Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

A Déduction des droits de la Principauté de Transsylvanie

A kézirat fő forrása az Animadversiones apologicae című kiadvány, amely 1706 végén Veracius Constantius álnéven jelent meg, és amelyet Ráday Pál fogalmazott. Utal a Brenner Domokos által kiadott Lettre d’un ministre de Pologne à un Seigneur de l’Empire sur les affaires de la Hongrie című iratra, amely 1710-ben jelent meg.

A Déduction összefoglalja Erdély történetét, hivatkozik a vesztfáliai és nymwegeni békeszerződésekre, amelyek Erdélyt önálló államnak ismerték el. Utal az I. Lipót és Apafi Mihály között 1687-ben létrejött megállapodásra, amely biztosította Erdély különállását, a rendek szabad választását és jogaikat azzal együtt, hogy a fejedelemség csatlakozott a Szent Ligához, s elismerte mint a magyar Szent Korona tagja a magyar király fennhatóságát. A Diploma Leopoldinumért Bethlen Miklóst teszi felelőssé, aki kedvezményeket kapott Bécstől, de nem szól arról, hogy a grófot a Noé galambja című irata miatt börtönbe zárták. Jelzi, hogy II. Apafi Mihály nem mondhatott le a fejedelemségről, mert a diétával azt nem szavaztatta meg. A karlócai béke nem rendezte Erdély státusát, csak a külső kapcsolatokat szabályozta. Rákóczit a rendek 1704-ben szabad elhatározásukból választották meg fejedelemnek, csak né­hány személy maradt távol, akik Rabutin fogságában voltak. 1707-ben a törvényes feltételek mellett iktatták be az erdélyi fejedelemségbe. A szatmári békét aláíró erdélyiek azt csak magánemberként tehették, nem cselekedhettek a rendek nevében. Mindebből azt a követ­keztetést vonja le, hogy az Ausztriai-ház a fejedelemség „bitorlójának” tekinthető, vissza kell tehát állítani önállóságát, ami nem csak Erdély, hanem az európai hatalmak érdeke is.

E hatalmak ugyanis nem tűrhetik meg a jogbitorlást a kereszténység és a humanizmus nevében, de a nemzetközi viszonyok miatt sem. Erdély függetlensége biztosíthatja a magyar rendek szabadságjogait és a protestáns vallások biztonságát, elnyomása felkelésekhez vezethet, hiszen a magyarok a törököktől kérhetnek segítséget, ami újabb európai háborúk kirobbantásával fenyegethet. Erdély önállósága nem gyöngítheti meg Ausztriát, sőt Magyar­ország nyugalmas birtoklását biztosíthatja. A túlzóan megerősödött Habsburg Birodalom viszont tovább növekedhet és az itáliai tartományokat is fenyegetheti. Ilyen körülmények között az egyes országok érdekei és az európai egyensúly megkövetelik, hogy gátat szabjanak a terjeszkedésnek.

A névtelenül megjelent röpirat Klement János Mihály legfontosabb diplomáciai megnyil­vánulása volt, amely nem kis mértékben Rákóczi útmutatásaira támaszkodott. Érdekes azon­ban megvizsgálni, hogy az iratot elsősorban a protestáns hatalmaknak szánta és nem emlékezik meg Rákóczi francia kapcsolatairól, igaz, hogy az általánosítás minden más országra is vonatkozik.

A Journal historique de Verdun 1712. júliusi számában a kiadvány nagy részét újból megjelenteti, s ilyen módon Franciaországban is elterjed. Vitára is sor kerül. Jean Dumont a Remarques sur la Reponse de Mons a le marquis de ... à l’Orfevre sur la Pierre de touche című, 1713-ben megjelent röpiratában azt állítja: „Utrechtben vagy másutt előadott követelések Erdély visszaállítására nem rombolják le a császár jogait arra a tartományra, amely egykor Magyarország része volt s ebből következőleg 180 év óta egyik örökös állama az Ausztriai-háznak.” A szerző még azt is tagadja, hogy létezett az erdélyi fejedelemség és hogy másfél évszázadig nem tartozott a Magyar Koronához.

