. Erre először Bethlen Gábor fejedelemsége idején, az l625. május l-től 29-ig Gyulafehérváron tartott országgyűlésen került sor, a latrok megzabolázásáról alkotott VI. törvénycikkben. Az országgyűlési határozat arra kötelezi a falvakat, hogy fő- és jószágvesztés, valamint minden marhájuk elvesztésének terhe alatt az egy-egy faluban vagy a falu határában elkövetett kártétel, lopás, fosztogatás, emberölés esetén haladéktalanul keljenek fel és menjenek rá a latrokra, fogják meg és adják át azokat a főispán kezébe (Erdélyben a főispán vezette a cirkálást). Fel kell figyelnünk arra, hogy a gonosztevők egybeverődése változatlanul nagy veszélyt jelent a társadalomnak, ugyanis a törvénycikk az említett főbenjáró büntetés terhe alatt arra is kötelezi a falvakat, hogy akkor is keljenek fel a gonosztevők üldözésére, ha azok egy-egy faluban vagy annak határában gyülekeznének vagy gyülekezni akarnának. Sőt azt is meghagyja, hogy amennyiben a faluközösségek tagjai egymaguk nem bírnának a gonosztevőkkel, ezt adják a szomszéd falvak értésére, ezek pedig tolvajkiáltásra kötelesek egyenként, egyetértésben a gonosztevők ellen fellépni, különben a fej- és jószágvesztés büntetését vonják magukra. Ez alkalommal mondja ki tehát első ízben írott jogszabály, hogy a tolvajkiáltással riasztott falvak a már említett kemény büntetés terhe alatt kötelesek a bűnüldözésben részt venni. Sőt, a főispánokat is arra kötelezték, hogy a riasztott nemesekkel vegyenek részt a gonosztevők üldözésében. E kötelezettség elmulasztását 200 Ft bírsággal büntetik, „az ispánok penig, hogy ha elhallgatnak”, őket az említett pénzbüntetés kétszeresével sújtják. „Az ispánok és a vélek levő nemes emberek” a latrokat bárki jószágán is üldözhették, anélkül, hogy emiatt pert indíthattak volna ellenük.⁷³⁹ Hasonló szellemben intézkedik a latrokra vonatkozó cirkálást illetően az l632. május l-e és 10-e között, a Bethlen Gábort követő I. Rákóczi György fejedelemsége idején Gyulafehérváron tartott országgyűlés. Ennek I. törvénycikke, „ha kívántatik”, bevonja a cirkálásba a falvakat is, hogy „az hol a latroknak gyülekezeteket értik, azokra a helyekre kimenjenek, nem obstalván akármely főúri és nemes renden való ember jószága”. A végzés arra is utal, hogy azokban a falvakban, ahol latrok tanyáznak, a lakosság között pártolóik, cinkosaik is vannak, ezért ahol ez bizonyítható, a szokott módon a falu helyett „az bírót harmadmagával meg kell büntetni”, de „az latroknak is feleségét, gyermekét meg kell fogni és büntetni”. A büntetés kíméletlen: „Az mely falusi bírók és kenézek az latrokat falujokban hagyják járni s meg nem fogják, avagy harangnak félen verésére fel nem kelnek, az olyan falusi bíró és kenéz harmadmagával nyársoltassék fel és a falu is kétszáz forinton convincáltassék.”⁷⁴⁰ Az erdélyi törvénykönyv előzményeként – amint tudjuk – I. Rákóczi György eredetileg azzal a szándékkal rendelte el az erdélyi országgyűlési artikulusok egybegyűjtését, hogy azokat kinyomtattassa és egy „volumenbe” köttesse. A fia, II. Rákóczi György idején az egybegyűjtéssel megbízott Kemény János azonban már nem egy egyszerű gyűjteményt állított össze, hanem az országgyűlési határozatok alapján megalkotta az erdélyi fejedelemség törvénykönyvét Approbatae Constitutiones Regni Transyl­vaniae et Partium Hungariae eidem annexarum. Partes I–III, tomi I–XII. címmel.⁷⁴¹ A kodifikáció jellegének megfelelően a kötetbe nem került be valamennyi országgyűlési törvénycikk, hanem csak a hatályosak. Ezek is gyakran módosult, átszerkesztett megfogalmazásban, az idők folyamán kialakult joggyakorlatnak megfelelően. Így kerültek be a törvénykönyvbe a tolvajkiáltásra vonatkozó cikkek. A faluk kötelező magatartását a tolvajkiáltás- és harangkongatással történt riasztás esetén az általanos szabályozás ekképpen írja elő: „Tolvajkiáltásra és harang félen verésre, ha a faluk fel nem támadnának és a gonosztévőket falujokban vagy határokban meg nem fognák, tiszt kezéhez nem vinnék, vagy ha tolvajt kiáltó vagy panaszló ember instantiájára törvényre meg nem tartanák, hasonlóképpen fl 200. tartozzanak és a panaszlónak kárának megfordításával; úgy mindazonáltal, hogy afféle latrok megtartóztatása ne praejudicáljon az arestatiókról írott törvényeknek.⁷⁴² Megfigyelhetjük, hogy az előző országgyűlési határozatoktól eltérően, az idézett cikk nem foglalkozik a latrok pártolásáért kiszabható büntetéssel és a riasztásra fel nem kelt falvak büntetését 200 Ft-ban szabja meg, szemben az 1625. évi törvénycikkben kiszabott fej- és jószágvesztéssel, valamint marháik elvesztésével vagy az 1632-ben előírt felnyársalással. Külön foglalkozik a törvénykönyv a harmincadfizetés elől megszökött emberek üldözésével, ez esetben arra kötelezve a falvakat, hogy 200 Ft büntetés terhe alatt a tolvajkiáltásra keljenek fel az üldözésre.⁷⁴³ Új szabályozása a törvénykönyvnek az, amely nem a latrok bűncselekményeivel és kártevéseivel kapcsolatban, hanem a fiscus számára dézsmákat, sót és egyéb terheket fuvarozó szekeresek gyakori kártevései vonatkozásában rendeli, hogy a károsultak tolvajkiáltására a falvak kötelesek felkelni és a kártevőket az elégtételig fogva tartani.⁷⁴⁴ A kialakult szokás, az országos törvény és a helyhatósági szabályozások közötti, egymásra ható kölcsönös viszony következtében a tolvajkiáltásra kötelező magatartás szabályozását vizsgálva, jól követhető az országos törvény hatása a helyi jogalkotásra. Természetesen ez nem az országos törvény szolgai átvételében nyilvánul meg, hanem annak a helyi viszonyokhoz idomításában. A tolvajkiáltás viszonylatában jól kivehető a különbség az országos és a helyi szabályozás között. Az országos törvény a faluk, a faluközösségek kötelező magatartását szabályozza és a törvénysértést a falun (pontosabban: képviselőin) torolja meg, ezzel szemben a helyi jogszabályok – gyakran az országos törvényre utalva – az egyéneknek, a faluközösségek tagjainak a faluközösségen belüli kötelességeit írják elő és ezek be nem tartásáért ezeket sújtják büntetéssel.

