Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára Megjelent a Gróf Mikó Imre Alapítvány, a História Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia

Zepeczaner Jenő

Székelyderzs templomkastélyának rendtartásai

Az erdélyi szász templomkastélyokban általános szokás volt a fontosabb mezőgazdasági termények és a faluközösség értékeinek őrzése a biztonságos falakon belül. Az erdélyi vármegyék területén is felhasználták a viszonylag nagyobb biztonságot adó megerősített templomok védelmét. „Az enyedi kastélyban a nemességnek, kiknek az előtt is kamarájok volt, ha elvétetett, restituáltassék, a kiknek nem volt is, adassanak helyek”, ezeknek kije­lölésével és intézésével a gyulafehérvári fő- és vicetiszteket, a káptalant bízzák meg, „a hely­nek quantitásához képest, a városiakat is meg nem fogyatkoztatván”, de a teher viseléséhez is járuljanak hozzá a „nemes rendek”, a „kastélyhoz való rend szerént”.¹⁹⁰² Ez a gyakorlat a Székelyföldön is ismert volt. Az erődített templomok mellett tárolási célokkal épültek a „conservatoriumok”, amelyek több esetben még a XX. században is használatban voltak. Ilyeneket említenek a források Székelyderzs, Homoródszentmárton, Agyagfalva, Nagyajta, Bölön, Illyefalva esetében. Hasonló célja lehetett a hét környező falu – Bágy, Ége, Székelydálya, Lókod, Patakfalva és Recsenyéd – által felépített bágyi várnak is¹⁹⁰³, de sokkal nagyobb lehetett a hasonló célra használt kerített templomok száma. Adataink igazolják, hogy a templomkastélyok és erődített helyek mellett a Székelyföldön jól védhető természetes menedékhelyeket is felhasználtak védelmi célokra. Ilyen volt a vargyasiak számára a Var­gyas-patak szorosában lévő barlangrendszer. „Háborúság idején az vargyasiak Csudáló kőbe futottak, de én az Mihály vajda kijövése előtt nem tudok futást, az után tudom, hogy oda futottak”, vallja egy tanú 1613-ban. Itt, a barlang fölött egy kis erődítményt is emeltek maguk és javaik védelmére. Egy évszázaddal később, a holdvilági vesztett csata (1704. január 28.) után „az udvarhelyszéki birtokosság értékesebb felkelhetőit a homoródalmási barlangba hor­datá, s galambfalvi Sándor Pál, kénosi Sándor Pál és décsfalvi Sándor Ferenc vezérlete alatt (1704. febr. 8.) elhatározták, hogy a barlang száját tíz személyből álló őrség őrizze éjjel-nappal”.¹⁹⁰⁴

Annak ellenére, hogy Imreh István közölt könyvei, tanulmányai révén közismert több évtizedes kutatómunkája nyomán feltárult a székely falutörvények világa, történetírásunk számára viszonylag ismeretlen a kastélytemplomok értékőrző szerepe.¹⁹⁰⁵ Ismeretlenek az erre vonatkozó rendtartások, falutörvények. Székelyderzs templomkastélyát a közösség a XVII. század kezdete óta bizonyíthatóan négy évszázadon keresztül használta értékeinek őrzésére. A helyi unitárius egyház levéltárában fennmaradtak az erre vonatkozó XIX. századi rendtartások, a presbitériumi és gondnoki protokollu­mokban kutatva a templomkastély hasz­nálatának mindennapi gyakorlatát is megismerhetjük.

Székelyderzs falu a Marosba ömlő Nagy-Küküllő és az Oltba torkolló Nagy-Homoród közti dombvidéken helyezkedik el a Derzs-patak völgyében. A fő közlekedési utaktól elzárt falut Kányád, Bögöz, Agyagfalva, Erked és Bene irányából közelíthetjük meg. Ezek az „utak” összeköttetést biztosítanak északi irányba a volt szék-, illetve megyeszékhely Székelyudvarhely, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely megyei (volt ország)út és vasút, a Seges­vár–Brassó országút és vasút, valamint a Nagy-Homoród völgye felé. Ennek ellenére a falura az elzártság, a nehezen megközelíthetőség jellemző. Útjai esős időben felázó és szinte járhatatlan földutak, az egyetlen, Kányád felé vezető kövezett út is nagyon elhanyagolt állapotban van, nehezen járható. Ma is jellemzi az útviszonyokat Jánosfalvi Sándor István múlt század közepéről származó leírása: „Béverekedvén hegyen-völgyön – hirtelen lejtős és meredek árkokon, oldalakon és iszapos sáncokon, hol egy helyen fel is dőltünk, más helyen tartószíjunk szakadt el, a bémenő utcájában is a fattyú források miatt tengelyig süllyesztő, sáros faluba ...”¹⁹⁰⁶