Újabb erőfeszítések Utrechtben

Hosszabb betegség után Klement május 24-én jelentkezik a fejedelemnél és örül a dicséretnek a Déductionnal kapcsolatban⁹⁷¹, amely az olasz követek közbenjárására ismét megjelent, a holland követek körében pedig nagy elismerést váltott ki, miután azok nem ismerték a fejedelem érdekeit, a császári követek viszont élesen elítélték. Ismerteti a Körtvélyesivel lefolytatott vitát a protestánsok ügyében, miután az említett hajlandó ezt a kérdést különválasztani Erdély önállóságától, s ebben segíti azoknak a protestáns hatalmaknak az eljárását, akik a császárhoz kívánnak fordulni. Találkozik Heinsiussal és Rechterennel, akik arra hivatkoznak, hogy ígéreteiket csak akkor fogják teljesíteni, ha a fejedelemség ügye szóba kerül a béketárgyalásokon. Beszél Ruzzinivel, Velence követével, aki egyetért azzal, hogy a Habsburg Birodalom terjeszkedése veszélyes lehet a köztársaság számára.

Polignacnak bemutatja azt a 6 pontot, amelyet Brenner küldött meg. (Az irat megtalálható Klement diplomáciai levelezésében április 14-i dátummal, benne az apát hivatkozik a Déductionra is.⁹⁷²) A francia követ azt válaszolja, hogy személyes „hajlandóságból” és a király utasítására ezeket teljesíteni fogja, de csak akkor, ha erre eljön az idő. Strafford visszamegy Angliába, és neki is átadja az angol támogatást sürgető mémoire-t.

Május 31-i jelentésében elmondja, hogy Metternichnek is bemutatta a már említett 6 pontot, aki különböző változtatásokat javasol.⁹⁷³ Két nap múlva, június 3-án hírt ad arról, hogy a protestáns hatalmak megtárgyalták a magyar és az erdélyi protestánsok ügyében a császár elé terjesztendő emlékiratot.⁹⁷⁴ Polignacot kardinálissá nevezték ki, akit ebből az alkalomból üdvözölt s akivel közölte Metternich javaslatait, akinek viszont az volt a véleménye, hogy a változásokról csak Rákóczinak lehet dönteni. Június 7-én közli, hogy a Déduction megjelent új kiadásban és a római követ, Passionei juttatta el a nyomdászhoz.⁹⁷⁵

Rákóczi június 8-án megbízólevelet ad Brenner és Klement részére a béketárgyalásokon való részvételre.⁹⁷⁶ A közvetítést viszont a francia követekre bízza addig, amíg Brenner meg nem érkezik. Ez a megoldás Klementnek nem tetszik, és ezt a fejedelemnek el is mondja. Rákóczi viszont elítéli, hogy a követ Brenner feljegyzését ismertette és Metternich javaslataival kapcsolatban kijelenti, hogy: „csak önmaga ítélheti meg, mi a neki megfelelő”. Álláspontja az, hogy mint erdélyi fejedelem és mint Franciaország szövetségese vissza akarja szerezni Erdélyt s ez véleménye szerint a protestánsok védelmét is szolgálja (június 11.).⁹⁷⁷

Június 17-én elmondja a fejedelemnek, hogy a bristoli püspököt tájékoztatta Brenner feljegyzéséről, aki ezeket „szolidaknak” tartotta és úgy gondolja, hogy segített az angol követet meggyőzni arról, hogy a két ország protestánsainak ügyét Erdéllyel együtt kell tárgyalni.⁹⁷⁸ Klementet foglalkoztatja a magyar diéta sorsa és ehhez kapcsolja Metternich közlését, aki előadja, hogy III. Károly magyar ruhában jelent meg a diétán és ígérte, hogy megvizsgálja a magyar rendek sérelmeit, és orvosolni fogja azokat. Klement azt válaszolja neki, hogy ha az megtörténne, akkor is szükség volna Erdély önállóságára.

Klement június 22-én és nem másodikán, mint Fiedler írja,⁹⁷⁹ kifogásolja, hogy a fejedelem a megbízólevelet a francia követek közvetítésére bízta, és szeretne önállóan is fellépni. Értesíti Rákóczit, hogy a protestáns hatalmak a magyar és erdélyi protestánsok ügyében Sinzendorf császári követ útján a bécsi udvarhoz fordultak.