Az idők folyamán a jogalkalmazás során kialakult gyakorlatot ez alkalommal rendszerint beépítik a helyi szabályozásokba. Így például általános szabály az, hogy tolvajkiáltásra a falu felkelésében az egyén köteles részt venni.⁷⁴⁵ De mert előfordul az is, hogy egyesek ok nélkül lármázzák fel a falut, kialakult az a joggyakorlat, hogy ezeket is büntették, ami bekerült aztán a helyi szabályozásokba.⁷⁴⁶ Mivel mind az országos, mind a helyi szabályozás szerint az erőszakos cselekményeknek, megkárosításoknak kitett ember megsegítése vagy veszély esetén a segélynyújtás – akár tolvajkiáltásra, akár harangkongatásra/csengetésre vagy más riasztásra – a közösség minden tagjára kötelező, ezért aki ezt elmulasztja, azt megbüntetik. A rendszerinti büntetés 1 Ft, ⁷⁴⁷ de ez lehet 20 dénár, 24 dénár, de lehet 3 Ft is.⁷⁴⁸ Ha viszont valaki éjszakának idején tolvajt kiált, de a tolvajt nem adja kézhez, vagy ha tolvajkiáltással ok nélkül lármázza fel a falut, büntetése 1 Ft vagy egy forintig terjedő bírság.⁷⁴⁹ De az is megtörténhet, hogy veszekedés, verekedés vagy ehhez hasonló illetlen dolgok közben lármázzák fel a falut tolvajkiáltással, harang félreveréssel, ilyen esetekben a vétkesnek ítélt fél az, akit 1 Ft büntetéssel sújtanak.

Aranyosszéki joggyakorlat. Egy-egy jogszabály társadalmi szükségességét, életképességét az bizonyítja, hogy mennyire lehet előírásainak érvényt szerezni, mennyire alkalmazható az. Mindezt pedig köznapi alkalmazása során a kialakuló joggyakorlat tanúsítja. Egyúttal azt is, hogy a jogszabály szellemében hogyan alkalmazta azt a jogszolgáltatás olyan esetekben is, amelyek az életben előfordultak ugyan, de részletes szabályozásukra az írott jog nem tér ki. A rendi korszakban ez az a terület, ahol az írott jogszabály kapcsolata a kialakuló szokással, kölcsönös egymásra hatásuk leginkább érvényesül. A fentebb elmondottakból kiderül, hogy az országos törvény általános érvényű előírásai – a társadalmi igényeknek megfelelően – a gyakorlatban miként alkalmazkodhatnak a helyhatósági szabályokban a helyi igényekhez, kiterjesztve a jogszabály hatályosságát az országos szabályozás által tételesen nem szabályozott esetekre.