A falut első ízben a pápai tizedjegyzék említi az 1334. évi rovatában „Ers” néven, mikor Tamás papja két régi báni dénárt fizetett.¹⁹⁰⁷ Orbán Balázs említi Miklós Magister derzsi esperest, akinek 1274-ben egy birtokot adományoznak.¹⁹⁰⁸ Derzsi Antal plébános, jegyző és esküdt levéltárnok 1525-ben egy záloglevelet állít ki Bögözben, mikor vargyasi Dáné Péter zálogba adja részbirtokát a homoródszentpáli halastóból Kornis Miklósnak 10 forintért.¹⁹⁰⁹ Ezután a XVI. századtól egyre gyakrabban tűnnek fel birtokügyekben kiállított oklevelekben, peres iratokban vagy lustrákban székelyderzsi lakosok.

A faluban birtokos családok közül kétségkívül a főnemes Petki család volt a legjelentősebb, amely neve alapján a Felső-Fehér megyei (1876-tól Udvarhely megyébe kebelezve) Petek faluból származott. A „derzsi” előnevet az 1582 körül élt Mihály használta első ízben.¹⁹¹⁰

A kisközség hírnevét műemlék kastélytemplomának köszönheti, amely gyakran szerepel a szakirodalomban. Építésének korában „veszedelem idején menedéket nyújthattak a temp­lomerődök, -kastélyok, a fallal, néhol bástyákkal megerősített helyek. Építésüket a XVII. század elejének eseményei sürgették, általában pedig a Székelyföld völgyeinek és meden­céinek védelmére emelték őket főleg a délről, a szász városok, a Barcaság felől előnyomuló török–tatár támadások ellen oltalmat nyújtó erősségül.”¹⁹¹¹ Ebbe a védelmi rendszerbe tartozott a Szászfölddel szomszédos székelyderzsi templomkastély is. Már Jánosfalvi Sándor Istvánnak is feltűnik „régi várkastélyos pompás ritka temploma”.¹⁹¹² Orbán Balázs nagyobb teret szentel a leírásának, amely „egyike a csinosabb és a közönséges községi templomoknál nagyobb gót ízlésű templomoknak ...”¹⁹¹³ Igazi értékét akkor kapta meg az unitáriusok derzsi temploma, mikor egy belső javítás során előkerült az 1419-ben festett, a Szent László-legendát ábrázoló freskója,¹⁹¹⁴ amit Huszka József tárt fel és ismertetett első ízben, aki 1887-ben, a felfedezés évében, rajzokat és fényképeket is készített róla.¹⁹¹⁵ Ezután még inkább a figyelem központjába került, gazdag szakirodalom foglalkozik a műemlék templommal és freskójával.¹⁹¹⁶

Már Udvarhelyszék XIX. századi történetírói is felfigyeltek arra, hogy a falu lakossága a templomkastély falain belül őrzi élelmiszerkészleteit és értékeit. Ez a szokás általános volt a közeli szász falvakban, de rendhagyó a korabeli Udvarhelyszéken. „Ma a várnak belülről félfedélre épített színje alatt a lakosoknak magyar szokás szerint rendetlenül mindenféle portékákkal ú. m. gabonával, szalonnával, öltöző ruhákkal, ágyneműkkel s egyéb félretevő javaikkal megrakott szuszékai és ládái tartatnak, melyek közt az olyant, ki tolvajságot követ el, ősidőktől fogva a templom mellett lévő pellengérbe teszik, a kárt megtéríttetik s a várban tartási jogától tulajdon személyére örökre megfosszák. De, hogy mentől ritkábban történhessen, a várőrző isteni tiszteletek alatt mindig kerüli a templomot” – írja a múlt század közepén Jánosfalvi Sándor István.¹⁹¹⁷ „E templomot egy szabálytalan négyszögidomú, öt erős bástyával ellátott várkastély környezte, mely most is épen fennáll, sőt régi védelmi hivatását még ma is folytatja, amennyiben a lakosok gabonáját és féltőbb holmiját védi tűz és tolvajok ellen, minden lakosnak ott kimért helye lévén, hová a szászok szokása szerint záros szuszékokban [nagy fedeles ládák, melyekben leginkább gabonát tartanak] beteszik féltőbb holmijukat. Az egész egy felelős kastélyőr felvigyázata alatt áll.”¹⁹¹⁸