Két nap múlva, június 24-én közli, hogy találkozott az ott-tartózkodó francia követekkel, akik megkapták a fejedelem megbízólevelét és Polignac kijelentette, hogy Klement is eljárhat a béketárgyalásokon (ilyen értelemben írt levelet Rákóczinak).⁹⁸⁰ A béketárgyalások folytatódnak, de a felek a háborúra készülnek, és felmerülhet annak a lehetősége, hogy Rákóczi fegyveres úton kényszeríti ki követeléseinek teljesítését. Július 2-án azt írja, hogy Polignac szerint a magyarországi fegyveres felkelést nemcsak Franciaország, hanem Anglia is támogathatná.⁹⁸¹ A velencei követ viszont azt javasolja (július 5.), hogy Rákóczi elégedjék meg birtokai visszaszerzésével és saját biztonságának érvényesítésével.⁹⁸²

Közben az angol kormány utasítást ad a hadsereg főparancsnokának, Ormond grófnak, hogy tartsa távol magát a kiújuló háborútól és kössön fegyverszünetet Villars marsallal, a francia fővezérrel. Savoyai Jenő a hollandok és a német fejedelmek segítségével viszont megtámadja Les Quesnay-t és a franciák által elfoglalt erődítéseket. Villars francia marsall Denain ellen vonul és ott csatát nyer.⁹⁸³

Az eseményekről Klement tájékoztatja Rákóczit, de nyugtalankodik a francia támogatás elmaradása miatt és azt javasolja, hogy egyezzék ki Béccsel (Hága, június 22. és 26.).⁹⁸⁴ Találkozik ismét Metternichhel, aki szerint a protestáns hatalmak a Béccsel való közvetlen tárgyalást javasolják a vallás ügyében, bár ő ezt az eljárást ellenzi. Szeretné tudni, hogy a fejedelem milyen „équivalent”-ot javasol, mert erre még eddig nem kapott választ (augusztus 9.).⁹⁸⁵

A Strafforddal folytatott tanácskozáson az angol követ megkérdezi, hogy miért nem lépett fel Brenner kellő időben, és hogy a franciák miért nem kérték Anglia támogatását. Augusztus 12-én Polignac közli, hogy a fejedelem követeléseit nem lehet felvetni, mert a háború folytatódik.⁹⁸⁶ Ha a franciák győznek, akkor a dolgok más irányba fordulnak. A fejedelem ne bízzék a hollandokban, mert azok megcsalják. Angliát viszont érdemes lesz megnyerni. Javasolja, hogy Brenner forduljon ismét a francia udvarhoz, s úgy véli, hogy szükséges valakit elküldeni Angliába. Klement önmagát javasolja. A fejedelem egyetért ezzel, de kijelenti, hogy erre egyelőre nincsen pénze. Közben kifogásolja, hogy az egyik francia követ, Mesnager nem tüntette fel erdélyi fejedelmi címét, pedig a francia udvar azt elismerte.⁹⁸⁷

A követ ismét találkozik Strafforddal, aki újból azt javasolja, hogy a francia udvarnál kell eljárni és ott kell kérni, hogy támogassák az angol hozzájárulást.⁹⁸⁸ Az angol követ érdeklődik Körtvélyesi iránt, akiről Klement az ellentétek miatt semmit sem tud, legfeljebb annyit, hogy egyes protestáns hatalmak igyekeznek segíteni rajta.

Rákóczi, aki továbbra is a béketárgyalásokban reménykedik, kijelenti: „Je suis resolu d’attendre mon sort de la negotiation de la paix generale.” (Tehát elhatároztam, hogy sorsomat az általános béketárgyalásoktól teszem függővé.)⁹⁸⁹ Itt utal Géczi Zsigmond Lengyelországba menekülésére és az itthonmaradók, köztük a protestánsok üldözésére. Jelzi, hogy a szatmári béke után „egyetlen levelet sem írt Magyarországra”, tehát az elégedetlenségnek nem ő a forrása.

Klement a francia követek sugalmazására igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy Rechteren holland követet menesszék a béketárgyalásokról a Mesnagerral szembeni fellépése miatt,⁹⁹⁰ ami nem nagyon tetszik a fejedelemnek,⁹⁹¹ de a bécsi udvar magatartása miatt elfogadja ezt a közreműködést.