A tolvajkiáltással történt riasztásra vonatkozó jogszabályok érvényesítését követve, vizsgá­latunk során arra kívánunk választ kapni, hogy milyen esetekben történt a segélykérés tolvaj­kiáltással, hogyan viszonyultak ehhez a faluközösségek (erre az országos törvény kötelezte őket), hogyan az egyének (erre a helyi jogszabályok és a szokás szabta meg kötelező magatartásukat), valamint arra is, hogy azokon az eseteken kívül, amelyekre a jogszabályok kitérnek, milyen, a tolvajkiáltással összefüggő ügyekben kellett a bíróságoknak dönteniük. Erre a vizsgálatra egy egységes jogszabályrendszer hatálya alatt élő, jól körülhatárolt terület társadalmát és törvénykezési intézményeit véltük megfelelőnek. Nevezetesen Aranyosszékét. Nem pusztán azért, mert megfelel a fenti szempontoknak, hanem azért is, mert a vizsgált XVIII. századbeli törvénykezési jegyzőkönyvek anyaga szinte hiánytalanul folyamatos és egyéb irányú kutatásaink során sikerült már előzőleg jobban megismernünk korabeli társadalmát, törvénykezési intézményeit.

A tolvajkiáltással történt riasztás eseteit vizsgálva, elöljáróban el kell mondanunk, hogy a bíróság elé kerülő, a tolvajkiáltással összefüggő ügyekben – mivel azok többnyire bűn­cselekményekkel kapcsolatosak – a felperes/a vád képviselője rendszerint a köz­keresetekben az ügyészi teendőket ellátó alkirálybíró (ez a hasonló hatáskörű vármegyei alispánnak megfelelő tisztség). Vannak azonban olyan esetek, amikor magánfelek pereiben a per tárgyát képező esetben elhangzott tolvajkiáltás miatt az alkirálybíró mint avatkozó vesz részt a perben. Ezek szerint a bíróságok elé nem csupán a tolvajkiáltással kapcsolatos jogsértések (felkelés/követés elmulasztása, ok nélküli tolvajkiáltás) kerültek, hanem ezek gyakran járulékosan, az elkövetett bűncselekménnyel együtt képezték a per tárgyát. Ilyen esetekben a bűncselekmény, illetve az alperes jogállása (az, hogy nemes, nemtelen személy) szabta meg a bírósági illetékességet. Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor alsóbb bíróságok elé kerülnek a járulékos tolvajkiáltási ügyek, de ezek az alsóbb bíróságok a per tulajdonképpeni tárgyát érdemben nem tárgyalhatják. Így például országgyűlések idején – amint ez 1744-ben történt –, amikor a bíróságok nem láthatják el az ügyeket, „a nemes és szabad gazdák is szolgájokra a törvény szerint, ha mikor tolvajkiáltás és egyéb afféle patratum esik, törvényt lássanak in juridicum terminum, mert a nemes szék tisztjei elfogattyák”. ⁷⁵⁰ Ezen az úriszéki bíráskodáshoz hasonló törvénykezésen kívül a falu széke is ítélkezett az ügy érdemi részétől elkülönített tolvajkiáltást illetően, éspedig annak megállapítására, hogy melyik félre háramlik a tolvajkiáltás büntetése: „Ennek az nemes széknek titulatus vice-király­bírája ab officio pa­rancsolt, látván ezen causanak hosszas prorogatióját, az bágyoni falusbírónak, hogy ültessen faluszékit és mind az kettő maga productumival állyon elé, hadd verificálodgyék, melyikre háromlik az tolvajkiáltás, több meritumához azon dolognak nem szólván... nem egyebért, hanem csak az tolvajkiáltásért volt az dolog ..., kihagyván az tolvajkiáltásnak onusát ...” ⁷⁵¹

A bíróság elé került olyan ügyeket vizsgálva, amelyekben a tolvajkiáltás is elhangzott, megállapíthattuk, hogy a kiáltást kiváltó ok többféle volt a tolvajlástól/lopástól elkezdve egészen az emberölésig, de maga az elsődleges törvénysértés az esetek túlnyomó többségében erőszakos/támadó cselekményekkel, hatalmaskodással járt.