Mikor az idézett leírások készültek, a templomkastély értékőrző szerepe már több évszázados múltra tekinthetett vissza. A XVI–XVII. század fordulójának véres háborúi, a zsákmányoló hadak állandó jelenléte és Derzs, valamint templomának 1605-ben bekövetkezett pusztulása meggyőzték a falu lakosságát, hogy a szomszédos szászok mintájára templomukat sarok­tornyos várfallal vegyék körül. Ehhez hozzájárult a Petki család támogatása is, amely számára szintén hasznos volt a falakkal kerített menhely birtokközpontjuk közelében, a várakban szegény Udvarhelyszéken. Egy 1635-ben keletkezett adománylevél bizonyítja, hogy az utca felőli DK-i tornyot Petki Borbála használta, mivel azt egykor anyja – gróf Kornis Kata, Petki János felesége – építtette.¹⁹¹⁹ Ebben az időszakban épülhetett a templom védelmi emelete is. A közel szabályos négyzet alakú védőfalba került be a korábban épült háromemeletes, erkélyes sisakkal fedett kaputorony. Legkésőbbi a Ny i fal síkjában 1834-ben épített torony. Ez az építkezés jelzi, hogy még ekkor is nagy jelentősége volt a kastély értékmegőrző szerepének, szükség volt a raktározó felület kibővítésére.

A kastély építésével egykorú értékőrző feladatáról azonban első adataink csak a XVIII. század első éveiből származnak. Cserei Mihály történetíró említi, hogy a Sándor János vezetésével portyázó, zsákmányoló csíki kurucok 1703-ban „Apor Istvánnak Csíkban minden jószágát, javait elprédálák. Csíkból kijövén Udvarhelyszékre, ott is, valahol várakba szorult nemes­ségnek javait találták, mind elprédálták, a derzsi, muzsnai,¹⁹²⁰ kacai, szászkézdi és más helyeken való kastélyokban berakott urak, főnemes emberek ládáit felhasogatták, számtalan gyöngyöt, követ, ezüst, arany marhát, köntösöket, házi eszközöket találának, mind elvivék, ménest, ökröt, bialt, juhot egynéhány százat elhajtának, a falukot is kit száz, kit két-háromszáz forintokig megsarcoltatván, rettenetes ragadmánnyal Csíkba visszamenének”. A későbbi hadi események is érintették a szék határán fekvő falut, 1708-ban a császári hadseregben szolgáló „rácok” fosztották ki, nem kímélve a kastélytemplomban őrzött értékeket sem.¹⁹²¹

Kelemen Lajos idéz egy 1749-ben készült jegyzőkönyvet, amely bizonyítja, hogy itt őrizték a közösség javait.¹⁹²² Ugyancsak ő közöl első ízben egy 1789-ben keletkezett vizitációs jegyzőkönyvet:

