1. NÉPek az ókorban kelet népei



Download 86,38 Kb.
bet5/5
Sana10.02.2017
Hajmi86,38 Kb.
#2201
1   2   3   4   5

A ROMANOV-DINASZTIA
Oroszországban az abszolutisztikus monarchiát a külső ellenséggel (mongolok, svédek, lengyelek) szembeni védekezés miatt vezették be, de az uralkodó fellépett a nagybojárok és az egyház ellen is.

IV. Iván (1533-1584) volt az első, akit hivatalosan megkoronáztak Oroszország cárjának:

- kegyetlenül leszámolt az ellene lázadó nagybojárokkal (innen a „Rettenetes” melléknév)

- megerősítette a központi hatalmat

- létrehozta a sztrelecek elit katonai egységét (= a cár testőrjei)

- keleten:

- meghódította a Kazani és az Asztrahányi Kánságot

- megkezdte Szibéria gyarmatosítását

- ellenőrzése alá vonta a volgai és kaszpi-tengeri közlekedést

- nyugaton:

- kereskedelmi kapcsolatok Angliával

- háború Észtországgal és Litvániával, melynek célja a balti-tengeri kijárat megszerzése

- az ő idejében épült a moszkvai Szent László katedrális

Halála után belső és külső válság volt jellemző. 1613-ban Romanov Mihály került a trónra:

- a bojárság és az egyház támogatásával rendet teremtett az országban

- békét kötött Svédországgal és Lengyelországgal

- háborút viselt a tatárok ellen

- folytatta a terjeszkedést kelet felé

I. Péter (1686-1725):

- modernizálni, európai nagyhatalommá akarta tenni Oroszországot

- jelentős gazdasági, társadalmi, politikai és katonai reformok

- fiatalokat küldött tanulni külföldre

- kötelezővé tette a bojárok számára az európai divatot

- felszámolta a sztrelecek egységeit

- rendeletekkel (ukáz) kormányzott

- megalapította Szentpétervárt (= 1717-től főváros)

- 1696-ban elfoglalta a törököktől Azovot, 1711 - vereség a stănileşti-i csatában

- a nagy északi háború (1700-1721) végén megszerezte a kijáratot a Balti-tengerre

- Perzsiától is szerzett területeket

- 1721-től Oroszország birodalom lett, uralkodója „minden oroszok cárja”.



A HARMINCÉVES HÁBORÚ. AZ EURÓPAI DIPLOMÁCIA
A HÁBORÚ OKAI
Az újkor elején Európa legbefolyásosabb dinasztiája a Habsburg volt:

- a spanyol ág uralta az Ibériai-félszigetet és egy óriási gyarmatbirodalmat

- az osztrák ág uralta Közép-Európa nagy részét, valamint Nyugat- és Dél-Európából is jelentős területeket.

A Habsburgok célja az európai hegemónia, egy egyetemes, abszolutisztikus és katolikus birodalom létrehozása volt. A Madrid és Bécs „harapófogójába” került Franciaország volt a Habsburg-ház legádázabb ellensége.

A XVI. századi reformáció alaposan megváltoztatta Európa vallási térképét. A katolicizmus jelentős teret veszített a Német-Római Birodalomban, az itt dúló vallásháborúk még inkább elmélyítették a belső ellentéteket.

A pápa az egész olasz félszigetet az ellenőrzése alá akarta vonni.

A Balti-tenger térségében többen voltak érdekeltek: Svédország, Dánia (ezért vettek részt az északi államok a 30 éves háborúban), Németalföld, Anglia és Oroszország.
A HÁBORÚ LEFOLYÁSA
Megalakult:

- Protestáns Unió (északi fejedelemségek)

- Katolikus Liga (déli tartományok).

Mindkét fél szövetségeseket keresett Európa nagyhatalmai között

Híres hadvezérek:

- protestánsok: II. Gusztáv Adolf, Condé, Turenné

- katolikusok: Tilly, Wallenstein

4 szakasz (attól függően, hogy a protestánsokat mikor, melyik állam támogatta):



1. Cseh szakasz

1618-ban cseh felkelés tört ki. Okok:

- II. Ferdinánd német-római császár és cseh király központosítási törekvései

- a katolicizmus erőszakos terjesztése

Ürügy:

- Prágában a császári biztosok kihajítása az ablakon (defenesztráció)

A cseh rendek átvették a hatalmat. V. Frigyes, pfalzi választófejedelmet hívták meg uralkodni. Bethlen Gábor, protestáns erdélyi fejedelem is őket támogatta.