– A tolvajkiáltást eredetileg kiváltó tolvajlást/lopást is minden esetünkben erőszakos cselekmény kísérte. Így 1734-ben a tetten ért fatolvajok, akik a csákói román eklézsia erdejéből lopták a fát, „violenter resistáltak” az egyik falubelivel és az erdőpásztorral szemben, amikor azok be akarták őket kísérni, ez utóbbiak pedig ezért tolvajt kiáltottak. A közkeresetben a felperesként szereplő alkirálybíró a falopásért egyenként 12 Ft, a tolvajkiáltásért ugyancsak egyenként 12 Ft büntetés kiszabását kérte.⁷⁵² 1736-ban a tilalmas erdőben karófát vágó alperest, aki a felperes (erdőbirtokos) jobbágybírájához „hozzá is vert”, azért, mert „tilalmas erdőben merészelt vágni”, a szék 12 Ft büntetéssel sújtotta, a felperes „jobbágyán való támadásért, hozzá való verésért” pedig „vivum homagiumon” (élődíjon: a verés, testi sértés 20 Ft-os bírságán) marasztalta el. A perben a tolvajkiáltásért avatkozóként szereplő alkirálybíró igénye szerint az alperest a „tolvajkiáltás terhén” is elmarasztalták.⁷⁵³

– Amint már utaltunk erre, a tolvajkiáltás leggyakrabban erőszakos cselekmények, hatalmaskodás esetén fordult elő. Az alkirálybíró 1711-ben Szabó Pál és Csipkés Ferenc rákosi nemesek ellen tolvajkiáltásért, illetve vérontásért emel vádat és azt kéri, hogy külön-külön 12 Ft büntetéssel sújtsák őket.⁷⁵⁴ 1712-ben viszont a harasztosi Bölöni Judit, nemes Szabó János felesége ellen indított pert, mert ennek férje az ugyancsak harasztosi Rosos Mártonné Csanádi Annokot „megráncigálta, vérit kibocsátotta, attával és teremtettével szitta, melljért tolvajt is kiáltott ezen specificált asszony reája”. Ez utóbbiért a felperes alkirálybíró a tolvajkiáltásra megállapított büntetés kiszabását, az „Isten ellen való káromkodásért” pedig az istenkáromlásért járó büntetést kérte (ezért a szigorúan büntetett bűncselekményért bizonyos esetekben főbenjáró büntetés is járhatott).⁷⁵⁵ Ugyancsak vérontásért és az ezzel összefüggő tolvajkiáltásért indult közkereset 1734-ben Nagy József felsőszentmihályfalvi nemes ellen.⁷⁵⁶ Az 1736-ban hatalmaskodásért és tolvajkiáltásért elmarasztalt egyik alperes: Ilia Popa csákói nemes megfellebbezte az őt és testvérét elmarasztaló ítéletet. A fellebbezési tárgyaláson az elsőfokú ítéletnek megfelelően az eredetileg sértett Demian Gurzo csákói nemes másodmagával megesküdött, hogy Marian és Ilia Popa „őtöt megverték, korbácsolták, szakállát tépték és ezért kellett tolvajt kiáltani”. A megvert Demian Gurzo megbékélt ugyan Marian Popával, de mert Ilia és Marian Popa okozta a tolvajkiáltást, kettejüket a tolvajkiáltásért járó bírság kifizetésére kötelezte a bíróság, úgy, hogy „Gurzo Demiannak is fizessen Popa Ilia annyit szenvedéséért, mint az ötcse, Popa Marian”.⁷⁵⁷ Forika Mihály kercsedi nemes ellen 1736-ban emelt vádat az alkirálybíró, mert az a szintén kercsedi Szabó Jánost úgy megverte, hogy annak tolvajt „kellett kiáltani”.⁷⁵⁸ 1740-ben a kocsmában kötekedő Kováts Andrást Szabó András nemes pofon ütötte, a pofon ütött ezért tolvajt kiáltott. A bíróság a tolvajkiáltásért megszabott büntetést a megsértett Szabó Andrásra rótta, mert „törvény ellen” pofoncsapással szolgáltatott magának igazságot.⁷⁵⁹ 1741-ben a vicekirálybíró vádat emel a bágyoni Vas Ferenc, Boldotzi Ferenc és Fejéregyházi Mihály sószekeresek ellen, mert amikor sót fuvaroztak a portusra, a gáldi pataknál összetalálkoztak, és mert egyikük sem akart kitérni a másik útjából, emiatt összeverekedtek, káromkodtak, úgy hogy az emberek tolvajkiáltással igyekeztek véget vetni összecsapásuknak. Az alperes sószekeresek arra hivatkoztak, hogy a szék bírósága illetéktelen az ellenük indított perben, mert a sószekeresek ügyeiben a „dékánok fóruma” az illetékes. Az érdemi résztől elvonatkoztatva, a tolvajkiáltás ügyében azonban a széki bíróság, eljárási mulasztások miatt, saját illetékességét mondta ki.⁷⁶⁰ Egy másik ügyben, 1743-ban, az alperesek szerint a felperes „anyánkat s mind magunkat bestelenített”, emiatt ők, az alperesek „az actort verték, vérit kiontották, tolvajkiáltást causáltak”. De mert „holmi bestelen szók miatt nem kell vala magoknak satisfactiót venni”, a bíróság az alpereseket kisebb hatalmaskodáson és tolvajkiáltáson marasztalta el.⁷⁶¹ Tolvajkiáltás mentette meg Szilágyi György harasztosi nemest Nagy Mihály és Kovács István harasztosi nemesek támadásától, akik főben ütötték, vérben keverték, magok ártalmas fegyverekkel, vasvillával halálra verték.⁷⁶² 1744-ben a harasztosi Török János és András elleni perben, mert „Pakular György nevű embert ... Harasztasan ... minden ok nélkül megtámadták, verték, mellyért említett Pakulár György tolvajt kiáltott őkegyelmekre és magát kezekbel azáltal eliberálta”, az alkirálybíró azt kéri, hogy a vádlottakat a tolvajkiáltás büntetésén marasztalják el,⁷⁶³ 1791-ben pedig ugyancsak verekedés során hangzik el a tolvajkiáltás.⁷⁶⁴