„Vagyon egy fundus a falu Alszeg nevezetű helyének felső feliben, in vicinitatibus északról és napkeletről az papság jószága, délről és napnyugotról a közönséges falu úttya, mely fundust körülvészen egy négyszegre épített, némely résziben cseréppel, több részében pedig sendellyel fedett ép, magos kastélly, melyet négy szegeletin három-három szakaszokra, vagyis contignatiókra osztott és szakasztott cseréppel fedett négy erős bástyák erősítenek, lévén napkeletről a kastély kőfala folyásában egy a több bástyáknál magosabb, tseréppel fedett kőtorony, melyen a kastéllyban bényíló ajtó vastag cserefa deszkájának eleje nyolc vaspántokkal erősíttetett meg, lévén sorkai vaspántokon forgók, belölről vasretesszel és keresztül az ajtón belöl a kőfalban járó vastag fával bézárhatók. A torony alja boltozatos; az ezen toronyban sendelyfedél alatt lévő feljárást engedő grádics mintegy másfél ölnyileg küljel a torony oldalán vagyon. Vagyon észak felöl is ezen kastélyon más erős cserefa ajtó, melyet is keresztül hét vaspántok erősítvén, vassarkok tartanak, vasretesze lakattal zároltatik. Ezen ajtón belöl jobb kézre vagyon a kastélly gondviselőjének kőházacskája, melynek ajtaja vassorkú és fakilincsű, fában foglalt egy üvegablak által világosíttatik; tüzelő kemencéje paraszt kályhából való; kereken belöl fastömpökről, vagyis lábakról a kastély tetejére szarvazott sendelyes árnyék alján a dersi communitásban lakó emberek magok szabott rendek szerént tartják gabonás szuszékjokat, az ezeken felyül lévő gerendákon pedig ládájokat és egyéb féltőbb házi portékájokat. Észak felől való ajtón belöl mingyárt a kastély gondviselője házacskája mellett sendellyfedél alatt csereboronából épült két gabonások is vagynak, melyek közül az egyik T. Demeter János őkegyelméé, mellette a más tekintetes Sebessi uraké. Mind a két gabonások magok által építtettek, s bírják az ecclésia engedelméből. A négy bástyákat is használja a dersi communitás, az maga költségeinek azok szakaszaiban való tételével. [...] Vagyon ezen kastélyban a dél felől való szegeletbástyán belöl egy bő és jó vizű, kőből rakott mély kút is. [...] A templomnak és kastélynak bátorságba lehető helyheztetését elkerül­hetetlenül szükségesnek találta a visitatio, hogy a fából épült conservatoriumok helyett kőből vagy téglából valók állíttassanak, cserépfedéllel és azok is nem a templomhoz közel, mint vagynak a sub nro 3-tio megnevezettek, hanem inkább a kastély falai mellé, azért ezt is meghatározza.”¹⁹²³

A XVIII. században a templomkastély védelmi szerepét végleg elveszítette. Erdély földjét közel másfél évszázadig nem járták idegen hadak és az építés idejében sem korszerű védelmi rendszer ekkorra már teljesen elavult. Így elsődlegessé vált a terményt, értékeket lopás, tűzvész ellen védő funkció. Lebonthatták a védőfolyosókat, és a védőfalak mellett felé­pülhetett az „árnyékalja”, ahol elhelyezhetők voltak a gabonás szuszékok, hombárok, a geren­dázaton a festett ládák, a nyáron is hűvös tornyokban pedig a hadiszerek helyét elfoglalták a nagy darab szalonnák és sonkák, a „disznó köcség”. A székelyderzsi kastélyban a fölöslegessé vált védőfolyosót 1788-ban bontották le, helyére egy befele nyitott szín épült.¹⁹²⁴ Ekkorra már a falakon belül egy kis lakóház is elkészült a kastélyőr számára, aki egyben harangozó is volt. A kastélyfal és a templom közti terület lényegében ekkor nyerte el mai formáját.

A kastélytemplom használatának rendezésére építésével egy időben keletkezhettek az első szabályok, amelyek, ha írásban rögzítve is voltak, mindmáig ismeretlenek. Szabályok írásba foglalására a püspöki vizitációk adtak alkalmat, mikor megvizsgálták és szabályozták a kastély használatát is, sőt a jegyzőkönyvek alapján nyomon követhetjük a szabályzatok végső formájának kialakulását is. A Gondnoki számadások jegyzőkönyvébe 1820-ban jegyezték be a vizitáció alkalmával hozott határozatot: ¹⁹²⁵

„Feladatik, hogy némely unitárius béradó gazdáknak nincsen helyek a kastélyban, ellenben más vallásúaknak felesen vagyon, sőt idegeneknek, ezen tekintetből, mely igazságtalannak és jövendőre károsnak tettszetik lenni az vallásra és [...] nézvést, szorosan meghatároztatott és megmásíthatatlanul az teljes vizitáció által nem is contradicalván az határozás ellen az egész [...] alatt senki, hogy:

1. Ha az más vallásúaknak helyek vagyon és azon költségek, pénzük fekszik, azt ítélje meg a presbitérium igazságosan, hogy mennyire megyen azon summával, vévén az ecclésia cassájából, kínáltassa meg a curátor és ha harmad nap alatt el nem veszi és portékáit el nem hordja, rakattassék ki onnan töstént a bíró és egy [...] előtt, így cselekedvén minden Extraneusokkal, és így

2. Az ecclésia maga adja által a becsült summa ára letétele mellett egy unitáriusnak a meghozott helyet.

3. Ha valaki unitárius elszegényedvén, el akarná adni helyét az írt kastélyban, azt ne adhassa senkinek, hanem curátornak jelentse és az váltsa vissza az megállapított becsű summán, ez minden helyre nézve csak egy legyen és az eklézsia azon áron adja által más unitáriusnak.

