Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

A magyarói Bánffy-uradalomhoz tartozó telkek
és jobbágyok megoszlása

Sor-szám	A falu neve	Telkek száma	Jobbágyok lélekszáma	Megjegyzések
1.	Szászrégen mezőváros	160	800 v. 1000	hozzávetőleges
2.	Gléden	56	280
3.	Monor	53	265
4.	Déda	52	260	Bisztrával együtt
5.	Liget	52	260
6.	Magyaró	32	160	hozzávetőleges
7.	Beresztelke	23	105
8.	Mónosfalva	19	95
9.	Holtmaros	15	75
10.	Magyarrégen	12	60
11.	Taploca	8	40
12.	Füleháza	8	40

A táblázatban szereplő két utolsó faluról kitűnik, hogy mindkettő új település: ami pedig Magyarrégent és Holtmarost illeti, mindkettőt valósággal beszorították más, nagyobb települések közé: Magyarrégent Szászrégen – amelytől csak egy patak választotta el – és Felfalu közé. Holtmarost a kelet felől határoló hegy valósággal falként választotta el az Idecs pataka felé való terjeszkedésben. A megoldás csak az lehetett, hogy az Idecs patak a hegyek közé mélyen benyúló völgyébe és a lankás hegyoldalakon telepítenek falut, ami az 1300-as évek második felében be is következett.

A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcnak a szatmári békével (1711) történt befejezése rendezettebb viszonyokat tett lehetővé az egész XVIII. századon át. A továbbiakban eltekintünk a politikai események érintésétől, ehelyett a nemességnek a XVII. század második és a XVIII. század első felében végrehajtott jobbágytelepítési kérdésével foglalkozunk: e téren kizárólag román jobbágytelepítésről van szó. A telepítés jó része indokolt volt, pótolni kellett az elveszett munkaerőt. Másrészt a XVII. század közepétől tért hódító nemesi, ún. majorsági gazdálkodás a jövedelem érdekében csökkenti a jobbágyföldeket és csatolja az urasági földekhez. Ezenkívül erdőkből irtatott földekkel gyarapítja a birtokot, vagy telepítenek ritkán lakott helyekre, mint pl. a Toplicai-medencében, ahol fenyőerdők irtásával lehetett a telepet szélesíteni, lakóit gyarapítani. Evégből a Bánffyak már az 1660-as években¹³⁰⁷ Fogaras vidékéről telepítenek jobbágyokat Dédára, s onnét, amint a Béldi-levéltárból előkerült lista tanúsítja, Taplocára, azaz Toplicára. Ugyancsak egy másik kimutatás: 1665 körül „Dédáról ezrek mentek Taplocára, Bánffy Boldizsár rész jószágára.” Tehát 1661–1665 között 391 fogarasi román jobbágyot telepítettek a Bánffyak Toplicára. A XVIII. században ezekből alakultak ki saját körzetében Platonest, Kelemenpatak, Magyarós, Zenkány és Csubatány nevű települések. Továbbá a Maros völgyében Göde és Mesterháza kivételével, Nyákra Ilva, Ratosnya. (Ezekre alább térünk ki.) A XVII. századra vonatkozóan birtokviszonylatban nem maradt fenn olyan kimutatás, amelyet e terület vonatkozásában használni tudnánk. A XVIII. században az állam részére számos összeírás történt: ezek közül gazdasági-társadalmi szempontból igen értékes az 1723-as, 1750-es és 1784-es összeírás. A lakosság nemek szerinti és társadalmi megoszlása, valamint a települések összlétszáma tekintetében jól használható adatokat tartalmaz a II. József-féle, 1784–1787-es népszámlálás, amely számunkra is nagy segítséget jelent.

A Felső-Maros mente benépesüléséhez részben a mostoha természeti feltételek, a mezőgazdasági termelésre alig alkalmas terület, másrészt elszigeteltsége is közrejátszott. Országút hiányában a Maros völgyében, a hegyek gerincén folyt a közlekedés. A bátrak tavasszal tutajon vagy télen a befagyott jégen közlekedtek. A benépesítés felgyorsulása a „zöld arany” kitermelésével és a tutajozással kezdődött el. Gomba módra jelennek meg a 40 km hosszú part mentén a fűrészmalmok, s mellettük kialakulnak a Maros-parton vagy a hegyoldalakon szétszórt telepek.

Ami Toplicát illeti, bár a XVII. század 60-as éveiben Dédáról 331 fogarasi románt telepítenek oda, természetesen családostól, mégis 1787-ben a lakosság létszáma alig éri el az 500-at. Ennek valószínűleg számos oka lehetett: a) a Bánffy birtokosok innen telepíthettek távolabbi birtokaikra. Adatunk van rá, hogy 1720 körül innen Beresztelkére 10, Magyaróra pedig 17 családot telepítettek; b) egy része még a telepítés után egyszerűen továbbállt, ami máshol is megtörtént; c) a gyermekhalandóság igen magas számarányt ért el; d) az évtizedenként megismétlődő pestisnek is része lehetett benne.