– Az erőszakos cselekmények legsúlyosabbika, az emberi élet helyrehozhatatlan kioltása esetén is elhangzik a segélykérő tolvajkiáltás. Ez történt 1711-ben is, abban a megrendítő szülőgyilkossági esetben, amelynek vádlottja olasztelki Daniel József jobbágya volt, akit az „ördög elfoglalt és dementált”. Ez „minden embereket irtóztató példa nélkül édesapját egy csulánnyal agyonvervén”, a megrémült édesanyja tolvajt kiáltott rá, „melljért ugyanakkor ezen édesannyát is megölte”. A „törvény” megtekintvén, hogy az ördög megszállta, „elégnek” ítélte, „hogy egyik keze vágattassék el és vétessen feje, hogy gonoszságának legyen vége”. A főbenjáró ítélet természetesen indokolatlanná tette, hogy a tolvajkiáltás okozásáért is megbüntessék.⁷⁶⁵ De 1791-ben is, amidőn Kereki Mártont meggyilkolták, elhangzott a segélykérő tolvajkiáltás.⁷⁶⁶

– A tolvajkiáltást kiváltó erőszakos cselekmények elkövetése esetén a bíróságra hárul az a feladat is, hogy a tolvajkiáltáskor kötelező magatartás elmulasztása, megsértése felett ítélkezzen. 1734-ben az alkirálybíró több kercsedi lakos ellen emel vádat, mert „Kertseden, az falu közönséges utcáján étcakának idején, mikor a keresztény ember nyugodni szokott, rút vérengzésekben, verekedésekben, szitkozódásokban és tolvajkiáltásokban elegyítették magokat”. A két letartóztatott vádlott mellett az alperesek között voltak azok is, akik bűntársként vettek részt a verekedésben, de olyanok is, akik a tolvajkiáltásra a „malefactort meg nem fogták”, de „némelyek megfogták és mégis ismét elbocsátották”. Az alkirálybíró a verekedőkre a vérbírság kiszabását kérte, de a tolvajkiáltás okozásáért, illetve a segélykiáltásra tanúsított magatartásért azt is kérte, hogy „mind a tolvajkiáltásért, tolvajkiáltásra fel nem kelésért, rab elbocsátásáért ki-ki a maga cselekedeti szerint fizesse meg” a megérdemelt büntetést.⁷⁶⁷ 1737-ben a rákosi réten a Nagy László völgye nevű helyben gonosztevők támadták meg a királybíró jobbágyát, aki tolvajt kiáltott. Az alkirálybíró az esettel kapcsolatban vádat emelt több rákosi lakos ellen, akik ugyan megjelentek a tolvajkiáltásra, de a gonosztevőket „meg nem fogták, hanem elbocsátották”, egyikük pedig a sérelmest megtámadta és fejbe ütötte, sőt a per folytatása során az alkirálybíró több sérelmes román megveréséért is vádolta őket.⁷⁶⁸

