Baleset volt. Azt hitte, megcsalom. Sértődött volt, dühös, és
az útjába álltam.
A tenyerembe temetem az arcomat, és zokogok, mert tudván,
hogy min kellett átmennie gyerekkorában, jobban sajnálom azt
az embert odakint a nappaliban, mint saját magamat. És ettől
bizony nem önzetlennek és erősnek érzem magam, hanem
szánalmasnak és gyengének. Gyűlölnöm kellene. Úgy volt, hogy
olyan erős nő válik belőlem, amilyen anyám sosem tudott lenni.
De ha én anyám viselkedését másolom, az azt is jelenti, hogy
Ryle meg apám viselkedését másolja. Ez viszont nem igaz. Be
kell fejeznem ezt a hasonlítgatást. Mind a ketten önálló
egyéniségek vagyunk egy teljesen más helyzetben. Apám
semmiféle magyarázattal nem tudott szolgálni a frusztrációra, és
soha nem bánta meg azonnal, ami tett. Ahogy anyámmal bánt,
az sokkal rosszabb volt annál, mint ami közöttünk történt Ryle-
lal.
Ryle úgy nyílt meg nekem, ahogy korábban valószínűleg
senkinek. Dolgozik rajta, hogy jobb ember legyen belőle a
kedvemért.
Igen, tegnap este elcseszte. De itt van, próbálja megértetni
velem a múltját, és hogy miért reagált úgy, ahogy. Az emberek
nem tökéletesek, és nem engedhetem, hogy az egyetlen
házasság, amit közelről láthattam, ránehezedjen a súlyával az én
saját házasságomra.
Megtörlöm a szememet, és felállok. Amikor a tükörbe nézek,
nem anyámat látom, hanem saját magamat. Egy lányt látok, aki
szereti a férjét, és mindennél jobban szeretne segíteni neki.
Tudom, hogy Ryle-lal elég erősek vagyunk, és túl tudjuk tenni
magunkat ezen. A szerelmünk át fog segíteni bennünket a
nehézségeken.
Kilépek a fürdőszobából, és visszamegyek a nappaliba. Ryle
feláll, szembefordul velem, a tekintetéből árad a félelem. Retteg,
hogy nem fogok neki megbocsátani, és igazság szerint magam
sem vagyok benne biztos, hogy képes leszek-e rá. De egy tettet
nem kell megbocsátani ahhoz, hogy tanuljunk belőle.
Odamegyek hozzá, és megfogom mindkét kezét. Amit ezután
hall tőlem, az a kendőzetlen igazság.
– Emlékszel, mit mondtál nekem aznap este a tetőn? Azt,
hogy nincsenek rossz emberek, csak emberek vannak, akik néha
rossz dolgokat tesznek.
Bólint, és megszorítja az ujjaimat.
– Nem vagy rossz ember, Ryle. Pontosan tudom. Ezután is
meg tudsz védeni. Ha dühös vagy, egyszerűen menj el tőlem, és
én is elmegyek, aztán később, ha lehiggadtál, mindent
megbeszélünk, oké? Nem vagy szörnyeteg, Ryle. Te is csak
ember vagy. És senki nem bírja el egyedül a saját fájdalmát.
Néha meg kell osztanunk másokkal, akik szeretnek bennünket,
hogy ne roppanjunk össze a súlya alatt. De nem segíthetek, csak
ha tudom, hogy szükséged van rá. Kérj segítséget! Túltesszük
magunkat ezen. Tudom, hogy sikerülni fog.
Mintha egyszerre fújná ki minden tegnap este óta bent tartott
lélegzetét. Átkarol, és a hajamba temeti az arcát.
– Segíts nekem, Lily – suttogja. – Szükségem van a
segítségedre.
Szorosan ölel, és a szívem legmélyén tudom, hogy helyesen
cselekszem. Annyival több jó van benne, mint rossz, és bármit
megteszek, hogy addig győzködjem, amíg ezt ő is belátja.
Huszonegyedik fejezet
– INDULOK. Csináljak még meg valamit?
Felnézek a papírmunkából, és megrázom a fejemet.
– Nem, köszönöm, Serena. Viszlát holnap.
Bólint, és kisiet, nyitva hagyja maga után az irodám ajtaját.
Allysa két héttel ezelőtt jött be utoljára dolgozni. Most már
bármelyik nap szülhet. Rajta kívül még két főállású
alkalmazottam van, Serena és Lucy.
Igen. Az a Lucy.
Két hónapja ment férjhez, és két héttel ezelőtt jött be állást
keresni. Igazából elég jól sült el a dolog. Ő lefoglalja magát, és ha
egyszerre vagyunk itt, miden további nélkül magamra zárom az
irodám ajtaját, úgyhogy nem kell hallgatnom, ahogy énekel.
Majdnem egy hónap telt el a lépcsőházban történt incidens
óta. Hiába mesélte el Ryle, mi történt vele gyerekkorában, így is
nehezen bocsátottam meg neki.
Tudom, hogy Ryle könnyen kijön a sodrából. Láttam az első
este, amikor találkoztunk, még mielőtt egy szót is szóltunk volna
egymáshoz. Láttam azon a szörnyű estén a konyhában. Láttam,
amikor megtalálta a telefonszámot a mobilom tokjában.
De a különbséget is látom Ryle meg az apám között.
Ryle együtt érez velem. Megtesz olyan dolgokat, amiket apám
soha nem tett volna meg. Jótékonysági szervezeteket támogat,
törődik másokkal, és fontosabb vagyok neki minden másnál.
Soha eszébe nem jutna, hogy ő a garázsban parkoljon, ha nekem
csak a kocsifelhajtó jut.
Ezekre a dolgokra szüntelen emlékeztetnem kell magamat.
Néha apám bennem élő lánya nagyon merev tud lenni. Arról
győzköd, hogy nem lett volna szabad megbocsátanom. Azt
mondja, már elsőre el kellett volna hagynom Ryle-t. És néha
hiszek is ennek a hangnak. A másik felem viszont, az, amelyik
ismeri Ryle-t, tudja, hogy a házasságok nem tökéletesek. Néha
történik egy s más, amit mindkét fél megbán. És nem tudom,
hogy érezném magam a bőrömben, ha az első incidens után
szakítottam volna. Ryle-nak nem kellett volna ellöknie, de én is
tettem olyat, amire nem vagyok büszke. És ha elhagyom, azzal
megszegtem volna az eskümet, nem igaz?
Do'stlaringiz bilan baham: |