Holl Béla Laus librorum

Holl Béla

Laus librorum

Válogatott tanulmányok

METEM Könyvek

Sorozatszerkesztők
Somorjai Ádám OSB és Zombori István

Budapest, 2000

Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség

Készült a

METEM és a
Szegedi Tudományegyetem, JGYTF
Művelődéstörténeti Intézete
együttműködésével

Válogatta és szerkesztette

Monok István, Zvara Edina

Bevezette

Vizkelety András

Bibliográfia

Koltai András

Kiadja a
MAGYAR EGYHÁZTÖRTÉNETI ENCIKLOPÉDIA MUNKAKÖZÖSSÉG

(METEM)
Budapest

Megjelent

Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány
támogatásával

ISSN 1217-2669

TARTALOM

Holl Béla emlékezete

Spiritualitas Dominorum Ultramontanorum.

A domonkosok magyarországi sequentia-költészetéről

Hymnvs Sz. Keresztről

Szent István tiszteletének hagyománya egyházi énekeinkben

A Szt. Imre tiszteletére szerzett Alleluia-vers szöveghagyománya

A magyar nyelvű zsoltárének katolikus hagyománya

Jodocus Clichtoveus Elucidatoriuma
és a magyarországi himnuszköltészet európai recepciója

A középkori magyar Jeruzsálem-járás
és Pécsváradi Gábor utazásának néhány tanulsága

A historia litteraria magyarországi története

A piarista történelemtanítás a XVIII-XIX. század fordulóján

Szerző, nyomdász, olvasó a XVII. század első felében

A podolini piaristák első könyvvásárlásai
(1646-1658)

A teológiai gondolkodásmód alakulása a kora felvilágosodás-kori
magyar katolikus papság könyvkultúrája tükrében

A Váci Egyházmegye alsópapságának könyvei
a XVIII-XIX. században

Holl Béla szakirodalmi munkássága
Bibliográfia

Holl Béla emlékezete

Mert mindnyájan, akik ismertük, láttuk, beszélgettünk és dolgoztunk vele, emlékezni fogunk rá: sietős, de kimért járására, udvarias, halk, szinte kicsit félénk fellépésére, de a tudomány területén mindig következetes, sőt önérzetesen képviselt igazságszeretetére, ami a logosz szolgálatának elkötelezett ember öntudatából fakadt. De Holl Béla nemcsak a verum, hanem a pulchrum elkötelezettje is volt. Tisztelte és szerette a szépet a képzőművészetben, a tipográfiában és különösen a zenében. E sorok írója 1950-ben úgy ismerte meg Holl Bélát, mint akitől mindig meg lehetett tudni, hogy hol, milyen figyelemreméltó hangverseny ígérkezik.

A csendes kis budai utcában született fiú a pesti piaristáknál tanulta a tantárgyakon kívül az igaz és a szép szeretetét, szolgálatát. Olyan kiváló tanárai voltak mint Balanyi György, aki 1944-48 között a kolozsvári egyetem professzora volt, és a későbbi karnagy Faludi Béla. Bizonyára a piarista nevelésnek köszönhette természetszeretetét is. Szívesen tett túrákat szárazon és vízen, még az 1980-as években is vízre szállt a Ferenczy vitorlás-dinasztia valamelyik hajójával.

Érettségi után maga is belépett a Rendbe. Vácot, későbbi tevékenységének egyik helyét ekkor ismerte meg jobban. Itt is volt rendi noviciátus. Filozófiai és teológiai tanulmányait a piarista teológiai főiskolán, a Kalazantinumban végezte Pesten, majd 1944-48-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-latin szakot végzett, de művészettörténetet is hallgatott. Az egyetemen Gerevich László és Alszeghy Zsolt volt rá a legnagyobb hatással, doktori disszertációját is Alszeghyhez írta. Az egyetem elvégzése után segédlelkészként működött a Szent Család plébánián és szakiskolákban hittant tanított. A szerzetesrendek feloszlatása után (1950) a piaristák tíz házuk közül kettőben, Pesten és Kecskeméten, az állam által korlátozott létszámban és működési körrel ugyan folytathatták a tanítást, de a rendtagok nagyobb része kénytelen volt egyházmegyei szolgálatba lépni, ahonnan azután állami nyomásra néhány éven belül nagyrészt ismét eltávolították őket, vagy azonnal világi foglalkozást kerestek.

Holl Bélát a váci egyházmegye vette át, tanított a püspöki szemináriumban, káplán volt több plébánián, majd 1957-ben történt az a fordulat életében, ami meghatározta további tudományos pályáját: a váci Egyházmegyei Könyvtár custosa lett. Az itt folytatott könyv- és nyomdatörténeti kutatásait összegezte A kétszáz éves váci könyv című kötetében (1973). Ekkor került kapcsolatba volt osztálytársával Borsa Gedeonnal és Mezey Lászlóval, akikkel együtt dolgozta ki Szabó Károly Régi Magyar Könyvtára (1879-1898) új kiadásának teljesen új alapokra helyezett koncepcióját, amely gyakorlatilag a hazai nyomtatott írásbeliségen alapuló tudománytörténeti repertórium lett. Holl Béla a megjelent két kötetnek és az előreláthatóan 1999-ben megjelenő harmadik kötetnek is munkatársa volt. A Magyar Tudományos Akadémia ezt az általa támogatott vállalkozást 1961-től kezdve az Országos Széchényi Könyvtárhoz telepítette. Holl Bélának e munka melléktermékeként született számos tanulmányáról e kötethez csatolt bibliográfiából nyerhet áttekintést az olvasó. Az RMNY-munkálatokból merítette Ferenczffy Lőrinc nyomdász-kiadó tevékenységéről írt monográ­fiájához (1980) is az indíttatást, amint erről a könyv előszavában maga is megemlékezik. E kötettel nyerte el 1981-ben az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot. 1977-től kezdve újból tanítani kezdett, több budapesti és szegedi tanszék felkérésére tartott előadásokat és szemináriumokat az ELTÉ-n, a JATÉ-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Bekapcsolódott az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz és Barokk Kutató­csoportjának munkájába is, több nagysikerű felolvasást tartott a Kutatócsoport rendezvényein. Az 1980-as évektől kezdve fő munkaterületének egyre inkább a magyarországi himnuszok új kritikai kiadását tekintette. Hazai és más európai könyvtárakban végzett kutatásait is elsősorban ez a cél vezérelte. Eredményeiről magyar és külföldi tudományos fórumokon számolt be. Jugoszláviai kutatóútján fedezte fel egy sibeniki kódexben az Ómagyar Mária-siralom után másodikként keletkezett magyar verset. Ezt közreadó tanulmányát élete főművének tartotta.

Holl Béla tudományos képzése és pályája a háború utáni években indult. Ez mindenkinek nehéz időt jelentett, különösen azoknak, akik lelkükben, sőt szervezetileg is a keresztény kultúra elkötelezettjei voltak. A gondviselés különös kegyelme volt, hogy Holl Béla alig egy évtized után képzésének és hajlamainak megfelelő tevékenységet talált, és hogy élete végén újra visszakerülhetett abba a szerzetesi közösségbe, amit mintegy 40 évvel előbb el kellett hagynia. A piaristák budapesti rendházában halt meg 1997. március 12-én.

R. I. P.

Vizkelety András