– Sajátos esete a tolvajkiáltásnak az, amikor a támadók, illetve az elsőként sértést elkövetők kiáltanak tolvajt és a bíróságnak döntenie kell, hogy a kialakult helyzetben kit marasztaljon el a tolvajkiáltás okozásáért. 1725-ben Vagyas Zsigmond bágyoni nemes a szintén bágyoni Szabó János fiai: Mihály és Márton ellen indít pert, mert ezek bosszútól indíttatva tolvajt kiáltottak rá és „annak utána potentia mediante” őt „az földre leütötte Szabó Mihók halálra”. Az eset a kocsmában történt, ahova Vagyas Zsigmond azért ment be, hogy lecsendesítse a fia és az említett legények közti „rossz dolgot”. A bíróság a bűncselekményt elkövető Szabó Mihályt a felperes keresetének megfelelően elmarasztalta, a tolvajkiáltásért járó büntetést pedig mindkét testvérre szabta ki.⁷⁶⁹ 1734-ben Szilágyi Mihály harasztosi nemes fia: Zsigmond mocskos szavakkal illette a harasztosi nemes Kováts Istvánt és kést is rántott rá, amire ez a kezében tartott bottal megütötte, mire a mocskolódó legény tolvajt kiáltott. Az ítélet: mivel az alperes fiú nem volt teljeskorú, a káromkodásért csak arra ítélték, hogy a tett színhelyén mások okulására nyilvánosan „levonattassék és ugyan jól megcsapassék”, a felperes Kováts István pedig a tolvajkiáltásért járó büntetésen maradjon, mert ő idézte elő a tolvajkiáltást.⁷⁷⁰ 1735-ben az alkirálybíró közkereset alá vonja Csongvai János csegezi nemest, mert a „korcsomaháznál ugyan megírt Csegezben lakó ifjabb Keresztény Andrásba és Jakab Péterbe, nemes személyekbe ok nélkül belekötvén, azokat mocskolta, verte, mezítelen fegyverrel kergetvén, rút káromkodásokkal, teremptettével szidta és méltatlan tolvajt kiáltott reájok...” ⁷⁷¹

– A fenti esetekkel rokoníthatók a méltatlan tolvajkiáltás esetei. Már a helyi szabályozások tárgyalásakor megemlítettük: a tapasztalat, a szokás arra késztette a helyi jogszabályok alkotóit, hogy akadályozzák meg a tolvajkiáltással való visszaélést, az ok nélküli tolvajkiáltást, amivel az országos törvény nem foglalkozott. Aranyosszéken a szokás kialakította az ok nélküli tolvajkiáltás kiküszöbölését célzó szabályozást és magát a cselekményt mint méltatlan tolvajkiáltást büntette. Ilyen esettel találkozunk 1734-ben, amikor az alkirálybíró azért indít pert Máttyás György alsószentmihályfalvi nemes ellen, mert „az maga mostani lakóházánál ... másokra méltatlan tolvajt kiáltott,” más alkalommal pedig rá kiáltottak tolvajt, ő pedig azt elviselte, anélkül, hogy tisztázta volna magát. Ezért keresetében az alkirálybíró azt kívánta, „hogy mind a méltatlan tolvajkiáltást, melyet maga cselekedett, megfizesse, mind penig azon tolvajkiáltás terhét, melyet őreá kiáltottak s addig alatta ült, letegye.” ⁷⁷² Ugyanabban az esztendőben a bíróság több ízben foglalkozik méltatlan tolvajkiáltásért indított perrel. Ilyen eset az, ami Veres­marton történt, ahol „ez jelen való esztendőben elmúlt tavasszal Sztaniszláb Gergely, „mikor az ottvaló parochiális házat elhánták, ugyan említett házat elhányó emberekre méltatlan és minden igaz ok nélkül tolvajt kiáltott...”, ezért, az ítélet szerint „az méltatlan tolvajkiáltásnak terhét ő fizesse”.⁷⁷³ Nagy József felsőszentmihályfalvi nemes viszont „másra méltatlan tolvajt kiáltott, más alkalmatossággal pedig más őreája is tolvajt kiáltott, mert ugyanazon embernek vérit is kiontotta”, ezért az alkirálybíró megkívánta, hogy „mindkét rendbeli tolvajkiáltásnak, úgy a vérontásnak is terhén maradgyon”.⁷⁷⁴ Ugyanaz év júliusában Chirilă Vona, Árkosi János szindi nemes jobbágya, „amikor nem csak egyik falu határáról az másikra, de nemes Thorda vármegyében Szindről által nemes Aranyosszékben az mészkői határra hajtván az előtte levő nyáj juhot”, a juhokat a mészkői tilalmas tarlón legeltette. Amikor a tettenérés helyéről a nyájat be akarták hajtani, „fegyveres kézzel el akarta venni az béhajtandó marhákot, annyéra, hogy ... másokra méltatlan tolvajt kiáltott”. Ezért letartóztatták és az alkirálybíró azt kívánta, hogy „az méltatlan tolvajkiáltásnak terhét megfizesse”. ⁷⁷⁵ 1736-ban Flora Popa hidasi nemes méltatlan tolvajkiáltásért folyó fellebbezési perében Demeter András hidasi lakos, a nagyenyedi református kollégium jobbágya ellen, azért, mert a veszekedésnek Flora Popa „volt az oka rosszerkölcsű gonosz szándékával” és „azon gonosz szándékát követő tolvajkiáltási ártatlan embereken méltatlan estenek”, a bíróság az említett méltatlan tolvajkiáltás terhén marasztalja el.⁷⁷⁶ 1736-ban Székely Gáspár székelykocsárdi nemes indított pert az ugyancsak székelykocsárdi Demeter István és fia ellen, mert „atyai hivatala” szerint az atyafiak közötti háborúságban békességet akarván teremteni, ezért az alperesek tolvajt kiáltottak rá és el is fogták. A bíróság viszont megállapította, hogy az „ifjabb Demeter István méltatlan kiáltott tolvajt” Székely Gáspárra „és minden igaz ok nélkül maga Székely Gáspár keze alatt lévő jószágról és örökségből taszigálta ki Székely Gáspárt”, ezért ifjabb Demeter Istvánt vivum homagiumra (élődíj, összege általában 20 Ft) és méltatlan tolvajkiáltás terhén marasztalja el.⁷⁷⁷