A XVIII. század 70-es éveitől kezdve a gyergyói székelyek is igyekeznek Toplicán vagy talán Gödén, Mesterházán megtelepedni. 1803-ban „valami 20 esztendőnél nem igen régebb időtől fogva kezdenek a remeteiek és gyitróiak Toplica felé beljebb harapózni”. Továbbá, 1804-ben a székelyek 50 házhelyet foglaltak el.

A faipar, fakitermelés-, szállítás gyors fellendülését mutatja a lakosság rohamos fejlődése.

Toplica 1850-ben: 2343, 1880-ban: 4276, 1910-ben: 7378.

Göde és Mesterháza, Nyágra 1769–1773-ban a térképen Wacht Haus (Erdészházak) néven van jelölve.

1850-ben Gödemesterházán 972 az összlétszám, ebből 882 román, magyar 75, német vagy zsidó 15.

Palotailván: 146, ebből román 232, magyar 14.

Ratosnyán: 363, román 345, magyar 18.

Dédán: román 942, magyar 127, idegen 25.

Füleházán: 636, román 530, magyar 48, idegen 58.

1910-ben Toplicán: 7378, román 4134, magyar 2417, német 651, idegen 126.

Gödemesterházán: 2197, román 1297, magyar 736, német 73, idegen 29.

Palotailván: 1552, román 735, magyar 650, német 119, idegen 48.

Ratosnyán: 907, román 350, magyar 464, német 30, idegen 23.

Déda: 2491, román 1586, magyar 361, német 88, idegen 56.¹³⁰⁸ (Dédához tartozott még Bisztra és Füleháza.)

Akárcsak a román lakosság rohamos fejlődése tekintetében, ugyanez mondható el a magyar lakosságról Toplicán, Palotailván, Ratosnyán, Gödemesterházán, kevesebbet változott Dédán a román lakossághoz viszonyítva.

Az 1850-es adatok további alakulására jó összehasonlítható adatokat szolgáltat az 1930-as népszámlálást követő évek népességvizsgálatának kiadott összegezése.¹³⁰⁹ Ha az idézett munka táblázatait vizsgáljuk, a következőket tapasztaljuk: 1930-hoz viszonyítva jelentős változást találunk az ipari központokban, Szászrégenben, ahol a lakosok száma 12 384-ről 39 240-re emelkedett, vagyis 216,86%-kal nőtt. Az 1992-es adatok szerinti összlakosságból 12 471 magyar és mindössze 346 német nemzetiségű az 1930-as 2251-hez viszonyítva. Ugyanez vonatkozik Maroshévízre is, Gödemester­házára, Palotailvára és Ratosnyára. Ezek közül Maroshévíz érte el a legnagyobb lélekszámot: 8214-ről (1930-ban) 17 212-re (1992-ben) emelkedett összlakossága. Keveset változott a lakosság száma Marosfelfalun, Bátoson, Dédán, Alsóidecsen, Balán, Magyarón¹³¹⁰, Marosoroszfaluban, Vajda­szent­ivá­nyon. Jelentő­sen csökkent Beresztelkén, Faragón, Felsőrépán, Kozmatelkén. A legnagyobb népesség­csök­kenés színhelye Kozmatelke, ahol az 1930-as 1918 lélekszám 1992-re 759-re apadt. Ezen „apadások” oka az 1980-as évekig a városokra való eltávozás, de főképp a nagy méreteket öltött „egykézés”. Egészen más a helyzet a németek és a más nemzetiségűek (túlnyomórészt zsidók) esetében. A szászok esetében a mostoha történelmi körülmények folytán katasztrofális helyzet állt elő. Míg 1930-ban közel 8000 lélekre tehető a hét szász településen (Szászrégen, Bátos, Dedrád, Ludvég, Vajola, Alsó- és Felsőidecs) élő németek száma,1992-ben még a 600-at sem éri el.

Sajnálatos módon kell megállapítanunk, hogy 700 évvel ezelőtti letelepedésük után a Maros menti szászok eltűnőfélben vannak.

Ugyanez a sors érte a deportálások és a tömeges kivándorlások következtében a Felső-Maros menti zsidóságot is, akiknek létszáma napjainkban még a százat is alig közelíti meg.

Jelentősen növekedett azonban a cigányok száma, akik a lakosság 8,6%-át teszik ki Bátoson, 5,31%-át Dédán, 26,41%-át Faragón, 10,8%-át Alsóidecsen, 10,87%-át Magyarón, 9,05%-át Marosfelfalun és 5,19%-át Marosvécsen. Faragó nagyszámú cigány lakossága annak a ténynek a következménye, hogy a községhez tartozó Tancs lakosságának 60%-a cigány.

Ami a jövőt illeti, minden attól függ, hogy az ipari létesítmények mennyiben állják meg a helyüket. Megindult egy ellentétes folyamat is: városról falura telepednek vissza, és igyekeznek valamilyen vállalkozásba fogni, pl. Beresztelkén és Mónosfaluban svájci tőke felhasználásával modern tejfeldolgozó üzem létesült, más falvakban pedig földművesszövetkezetek vagy fafeldolgozó műhelyek létesültek. De ez csak a szerény kezdet, a jövőt illetően tennivaló van még bőven...