4. Ezen pontokon kívül ha még az eklézsia állandóságára, jussuk tisztaságára jónak találtatik, meghatározás végett vizitációk alkalmatosságával maga útján lehessen megállapítani.

5. Más falusiaknak helyük ne lehessen ott, teljességgel [megtiltatik].

6. Ha idegen falusinak valaki titkon portékáit magáéval együtt behozza a kastélyba, fizessen 3 mftot, ha kár lenne benne, senki megfizetni ne tartozzék. A curátor hírivel lehet, adván conventios pénzbe egy szalonnáért 2 garast, mely az őrzőé és a curátoré.

7. Soha, örökké más vallású, más valláson lévő feleségű kastély őrző ne lehessen és ha hir­telen nem kapna unitárius embert az eklézsia, őrizzék rendre, míg találkozik más vagy más jobb módon igazítsák az őrizetet.

8. Minden ember, ha hoz bé, vagy viszen ki a kastélyból, vagy az őrző előtt, vagy két ember előtt cselekedjék.”

A XIX. században egyre újabb szabályokat jegyeznek fel, amelyek a használat során keletkeznek. Az 1827. évi vizitáció alkalmával a „szükséges jegyzések és határozatok” során foglalják írásba, hogy:

„Az 1789-beli volt g[enerális] visitatió által szomszédoltatott s le írt kastélyon és templomban a következő változások és jobbítások mentek véghez, ú. m. a szuszékok tartására használt árnyékok az akkoriban találtatott fa stömpök helyett új kő lábakkal erősíttettek meg s cseréppel fedettek be. A kastély őrző gondviselőjének kőházát s [...] a kemence és ablak el pusztulva találtatott.

A kastélyban tartani szokott gabonás szuszékok oly renddel való helyeztetése, hogy középen mindenütt a járhatásra sikátor hagyassék és az ezt meggátló hámbárok illendő szuszékokkal cseréltessenek fel, valamint ezennel helyreállíttatott, úgy canonica büntetés terhe alatt az ezt megháborítók és felbontók ellen keményen meghagyatik.”¹⁹²⁶

Majd még ugyanabban az évben jegyzik be:

„A mint régi szokás szerént a kastélybeli szuszék helyek ki jegyeztetnek, senki ne bátorkoggyék az ő helyének szorosságánál nagyobb szuszékot tenni be az ő szomszédja megszorítására, vagy a köz bejáró hely elfoglalására, amit ha tenne valaki, első ízben fél mforintig, ha evvel nem gondolna, másodszor egy mforintig büntesse a presbitérium, s ha így sem engedelmeskednék, veszítse el helyét, ezen rendelés pedig mindenkinek adassék tudtára.”¹⁹²⁷

A lopással gyanúsított Kovács Zsigmondné ügye arra készteti a presbitériumot, hogy 1832. szeptember 9-én határozatba foglalja az erre vonatkozó szabályokat:

„1. A bástyába senki ne merészellyen menni a gondviselő nélkül, s a gondviselő senkit maga nélkül ne bocsásson be, ha a büntetést el akarja kerülni.

2. Ha ennek utána legkisebb hibába is találtatik, effélébe a mostani dolga is szánszándékosnak ítéltetik, s kétszeresen büntettetik, s a bástyába is soha menni szabad nem lészen.

3. Miért, hogy a dolog nem jött ki merőbe szánszándékosnak, a sok különbféle ítéletek miatt, ennél fogva mostan büntetést többet nem szenved, csak a nemes presbitérium fáradságát fizesse meg.

4. A tisztelt presbitérium ez utánra nézve is megtiltja a mostani hibának felvetésit mindenkitől, azzal a tartalékkal, ha többé efféle kisebb vagy nagyobb dologba nem esik, rá sem bizonyosodik. Ha pedig történik, hogy akár Kovács Zsigmondné, akár más akárki, hogy a kastélyba lopásbeli hibát tenne, nem fog megelégedni a t. presbitérium az eddig gyakorolt büntetések nemével, hanem az eddig valókat el nem engedvén, a jövendő bűnösökre nézve azt határozza, hogy a pellengérbe gyalázatoson megcsapassanak, az anya sz. egyházból kirekesztessenek, s mint más cégéres bűnösök, ekklésia követésre is szoríttassanak. Ezen határozatot a curator olvastassa fel egy vasárnap a templom előtt megállítván a községet, amikor a templomból ki jönnek.”