– A fizikai erőszakos cselekmények különböző megnyilvánulásait kísérő esetek azok, amikor a tolvajkiáltást kiváltó sérelmet káromkodás (istenkáromlás), szitkozódás okozza. Így János vajda cigány ellen két ízben indít közkeresetet az alkirálybíró, mert „sok és irtózatos káromkodásokkal káromkodott, ördögteremtettével, attával, lelkűvel és egyéb sok Isten ellen való káromkodásokkal ... másoknak megsértődések miatt tolvajt kiáltottanak” rá.⁷⁷⁸

– Előfordul az is, hogy mindkét fél egyaránt volt vétkes valamilyen ügyben, de az is, hogy – főleg csoportos verekedés, civakodás, verekedés (rixa) esetén – nehéz eldönteni, ki volt a jogsértés elkövetője, okozója. Ezért a bíróság gyakran salamoni ítélettel igyekszik véget vetni a perlekedésnek. Ilyesmi megtörténik a tolvajkiáltások esetében is. 1714-ben Koszák György csegezi nemes és idősebb Simándi András ugyancsak csegezi nemes ügyében, amelyben az alkirálybíró avatkozóként vett részt, a bíróság úgy döntött, hogy a felek „egyaránt fizessék meg a tolvajkiáltást”, mivel mindketten egyaránt „voltanak indítója az veszekedésnek egymás között”.⁷⁷⁹ Hasonló ítélet hangzott el 1736-ban egy kocsmai civakodás és veszekedés során elhangzott tolvajkiáltási esettel kapcsolatban a székelykocsárdi Dénes András és az ugyancsak székelykocsárdi ifjabb Demeter István közötti perben. A bíróság úgy látta, hogy „az két felek közt lött veszekedést, tépelődést mindketten” okozták, „mely szerént tolvajkiáltás is esett közettök”, azért az „egy tolvajkiáltást ketten fizessék meg, ha mit veszekedés közben egymástól kaptak, szenvedgyék el egymásnak és ezután éljenek atyafiságos szeretetben”.⁷⁸⁰ 1737-ben a Rátz István kövendi nemes és Hajdu István bágyoni nemes közötti perben az avatkozó alkirálybíró „mindkét feleken a méltatlan tolvajkiáltásnak” bírságát kívánja, amit a bíróság úgy ítél meg, hogy „a két fél peresek az egy tolvajkiáltásról” az avatkozóval egyezzenek meg.⁷⁸¹