1620-ban a fehérhegyi csatában a Habsburgok győztek. A rendek minden jogukat elvesztették, vagyonelkobzások, kivégzések következtek.



2. Dán szakasz

IV. Keresztély dán király a protestáns fejedelmek oldalán szállt hadba 1625-ben.

1629-ben a Wallenstein által vezetett császári hadak győztek. Békét kötöttek a dánokkal, a protestánsok vissza kellett adják a katolikusoktól elkobzott javakat.
3. Svéd szakasz

Franciaország szövetséget kötött Svédországgal, Németalfölddel és a német protestáns fejedelmekkel. A francia támogatást élvező svédek beléptek a háborúba. Kezdetben több sikert arattak a császáriak felett.

Az 1632-es lützeni csatában II. Gusztáv Adolf svéd király meghalt, a svédek vereséget szenvedtek.

4. Francia szakasz

Richelieu bíboros Hollandia, Svédország és a német protestáns fejedelmek részvételével erős Habsburg-ellenes szövetséget hozott létre.

Franciaország 1635-ben Spanyolország, Bécs legfontosabb szövetségese ellen indított háborút. 1643-ban a rocroi-i csatában a spanyolok vereséget szenvedtek.

Sorozatos francia győzelmek után III. Ferdinánd német-római császár kénytelen volt békét kötni.


A VESZTFÁLIAI BÉKESZERZŐDÉS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
A béketárgyalások már 1644-ben megkezdődtek, Münster és Osnabrück vesztfáliai városokban. Szükség volt rá, mivel a háború sújtotta német területek hatalmas károkat szenvedtek. Egyedül Franciaország került ki megerősödve.

Spanyolország a pireneusi békével (1659) elismerte Franciaország európai hegemóniáját.

A békekötések során előtérbe került az erőegyensúly elve. Az európai államok arra törekedtek, hogy egyetlen állam se erősödjön meg túlságosan a másik rovására (nem mnidig sikerült nekik). Ez lett a nemzetközi jog alapköve az újkorban.

A vallási szempontok helyett az államérdek lett a diplomácia első számú mozgatórugója.



A XIV. században a Török Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan megjelent az ún. „keleti kérdés” is, amely lényegében szintén az egyensúly biztosításával függött össze.
Download 86,38 Kb.

Do'stlaringiz bilan baham:
1   2   3   4   5




Ma'lumotlar bazasi mualliflik huquqi bilan himoyalangan ©hozir.org 2024
ma'muriyatiga murojaat qiling

kiriting | ro'yxatdan o'tish
    Bosh sahifa
юртда тантана
Боғда битган
Бугун юртда
Эшитганлар жилманглар
Эшитмадим деманглар
битган бодомлар
Yangiariq tumani
qitish marakazi
Raqamli texnologiyalar
ilishida muhokamadan
tasdiqqa tavsiya
tavsiya etilgan
iqtisodiyot kafedrasi
steiermarkischen landesregierung
asarlaringizni yuboring
o'zingizning asarlaringizni
Iltimos faqat
faqat o'zingizning
steierm rkischen
landesregierung fachabteilung
rkischen landesregierung
hamshira loyihasi
loyihasi mavsum
faolyatining oqibatlari
asosiy adabiyotlar
fakulteti ahborot
ahborot havfsizligi
havfsizligi kafedrasi
fanidan bo’yicha
fakulteti iqtisodiyot
boshqaruv fakulteti
chiqarishda boshqaruv
ishlab chiqarishda
iqtisodiyot fakultet
multiservis tarmoqlari
fanidan asosiy
Uzbek fanidan
mavzulari potok
asosidagi multiservis
'aliyyil a'ziym
billahil 'aliyyil
illaa billahil
quvvata illaa
falah' deganida
Kompyuter savodxonligi
bo’yicha mustaqil
'alal falah'
Hayya 'alal
'alas soloh
Hayya 'alas
mavsum boyicha


yuklab olish