Október 21-én Rotterdamból megírja Rákóczinak, hogy a francia küldöttek javasolták Angliába menetelét.⁹⁹² Miután más követek véleményét is meghallgatta, elindult az angol fővárosba. Innen november 4-én jelenti a fejedelemnek, hogy találkozott Strafforddal, aki kérte, hogy vegye fel a kapcsolatot az ottani francia követtel, Gautier abbéval.⁹⁹³ Ez utóbbi azonban nem kapott a francia udvartól semmiféle utasítást, így nem tudott nyilatkozni. Strafford ezek után kéri, hogy adjon be egy emlékiratot a királynénak arra az esetre, ha a császáriakkal folytatott tárgyalások során az erdélyi kérdés szóba kerülhet. (Ezt meg is teszi.⁹⁹⁴) Klement jelzi, hogy Bolingbroke testvérének ígérjenek 500 écut annak fejében, hogy segíti az erdélyi kérdés megoldását.⁹⁹⁵

November 25-én a svéd követtől megtudja, hogy a fejedelem megindult Danckából Franciaország felé.⁹⁹⁶ Elhatározza, hogy maga is odamegy, hogy találkozzék Brennerrel.⁹⁹⁷

Együtt jelentkeznek Torcy államtitkárnál november 16-án, december 16 án és 1713. január 7-én, akinek egy emlékiratot nyújtanak be jelezve, hogy XIV. Lajos milyen Erdélyt érintő kérdésekben forduljon az angol királynéhoz.⁹⁹⁸ Közben meglátogatja Párizsban az angol küldöttet, Priort, akinek 10 000 écut ajánl fel, ha Anglia támogatja Erdély önállóságát.

Miután nincsenek pontos értesülései, nem tudja, hogy visszamenjen-e Londonban, Calais-ba vagy Dunkerque-be utazzék a fejedelem fogadására. Torcy szerint, ha Rákóczi Londonba megy, ott előadhatja kéréseit, és a francia követek azt támogatni fogják. Végül Dunkerque-en keresztül megy az angol fővárosba, ahol Gautier útján megtudja, hogy Bolingbroke üzenetet küldött a fejedelemnek, ne jöjjön Londonba, „a királyné nem kíván beavatkozni ügyeibe”. (La reine ne se meleria jamais de vos affaires.) E levélben levonja saját következtetését is: „Paix se conclura et on n’y parlera pas de V. A. S.” (A békét megkötik és attól tartok, hogy nem fognak szólni őfenségéről.)⁹⁹⁹ Rákóczi 1712. november 15-én szállt Danckán hajóra és Hull érintésével január 15-én érkezett Dieppe-be. Klementet Párizsba hívta, itt gyanúba keveredett és a rastatti békeszerződés után a fejedelem kérte letartóztatását. Klement Hollandiába szökött, ahol Hohendorf császári diplomata útján felajánlotta szolgálatait és iratait Savoyai Jenőnek. Útja ezután Bécsbe, Drezdába, Berlinbe vitte, időnként Hollandiába s a század „titkos diplomáciáját” követve különböző intrikákba keveredett. 1719-ben Berlinben letar­tóztatták, mert Savoyai Jenőt és Fleming szász minisztert azzal vádolta, hogy a porosz királyt le akarják váltani és az országot a császár befolyása alá kívánják vonni. Maga a király, Frigyes Vilmos hallgatta ki és a bizonyítékok alapján 1720. április 28-án kivégezték.

Klement János Mihály nyelvileg felkészült, a politikai ügyekben járatos, jó megjelenésű és ügyes diplomataként mutatkozott, aki feladatait pontosan ellátta. A fejedelemtől havi 300 écut kapott rendszertelenül, jórészt Jablonski közvetítésével. Mint láttuk, időnként betegeskedett, de a betegség után is beszámolt tevékenységéről. A jelentéseket 1711. október 30-ig latinul, majd franciául írta jó felkészültséggel. Részletesen idézte a megkérdezett diplomatákat, elmondta saját nézeteit a tárgyalások kapcsán és időnként, bizonyos fenntartásokkal, a fejedelemnek szóló magánvéleményét is. A tárgyalásokból végül is azt a következtetést vonta le, hogy Rákóczi javaslatait az érdekelt hatalmak nem veszik figyelembe és megkockáztatta, hogy ki kellene egyezni a bécsi udvarral.

Erdély ügye Utrechtben nem került szóba, a protestáns hatalmak legfeljebb a magyarországi és erdélyi protestánsok védelmében jelentkeztek, de a császárhoz fordultak, és nem a béketárgyalásokon. Később a francia delegáció Rastattban szóvá tette Rákóczi Erdélyre vonatkozó javaslatait, de Villars marsall Savoyai Jenő ellenvetésére elállt a követeléstől. Erdély önállóságának kérdése a későbbi nemzetközi tárgyalásokon már fel sem merült.