Az 1845-ben kezdett új presbitériumi protocollum első lapjaira a presbiterek a gondnok emlékezetének felfrissítésére bejegyeztetik a korábbi szabályokat¹⁹²⁸ és még ugyanabban az évben összeíratják a szuszékhelyeket.

„FIGYELMEZTETÉS

Mielőtt az 1845-ik évben kezdődő presbyterialis gyűlések, azoknak tárgyai és végzései ezen könyvben feljegyeztetnének, néhány régibb nevezetes, érdekes és emlékezetet érdemlő presbyterialis határozatok iktattatnak bé a következő rendben:

A bérről:

1804-ik esztendőben 14-ik Novemb[ris], nemzetes id. Kanyaró György ő kegyelmének curátorságában holmi differentiák adván elé magokat a papi és mesteri béreknek bé szolgáltatása módjáról, a dersi tisztes presbyterium ilyen meghatározást tészen a történtek szerint: Az első tekintetben, hogy mely gazdának 12 kalongya búzája terem, tartozzék egész bérrel, akinek 6, fél bérrel az eklézsia protocolluma szerént, mely költ 1744-ben. A második tekintetben, amely gazdának vagyon ugyan igavonó marhája, de gabonája teljességgel nem terem, s nem a maga tunyasága, hanem szántóföldének szűk volta miatt, a tartozik a papnak egy véka búzával, a mesternek pedig fél vékával. A harmadik tekintetben: akik csak kézi munkából élnek, az az sem gabonájok nem terem, sem marhájok nincsen, az ilyenek tartoznak a papnak két napi tenyérrel való munkával, a mesternek eggyel. Negyedik tekintetben: itt találtatnak olyanok hogy két vagy három gazdák volnának egy házban, s azok külön-külön kenyéren volnának, azok is tartozzanak külön-külön bért adni a magok tehetségekhez képest, a fennebb említett 1744-ki improtocollatio szerént. Ezekre nézve, akiknek most differentiában forog dolgok, s okozták ezen presbyterialis gyűlést, tartsák magokat ezen megírt presbyterialis határozáshoz.

Kiadatott a dersi presbyteriumi gyűlésből, István Péter mint interimalis nótárius által.

Láthatni ezen végzést a régi számadásos könyv 281. lapján.

a. A kastélyban, vagy eklésia jószágain történő lopásokról:

Folyó 1830-ik esztendő szeptembere 10-ikén telyes presbyteriumi gyűlés tartatik ezen dersi unitarius nemes ekklésia parochialis házánál, az holottis a rendszerénti elölülők elölülések alatt egyéb ügyek bajok igazítása mellett örökre meghatároztatott az: hogy valaki ennek utána az ekklésia két parochialis, azaz: a papi és mesteri jószágokon valami prevaricatiot tenne, azokról valami dolgot, akármiféle lenne, lopás által elvinne: annyival is inkább az ekklésia záros kastélyában csak legkisebb lépésben is a nevezett módon hibáznék, az ország törvénye nyomán a 200 fl. [...] büntetést el múlhatatlanul hordozza, az Istent és az ekklésiát közönségesen az Isten házában megkövesse, és az akkori bíráknak az egyezéshez képest fáradságokat meg jutalmaztassa.

Az ekklésia presbyteriuma gyűléséből ki adta coram Petro J. Uzoni parocho loci, Török Péter oskolamester és actuarius, Kanyaró Dániel curator, K. Kanyaró György presbyter, id. Kocs Mihály presbyter, Veress József j. not. presbyter.