– A tolvajkiáltási ügyekben jól elkülöníthetők azok a perek, amelyek az országos törvény előírásainak nem teljesítéséből, megsértéséből fakadnak. Ismeretes, hogy az Approbaták a falvak vonatkozásában írják elő a kötelező magatartást a tolvajkiáltással történt riasztásra. Említettük már, hogy az erdélyi törvénykönyv szabályozása szerint a törvénysértő faluközösség büntetése enyhébb, mint az 1625-ös és 1632-es országgyűlési törvénycikkekben megszabott büntetések. A XVIII. századi aranyosszéki joggyakorlatban azonban már kizárólag az Approbaták szabályozása az irányadó. Abban az esetben, ha a faluközösség nem teljesíti az országos törvény előírásait (akárcsak más ügyekben is), a falu képében a bíró és két falubeli szerepel alperesként. 1720-ban az alkirálybíró a falu képében megidézett nemes Kis Márton mészkői bírót és Halmadi János, valamint Kis Boldizsár mészkői lakosokat azzal vádolja, hogy amikor a Mészkőn lakó Pálfi Jánosra „holmi Isten s ország tilalma ellen való vétkéjért tolvajt kiáltottanak”, az egész falu hallotta a kiáltást, az alperes falusbíró és két társa pedig jelen is volt az esetnél, de nem fogták meg azt az embert, akire tolvajt kiáltottak. Ezért kéri, hogy az Approbaták III. része 47. címének 6. cikkelye szerint büntessék meg őket (a falut).⁷⁸² 1734-ben az alkirálybíró azért idézte perbe harmadmagával Alexandru Szkrobota csákói bírót, mert amikor Tatár György csákói lakos másodmagával tolvajt kiáltott, az említett bíró és a falubeliek „fel nem költek a tolvajkiáltásra és meg nem fogták a gonosztevőket s annál inkább tiszt kezéhez nem vitték” Mihaila és Gheorghe Szkrobota falubelieiket, akikre tolvajt kiáltottak. A perben a királybíró azt kéri, hogy az Approbatákban megállapított 200 Ft-on marasztalják el az alpereseket.⁷⁸³ 1735-ben az alkirálybíró avatkozóként vesz részt a bágyoni falusbíró Kemény István perében „ratione birsagii trium florenum et convinctionem ordinariam conclama­tio­nis hungarico idiomate tolvaj.”⁷⁸⁴ 1736-ban a közkereset alperesei nemes Demeter Zsigmond székelykocsárdi bíró harmadmagával, mert „egy providus cigány méltóságos lengyelfalvi idősebb Orbán Elek uram László György nevű jobbágya tolvajt kiáltván ... a falu fel nem költ a tolvajkiáltásra és kötelessége szerént a tolvajokat nem prosequálta s annál inkább meg nem fogta”. Ezért az alkirálybíró az Approbaták szerint elmarasztalásukat kéri.⁷⁸⁵ 1743-ban nemes Popa Gábor mohácsi bíró és két falubelije az alperesek abban a perben, amelyben az alkirálybíró azzal vádolja őket, hogy „bizonyos tolvajkiáltást hallván és az actust szemlélvén, amely actusnak alkalmatosságával a tolvajkiáltás esett... fel nem költenek, azt, az kire a tolvajkiáltás esett meg nem fogták, amelljel is láttattnak consentiálni azon malefactorral”, amiért azt kéri, hogy „200 forintokon” marasztalják el őket.”⁷⁸⁶

– Különösebb esete a falu perbe fogásának az 1723-ban beadott kereset, amelyben az alkirálybíró lengyelfalvi Orbán Elek jobbágyát, Aftimia Major inakfalvi esküdtet harmadmagával idézte törvénybe. Ezúttal azért nem a bíró jelent meg a falu képében, mert a falubeliek szenvtelenül tartózkodtak attól, hogy éppen a megtámadott falusbírónak nyújtsanak segítséget. Ugyanis „az inakfalvi hütös bírót, Balogh Ferencet, nemes személt, egy ugyan ott lakó Nemes György nevű ember az földre, minden igaz ok nélkül tolvajul leverte, taglatta, vérit kiontotta, az kire is az ottvalók közül egy Pap István nevű ember igen erősen szüntelenül tolvajt kiáltott, mivel az letaglott bíró az verés miatt nem kiálthatott”. A tolvajkiáltásra azonban „az megírt falusiak fel nem költek és a megírt malefactort Nemes Györgyöt meg nem fogták és tiszt kézhez nem atták, holott a megfogásban mógyok és jó alkalmatosságok lehetett volna”. Mindezért az alkirálybíró az Approbaták szerint megbüntetésüket kéri (ami 200 Ft bírságnak felel meg).⁷⁸⁷

– Az erdélyi törvénykönyv tolvajkiáltás hallatára a faluközösségeket kötelezi ugyan felkelésre, a joggyakorlat azonban kiterjesztette ezt a kötelességet az egyénekre is. Így 1721-ben az alkirálybíró azért indít pert nemes Nuţul Urod, Pascul Urod és Cristi Ratz örményesi lakosok ellen, mert „igen erős tolvajkiáltásra fel nem költek ... és az kire tolvajt kiáltottak, meg nem fogták és tiszt kézre nem atták”. A kért büntetés az Approbatákban megszabott 200 Ft.⁷⁸⁸ 1723-ban pedig a hasonló közkereset alperese Gáll Péter, bágyoni Váró Dániel bágyoni jobbágya, mert „tolvajkiáltást jól hallgatott, de contra jure regni fel nem költ a tolvaj kiáltásra”.⁷⁸⁹

A tolvajkiáltás jelentése és funkciója változásának követése, valamint szabályozása folyamatának vizsgálata a szokástól az országos törvényig, illetve a helyhatósági szabályokig, arra hívja fel a figyelmet, hogy a különböző szintű szabályok egymás közötti viszonya és egymásra gyakorolt hatása újabb kutatásokhoz, forrásokhoz és következésképpen megállapításokhoz vezethet.