Láthatni ezen határozatot egy az ekklésia ládájában álló, A betűvel és 152 számmal jegyzett irományban.

b. 1832-ik esztendőben szeptember 9-ik napján dersi presbyterium Uzoni J. Péter helybéli pap, Hadnagy Pál helybéli oskolamester, Dersi István possessor, Kanyaró Dániel curator, Máté Mihály falusbíró, Nagy Dániel, Veress József, N. Dénes Zsigmond, Menyhárd György presbyterek, Szabó István sz. egyházfi, Csutor János, Egyed Zsigmond, Kots Mihály ekklésia tagjai nevek aláírásával meg erősítve azon határozatot hozza: hogy akárki a kastélyban lopásbeli hibát tenne, nem fog megelégedni a t. presbyterium az eddig gyakorlott büntetések nemével, hanem az eddig valókat el nem engedvén, a jövendő bűnösökre nézve azt határozza, hogy a pellengérbe gyalázatoson megcsapattassanak, az anyaszentegyházból kirekesz­tes­senek, s mint más cégéres bűnösök, ekklésiakövetésre is szoríttassanak, s az efféle esetekbe kerülőkre ne legyen tekintet a hibába esett személynek rangjára, s az emberiségben való állására.

Láthatni ezen Határozatot az Ekklésia ládájában álló, C. betűvel jegyzett Irományban.

c. A bástyákba menetel módjáról:

1832-ben augusztus 9-ik és szeptember 9-ik napjain a dersi nemes presbyterium a bástyákba mehetés módjáról ezt határozza: A bástyákba senki ne merészeljen menni a gondviselő nélkül, s a gondviselő is senkit maga nélkül ne bocsásson bé, ha a büntetést el akarja kerülni. Aki a bástya kolcsának gondviselője, senkinek a kolcsot maga nélkül általadni ne merészelje, hanem maga is mennyen, mikor kérik a kolcsot, meggondolván azt, hogy aki kárt tészen, az megbüntettetik, ennél fogva ő is büntetést szenved.

Láthatni ezen határozatot az ekklésia ládájában álló, presbyterek neveivel erősített, B és C betűkkel jegyzett irományokban.

d. A kastélypásztor instructiojáról:

Folyó 1838-ik esztendőben 8-ber 25-ik napján a dersi unitaria nemes ekklésia presbyteriuma egybe gyűlve lévén megyebíró Kots Mihály házánál, az eddig is már két esztendőktől fogva szolgált kastélypásztornak, megtartván őt közelebbről a jövő esztendőre is, ilyen instructiot adva elibe, t. i.: kastélypásztor Oroszhegyi György, mint aki egyszersmind harangozó is, tartozik az egész kastélyban levő minden szuszékokra, s azokban lévő minden gabonákra, ládákra, s azokban lévő jókra, és minden egyéb akármi névvel nevezendő, s a kastélyba bé tett portékákra jó gondot viselni, és azokról a minden szuszéktól adattatni szokott 2 kupa gabona fizetés mellett számolni, míg harangoz, mind a két kastély ajtaját zárva tartani, hogy harangozás ideje alatt senki semmi szín alatt semmit szuszékjából, ládájából, vagy a bástyákból ne vihessen ki, s azonban minden ember köteleztetvén azt, amit ki viszen, Oroszhegyi Györgynek megmutatni, a következendő kárnak eltávoztatásáért, ennél fogva az olyan embert, aki dugva, honyaj alatt rejtve akarna magával kivinni, töstént fogja meg, és a megye bírájának adja által, mint olyant, ki nem kíván igaz úton járni, hogy láttassék törvény arra. Még az is a fennebbiekhez adatván, hogy minden személy tartozzék a kastélypásztornak jelenteni, mikor ládájába akar nyúlni. Emellett akinek szuszékja nincsen, tartozzék a ládájáról 3 xrokat [krajcárokat] fizetni az őrzőnek.

Költ Dersben a fenn írt háznál és időben, s ki adták Inczefi József helybéli pap, Sófalvi József helybéli rector, Kanyaró Dániel falunotárius, Kots Mihály curator, Nagy János, Fancsali János, Kováts Mihály sz. egyházfiak. Presbyterek: Szabó István, Máté Mihály, Kováts Mihály, István József, Orbán János, Kocsis József, Nagy Ferencz, Menyhárd József, Orbán Zsigmond, Csutor János, Nagy András, Dénes Ferencz, Orbán József, Dénes György curator.

Láthatni ezen mindjárt túl leírt kastélypásztori instructiot egy az ekklésia ládájában álló, 145 számmal jegyzett irományban.

e. A kis karba kik járhatnak?

Folyó 1841-ik év augusztus 4-ik napján mi alól írt presbyterek, eklésiának curatora Kots Mihály őkegyelme lakházába szólíttattunk avégre, hogy orgonánk concordálására jött mesterünk ide érkeztével azon nagyon [!] cselekedetet találván az orgona körül, hogy a fúvót valamely, a karba menő ifjak kalapjaiknak a fuvolára lett hányásával megterhelték, úgyannyira, hogy az ónsípokat a nagy szél szélyel nyomta, mi miatt az orgona erősen megromlott, s még egyéb hibák is tétettek az oda gyűlt ifjú legények által, s ugyan azért az ifjúságnak azon orgonás karzatba leendő járását nem javalja, mert fél, hogy ismét újabb hibák történnek. Ezekre nézve a fent írt időben a presbyterium végezete és határozata a lett, hogy a kis karba, hol az orgona vagyon, más nem mehet, hanem csak a tiszteletes mester úr, Dénes György, a curator, Menyhárd Péter, vagy más énekelni tudó ifjú, vagy férfiú, úgy a fúvó nyomó és az iskolába járó gyermekek közül azok, kiket a tisztelt mester kíván oda menni, nemkülönben a collegiumokból haza jövő falusfelünk deákok, másnak közülünk senkinek nem szabad oda menni. Ha valaki az ifjak közül vakmerőségre vetné magát, oda menne, 3 ezüst forintig büntetődik, még is többé oda nem bocsáttatik. Ezt minden ifjú e szerént vegye elméjére és tartsa magát ahhoz.

Mely fennebbi határozatot neveink aláírásával megerősítjük: Kanyaró Dániel, Csutor János, István József, Nagy János, Veress József, Nagy Ferenc, Kováts Mihály, Kanyaró Mihály, Egyed Zsigmond presbyterek, Nagy Mózes.

Láthatni ezen határozatot egy az ekklésia ládájában álló, 148 számmal jegyzett irományban.”

A kastély első teljes szabályzatának megalkotásáig még több rendben jegyeznek be alkalomhoz kötött szabályokat, mint 1851. február 5-én, mikor újra szabályozzák a más vallásúak jogait:

„Előadatik némely presbiterek által, hogy nem vallásunkon lévő külsőknek, falusfeleink közül némelyek szalonnájok titkon a kastélyban magok szegére bé akasztották a curátoroknak minden hírt nem adáson kívül. Noha némelyeknek azok közül érdemüket tekintve, mint kányádi tiszteletes Pap Bodor Pálné. [...] Mégis, hogy fizetés nélkül egy külső, vallásunkon nem lévő személy is, hogy bé ne akaszthassa: Határozat, hogy vallásunkon nem lévőknek személy válogatás nélkül senkinek szalonnáját, egyet-egyet két ezüst garas előre le nem tétele nélkül nem szabad béakasztani, annak fele mennyen a curator kezébe, a más fele a kastély őrzőnek. A tiszteletes asszony az eddigi béakasztott szalonnáiról fizesse meg. Amely eklézsiabeli ily fenn forgó szalonnát hír nélkül béakasztana s meg tudódik, 3 m. forint alá húzoggyék.”¹⁹²⁹

A szuszékhelyek használatát is újra kellett szabályozni 1852. február 14-én:

„Kastélypásztor Oroszhegyi György panaszolja, hogy egyesek egy hambárral két szuszék helyet is elfoglalnak, de fizetni csak az egy szuszék utáni két kupa gabonát akarják fizetni.” „Kastélypásztor Oroszhegyi György panaszolja, hogy ki-ki egy pár szuszékja bütüjénél le s fel járó helyet haggyon, sokan el foglalták azt hambárokkal, s úgy egy pár kis szuszék helyit is elfoglalták, így eszerint egy hombárra az olyanok tartoznak annyi fizetést adni, mint két szuszékról.”

Szükségessé vált 1856. június 28-án betiltani az istentisztelet alatt a szuszékokhoz járást: „isteni tisztelet alatt hangoskodni, gabonával dolgozni”, mert „gabona bévitele és töltögetése alatt néha nagy beszédek és illetlen dolgok esnek”. Ezért „Határoztatott, hogy ezentúl isteni szolgálat alatt senki a kastélyba gabonát ki és bé ne hozzon, se pediglen szuszékokba ne töltögessen, mit ha valaki meg is tenne, első esetben egy magyar forintra büntettetik, az ilyen hibásokat feladni a kastélypásztornak tétetik kötelességévé.”

Végül 1874-ben készült el végleges formájában a kastélytemplom szabályzata: